Lakosság
Kukamese – színdarab gyerekeknek

Korábban az Öko-Pannon Öko-Palkóval és Öko-Pankával igyekezett megszólítani a kisebbeket, az Alma együttes Szuperkukákról énekel, most egy másik koordináló szervezet, az Öko-Kord is a csemeték felé fordul.
Helyi vállakozás viszi hírét a rekultivációnak Szegeden

A Dél-alföldi Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás (DHGT) a Szegedi Regionális Hulladékkezelési Programhoz kapcsolódóan hirdetett kommunikációs tendert, melyet egy szegedi vállalat 17,5 millió forint helyett 11,26 millió forintért valósít meg.
Egyre kevesebben kapnak akciós újságot

2001 óta az idén volt a legmagasabb azok aránya, akik nem kapnak postai úton szórólapot (30%) - különösen a Közép-Dunántúli régióban volt magas ez az érték (55%) - derült ki a GfK Hungária Shopping Monitor 2011 felmérésének legfrissebb eredményei alapján. Az összes megkérdezett 58 százaléka tájékozódik postán érkezett szórólapokból, ami az eddig mért legalacsonyabb arány. Azon megkérdezettek közül, akik kapnak postán szórólapot, 16 százalékuk olvasás nélkül kidobja. 61 százalék azonban rendszeresen átnézni, és közel minden negyedik ember vásárol is a szórólap alapján.
"Szeretem a piacot" - Batyus összejövetel
CELLUX Öko-design műhely gyerekeknek
Ökoklub mindenkinek
1. ÖKO-TÁRSAS JÁTÉK Read more about Ökoklub mindenkinek
Ökoklub mindenkinek
1. ÖKO-TÁRSAS JÁTÉK Read more about Ökoklub mindenkinek
Ökoklub mindenkinek
ÖKO-KLUB (II. alkalom) témája: öko-baba!
Febr. 24. csütörtök 16:00-18:00 Mosható pelenkázásról és öko babaholmikról fogunk beszélgetni. Részvétel díjtalan! Előzetes jelentkezés e-mailen szükséges! ([email protected])
4. FILM KLUB
Febr. 24. csütörtök 19:30 Ingyenes filmvetítés a budapesti zöldbolt kistermében (max férőhely 30fő). Jelentkezz és kérj infót az aktuális filmről e-mailen Gyönygvértől: [email protected] Read more about Ökoklub mindenkinek
Hulladékügyek a hulladékban?

Kiszámíthatatlan, aránytalan a hulladékszállítás díjának megállapítása, több településen nincs helyi rendeletben szabályozva a díjfizetés szüneteltetése. Szabó Máté ombudsman a folyamatosan érkező panaszok, közöttük egy több községet érintő beadvány nyomán megismételte korábbi vizsgálatát.