Pedagógusok

Helyi termékekkel mentenék meg a klímát és a gazdaságot

  • 2020. március 27.
  • CsViki

A koronavírus miatt sokanaknak egyre zavaróbb lehet egy zsúfolt szupermarket, de léteznek más megoldások is: egy csapat önkéntes évek óta szervezi meg Nyíregyházán, hogy a helyi emberek helyi termelőktől származó termékeket vásároljanak - ezzel próbálják segíteni a régió gazdaságát, védeni a környezet és az egészségüket is. A Nyíregyházi Kosár Közösség modellje alapján hamarosan további bevásárlóközösségek indulnak az országban.

Lufieregetés helyett fákat ültet egy budapesti osztály a ballagásán

  • 2020. március 27.
  • CsViki

A GreenDependent „TreeDependent – Fákkal felelősen” programjának különböző szolgáltatásait legtöbbször cégek, szervezetek veszik igénybe, de egyre gyakrabban előfordul, hogy magánszemélyek vagy különböző közösségek a megbízók. Tavaly ősszel egy végzős diák, Reusz Panka kereste meg a szervezetet az osztálya nevében, mert eldöntötték, a szennyező és állatokra is veszélyes lufieregetés helyett fák ültetéséhez szeretnének hozzájárulni idei ballagásukon. Pankával, az osztálytársaival, illetve osztályfőnökükkel, Cseke Lajossal, vagyis az újbudai József Attila Gimnázium 12. c. osztályával beszélgettünk.

Vonzó a műanyag szemét az állatoknak

  • 2020. március 23.
  • CsViki

A tengerek és óceánok felszínén lebegő, valamint a mélyebb rétegekben is megtalált műanyag szemét visszatérő témának számít a sajtóban, erről mi is számos alkalommal írtunk. Egy új kutatás most arra világít rá, hogy az állatokat nemcsak a külső, hanem a szag is megtéveszti, ezért is fogyasztják el a szemetet egyre nagyobb mennyiségben.

A zöldhulladék alatt sün lehet

  • 2020. március 23.
  • CsViki

Az éjszakai életmódot folytató, védett keleti sün előszeretettel választja telelő, majd nappali búvóhelyül a kertekben, parkokban felhalmozott lomb- és rőzserakásokat. A nőstények itt ellenek, ezért az óvatlanul végzett kertrendezés könnyen teljes családok pusztulását okozhatja – figyelmeztetett közleményében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Körkörös remények

  • 2020. március 13.
  • Enikő
Apám nemzedéke abban a tudatban nőtt föl, hogy a szemét az szemét. Az én nemzedékemnek viszont azt magyarázták, hogy a hulladék: érték. Az unokám meg talán nem is tudja majd, mi az a hulladék.

Így lesz táska és ékszer a hulladékpapírból

  • 2020. március 05.
  • Abigail

Különleges, egyedi táskáit, ékszereit látva az ember lányát elfogja a féktelen szerzésvágy. Ha pedig megtudja, hogy ezek a lenyűgözően szép, kézműves darabok papírhulladékból készültek, végképp jön a sárga irigység. Puskás Krisztina designer azonban egyáltalán nem tekint féltékenyen azokra, akik igyekeznek ellesni tőle az izgalmas kiegészítők készítésének módját, sőt, önzetlenül megosztja a fortélyokat bárkivel, aki jelentkezik hozzá egy-egy workshopra…

Oldalak