Nincs még döntés a hulladék-koncesszióról

Nyitrai Zsolt az előző év végén zárult konzultációról kiemelte: környezetvédelmi ügyben egyszerre ilyen sokan még sosem nyilvánítottak véleményt.
Nyitrai Zsolt az előző év végén zárult konzultációról kiemelte: környezetvédelmi ügyben egyszerre ilyen sokan még sosem nyilvánítottak véleményt.
Budaörs város Önkormányzatának döntése alapján idén január 1-től a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) keretein belül működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió végzi a hulladékszállítási közszolgáltatást.
A Budapesti Közművek – megújítva jogelődje, az FKF népszerű kezdeményezését – idén is uzsonnásdobozzal ajándékozza meg a fővárosi általános iskolák első osztályos kisdiákjait. Az első napokban már közel hétezer doboz jutott el kis tulajdonosához, kerületi megoszlásban szinte azonos arányban mind a 23 budapesti kerületben. A novemberi Európai Hulladékcsökkentési Hét időszakában kezdődött átadások ütemesen zajlottak, és karácsonyig közel hét és félezer újrahasznosítható dobozt már át is vettek az iskolák, miközben folyamatosan érkeznek a további jelentkezők.
A román kormány az országba érkező hulladék kezelésére vonatkozó szabályok szigorításával próbálja megfékezni az illegális hulladékimportot és az üzletszerű környezetszennyezést.
A klímaváltozásért felelős üvegházhatású gázok 10%-át az élelmiszerpazarlás okozza. Az EU-ban keletkezett élelmiszerhulladék 53%-áért a háztartások felelősek.
A legtöbb európai országban és az EU egészében a keletkező hulladék mennyisége növekszik, de lassabb ütemben, mint ahogy az unió gazdasága növekedik. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) közzétett jelentése szerint azonban nincsenek arra utaló jelek, hogy a teljes hulladéktermelés csökkentésére vonatkozó átfogó célkitűzés közel állna a megvalósításhoz. A jelentés megállapításai rávilágítanak a pazarlás hatékonyabb megelőzésére, a textilhulladékok reflektorfénybe helyezésével.
A svéd klímaaktivista úgy véli, hogy „furcsa” az amerikai elnököt klímaváltozási vezetőnek tekinteni, „ha látjuk, mit csinál a kormánya”. A tinik és az aktivisták nem felelősek a kialakult helyzetért, ők csak fel akarják hívni az emberek figyelmét arra, hogy “vészhelyzettel állunk szemben”.
Magyarországon átlagosan 65 kg élelmiszer-hulladékot termelünk egy évben fejenként, amelynek a fele elkerülhető lenne, vagyis pazarlás. Az ünnepekkel járó vendégvárás, evés-ivás kapcsán törvényszerűnek tűnik, hogy a bőségesen megpakolt asztalról még annál is több élelmiszerhulladék kerüljön a szemetesbe, mint az év többi részében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerpazarlás-megelőzési programja, a Maradék nélkül összefoglalta azokat a legfontosabb, mégis egyszerű, gyakorlatias tanácsokat, amelyek segíthetnek csökkenteni a karácsonyi élelmiszerpazarlást.
A csikkek a leggyakoribb óceáni hulladékok közé tartoznak. A spanyol szenátusban elfogadott törvény felhatalmazza a helyi önkormányzatokat arra, hogy betiltsák a dohányzást a tengerparton a cigicsikkek okozta szennyezések csökkentésének érdekében.
A Mount Everesttől a Mariana-árokig mindenütt megtalálható a mikroműanyag, még magasan a Föld troposzférájában is, ahol a szelek nagy távolságokba elhordják – állapította meg egy új kutatás.