Megnyugtató, hogy naponta tucatjával olvashatunk kiváló civil kezdeményezésekről, helyi rendezvényekről, fesztiválokról. Pezsegnek a közösségek. Könyvek, filmek, honlapok és rádióműsorok szólnak arról, hogy az emberek másfajta, természetközelibb életre vágynak. A hazai termelőtől szeretnének vásárolni, nem kérnek hulladékégetőt az orruk alá és így tovább. Nem kis fejfájást okozott, hogy a Humusz ajánlóba hogyan férjen bele minél több érdekes program. Ismét mozgalmas nyár elé nézünk.

Közben szemlélem azt is, hogy mi újság a hulladékos piacon. Konferenciákon, kiállításokon beszélgetnek a szereplők a jelenlegi helyzetről. Koordináló szervezetek bizonygatják lépten-nyomon, hogy milyen kiváló eredményeket értek el az elmúlt évben a kötelezettségeik terén. Szelektívhulladék-gyűjtő versenyt hirdetnek tagvállalataiknak, újabb szereplők lépnek be a piacra, például a sütőolaj visszagyűjtés terén, egyre több helyen indul házhoz menő szelektív gyűjtés. Itt is nyüzsög mindenki.

Ehhez képest szélsőséges kontraszt a szabályozás és a piac átalakítása körüli teljes bizonytalanság. Tavaly december óta semmi nem történik. Áll minden egy helyben. Lehet, hogy el kellene indítani egy számlálót, hogy hány napja nincs országos hulladékgazdálkodási tervünk vagy hány napja nem történik meg az Európai Unió hulladék keretirányelvének hazai jogrendbe történő beillesztése? Azt, hogy a környezetvédelem – ezen belül a hulladékügy – nem prioritás, megértettük amióta minisztérium sincs erre. Azt is hallottuk, hogy a megmaradt államtitkárságtól rengeteg forrást elvontak. De attól még folyik az élet: lásd fent. Abszurd, hogy akárhányszor találkozunk ilyen-olyan rendezvényeken a minisztérium képviselőivel, azt hallgatjuk, hogy „még nem tudjuk, mikor, de lesz új hulladékgazdálkodási törvény” vagy olyan piár betétek csendülnek fel, mint „folyamatban van a törvénytervezet kidolgozása”.

Civilek, önkormányzatok, vállalatok százait, emberek ezreit tartja teljes bizonytalanságban az, hogy egy nem ismert szabályozási keretben dolgoznak. De ők – anélkül, hogy fognák a kezüket – legalább haladnak tovább az úton, aminek a vége egyelőre a törvénykezés homályába vész.