Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy évvel közelebb a nulla hulladékhoz

Beszámolunk közhasznunkról
Év: 
2011
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Földesi Dóra

Humusz körSzervezetet fejlesztettünk, stratégiát írtunk, új tisztségviselőket választottunk, nevet változtattunk, szövetségből egyesületté alakultunk, valamint dolgoztunk a projektjeinken.

Minderről kicsit bővebben:

A 2010-es év elején a pályázati projektek megvalósítása mellett a szervezetfejlesztés és ennek keretében a stratégiakészítés kapta a fő hangsúlyt. A szervezeti stratégiában megfogalmazott küldetésünk: célunk, hogy Magyarországon a fenntartható termelés és fogyasztás napi gyakorlattá váljon. Azért dolgozunk, hogy rendelkezésre álljon az ehhez szükséges ismeret és akarat, illetve kialakuljon a szükséges társadalmi, gazdasági és környezeti feltételrendszer. Ebben a munkában kiemelt partnernek tekintjük a civil közösségeket, a pedagógusokat és a felsőoktatásban résztvevő hallgatókat. Eszközeink a tájékoztatás, oktatás és tanácsadás, jó gyakorlatok felkutatása, hulladék megelőzési minták kidolgozása és megvalósítása, valamint közösségi együttműködések ösztönzése.

Lássuk, hogyan öltött formát a küldetésünk 2010-ben:

• Folytattuk oktatási tevékenységünket: oktatóközpontunkban gyerekcsoportokat fogadtunk, megszerveztük akkreditált pedagógusképzésünket, valamint előadóként részt vettünk mások által szervezett pedagógusképzéseken.
• Lakossági tanácsadó tevékenységünket az új stratégia szerint fokozatoson alakítottuk: a nyitott lakossági iroda háttérbe került, csökkentettük a nyitva tartási időt, ehelyett a rendezvényekre, háttér-adatbázisok fejlesztésére, naprakész és informatív honlap felület kialakítására és a médiamunkára koncentráltunk.
• Negyedévente megjelentettük a Kukabúvárt.
• A humusz.hu oldalunkon jelentős technikai és tartalmi fejlesztéseket hajtottunk végre, amelynek eredményeként az egyedi látogatók száma jelenleg 16.000 havonta. A rendszeresen frissülő hírekből hírlevelet szerkesztettünk.
• Folyamatos sajtómunkát végzünk a nulla hulladék szemléletformálás érdekében.
• Folytattuk szerdai lakossági előadássorozatunkat, a Zöld Kalandozásokat. Tökéletesítettük az élő on-line adásokat is, valamint a korábbi felvételek elérhetőek honlapunkon.
• Továbbfejlesztettük önkéntes programunkat, valamint képzést tartottunk, amelynek célja az önkéntesek szakmai felkészítése a közös munkára.
• Jelentős időt fordítottunk szervezetfejlesztési kérdésekre.

A 2009-ben megkezdett munkákat is lelkiismeretesen folytattuk:

• „Eső előtt köpönyeg” címmel 2 napos konferenciát rendeztünk a megelőzésről.
• Követtük a termékdíjas, betétdíjas, szemétdíjas szabályozást. Jelentős médiamunkával hívtuk fel a figyelmet a szabályozás visszásságaira. Véleményeztük az Országos Hulladékgazdálkodási Terv II első javaslatát.
• Szakmai műhelynapokat szerveztünk.
• Települési hulladékmegelőzési stratégiákat írtunk öt település számára: Csór, Várpalota, Hajdúböszörmény, Tordas, Pilisvörösvár.
• Útmutatókat írtunk önkormányzatoknak (pl.: szemétdíj, házi komposzt program, zöld közbeszerzés).
• Jó gyakorlatokat bemutató kisfilmeket készítettünk és feliratoztunk.
• A hulladékmegelőzési gyűjteményként működő honlapunkon – www. nullahulladek.hu – további jó gyakorlatokat gyűjtöttünk, illetve dolgoztunk ki.
• Az Európai Hulladékmegelőzési Hét alkalmából Nulla Hulladék Hét néven egyhetes programsorozatot szerveztünk november végén.
• Folytattuk képzéssorozatunkat, melynek célja a helyi szinten működő civil szervezetek megerősítése volt, non-profit menedzsment, kommunikáció, forrásteremtés és fenntartható fejlődés témakörökben.
• Nulla Hulladék menedzser címen akkreditáltattuk cégek, önkormányzatok, vállalkozások munkatársainak szóló képzési anyagunkat.
• Kialakítottuk a Nulla Hulladék Hálózatunk működési kereteit, melyhez 50 szervezet csatlakozott.
• Kiadványokkal, plakátokkal, játékokkal, kommunikációs útmutatóval segítettük a hálózati tagok hulladékmegelőzés területén végzett munkáját. A szervezetek az ország számos pontján szerveztek megelőzéssel kapcsolatos programokat, melyekről rendszeresen hírt adtunk honlapunkon és a KukaBúvárban. A hálózat megerősítése érdekében közös 1% gyűjtő kampányt szerveztünk a nulla hulladék program támogatására.
• Országos adatbázisokat készítettünk javítóműhelyekről és hulladékátvevőkről.
• NCA pályázatunk keretében a hulladékégetőkkel és pirolízis üzemekkel kapcsolatos konkrét ügyekben és eljárásokban szakmai segítséget nyújtottunk önkormányzatoknak és civil szervezeteknek. Négy hulladékégető engedélyezési eljárásában vettünk részt: Dunaújváros, Sajóbábony – 2 üzem, Nyergesújfalu.
• Megkezdtük a felkészülést az országos hulladékmegelőzési terv kidolgozására: 2013-ra nemzeti tervet kell készíteni, ennek szakmai megalapozó, egyeztető munkáját kezdtük el 2010-ben. További részletek a közhasznúsági jelentésünkben olvashatóak: http://humusz.hu/ kozhasznusagi_jelentes

Mit teszünk idén a nulla hulladékért?


• Tovább folytatjuk oktatási tevékenységünket: gyerekcsoportokat fogadunk és pedagógusképzéseket szervezünk, valamint módszertani fejlesztéseket végzünk.
• Lakossági tanácsadó tevékenységünk keretében nagyobb hangsúlyt helyezünk az online, a rendezvényeken és a tömegkommunikációs eszközökön keresztül zajló tájékoztatásra.
• Zöld Kalandozások címen havonta lakossági előadásokat szervezünk.
• Továbbra is megjelentetjük a Kukabúvárt.
• Folytatjuk a honlapjaink tartalmi és technikai fejlesztését, egységes keretbe foglalását.
• Folyamatos sajtómunkát végzünk a nulla hulladék szemléletformálás és az érdekérvényesítés érdekében.
• Tervezzük az önkormányzattal kötött szerződésünk megújítását. Hosszabb távon az eddigi tanácsadás orientált kerületi szolgáltatásunk helyébe egy nyílt, programokkal teli közösségi teret szeretnénk biztosítani a környéken lakók számára.
• Kidolgozzuk a tagsági rendszer részleteit is, beleértve a tagság – közte az egyéni tagság – típusait és kereteit, illetve a csatlakozóknak nyújtott szolgáltatásainkat.
• A szervezet szakmai fejlesztése terén 2011 második felében megkezdjük a belső tudásanyag rendszerezését, egy belső digitális tudástár létrehozását.
• Tovább dolgozunk a Nemzeti Megelőzési Terv szakmai megalapozásán.
• Egy pályázat keretében év végéig kidolgozzuk a társadalmi vállalkozásunk üzleti tervét.
• Technikailag és tartalmilag is tovább fejlesztjük www. nullahulladek.hu honlapunkat. Újabb jó gyakorlatokkal gazdagítjuk a gyűjteményt.
• Találkozókat, képzéseket, közös programokat szervezünk a Nulla Hulladék Hálózat tagjaival, hogy megerősítsük a kapcsolatokat és hatékonyabb legyen a közös munka.
• Ismét szeretnénk elindítani Nulla Hulladék Turnénkat, melynek keretében 40 fesztiválon tervezünk megjelenni szemléletformáló kiállításunkkal partnerszervezeteinkkel közösen.
• A korábbi tapasztalatok kiértékelése után újabb forrásokat keresünk, hogy folytathassuk a nulla hulladék mintatelepüléseken megkezdett programot.
• Előkészítünk egy nagyobb kampányt, melynek keretében néhány mintatelepülésen helyi, hulladékcsökkentési programokat indítunk és kommunikációs kampányt folytatunk.
• Tovább folytatjuk a küzdelmet a hulladékégetők ellen.
• Feltérképezzük a felsőoktatási intézményekkel való együttműködés lehetőségeit.
• Programokat szervezünk az Európai Hulladékmegelőzési Hét keretében.