Három városban már elindult, Budapesten csak márciusban kezdődik a biohulladék szelektív gyűjtése
Szolnokon indult el Magyarországon elsőként a háztartási biohulladék szelektív gyűjtése, majd másodikként Székesfehérvár, most csütörtökön pedig Kaposvár lépett be a rendszerbe. Az idénre ígért 460 ezerből mintegy 60 ezer ember már megkapta a háztartási biokukáját, de a közeljövőben Miskolcon és Cegléden, márciusban pedig várhatóan Budapesten is elkezdhetik az érintett háztartások az élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtését.
2018-ban született meg az a döntés az Európai Unióban (Hulladék Keretirányelv), ami a tagországokat, így Magyarországot is arra kötelezi, hogy 2023. december 31-től kötelezően el kell kezdeni a háztartási biohulladék szelektív gyűjtését. Az unió azt a célt tűzte ki, hogy a hulladék 65 százalékát újra kell hasznosítani. Márpedig ma Magyarországon a háztartási hulladék 30 százaléka konyhai eredetű, ami eddig főként a szemétlerakókban (kutatások szerint évente 320 ezer tonna) vagy a csatornarendszerben (becslések szerint évente 600 ezer tonna) végezte.
A koncessziót elnyerő MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. azt tervezi, hogy 2024-ben országszerte 14 település társasházi övezeteiben, összesen 460 ezer embertől fogja begyűjteni a háztartási élelmiszer-hulladékot.
Arról, hogy miért fontos a biohulladék szelektív gyűjtése, kiket és mikor fog érinteni a begyűjtési rendszer, valamint, hogy mi lesz a sorsa a begyűjtött hulladéknak, a Kukaokosító című cikkünkben már részletesen írtunk.
Szolnokon indult el elsőként
A rendszer Szolnokon debütált január közepén, ott a társasházkezelők már megkapták az új barna kukákat, a lakosok pedig átvehették azokat az ötliteres, szag- és kifolyásmentes biokukákat, amelyekbe a konyhai biohulladékot gyűjthetik. A rendszert a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. és az NHSZ Zounok Zrt. működteti.
Lits László, a szolnoki NHSZ Zounok Zrt. ügyvezető igazgatója korábban azt mondta, a programmal első körben 20 ezer embert, azaz több mint 5400 családot szeretnének elérni. Jellemzően a Széchenyi városrészben és a Bajcsy-Zsilinszky úti tízemeletes épületekben élőket fogja érinteni a program. (A MOHU oldalára felrakott térkép szerint egész pontosan az Aranyi Sándor, Lovas István, Hild Viktor, Malom, Csóka, Orosz György, Győrffy István, Botár Imre, Karczag László, Czakó Elemér és a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcában élőket.)
A tervek szerint februárban az országban először Szolnokon gyűjtik be a lakosságtól biohulladékot.
Annak érdekében, hogy az érintett háztartások helyesen gyűjtsék az élelmiszer-hulladékukat a MOHU egy általános gyűjtési tájékoztatót készített, amit minden érintett háztartás megkapott, ráadásul a főbb alapelvek szerepelnek a biokukák borításán is, de a részletes listát itt is meg lehet nézni. A helyi szolgáltató emellett már tartott tájékoztatót a közös képviselőknek is, amin a Pannon Egyetem szakértői is előadtak a biohulladék helyes gyűjtéséről.
Székesfehérváron és Kaposváron februárban indul
Székesfehérváron február elejére tervezik a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladékok házhoz menő gyűjtésének elindítását. A DEPÓNIA Nonprofit Kft. munkatársai 10 ezer háztartásba juttatják el a konyhai biokukákat, amelyekbe a Tóváros, Palotaváros és Szedreskert társasházi övezeteiben élők gyűjthetik az élelmiszer-hulladékukat.
Steigerwald Tibor, a DEPÓNIA ügyvezető igazgatója januárban azt mondta, Székesfehérváron a tömbházas övezetek egy részében indul el a szolgáltatás, ami 24 ezer embert érint. Jövőre azonban a város többi lakótelepén is bevezetik a rendszert fokozatosan. Mint mondta, „a részvétel önkéntes, de társaságunk elhivatott abban, hogy szeretnénk minél nagyobb arányban a lakosságot bevonni és együttműködésre késztetni.”
Székesfehérváron a program a MOHU térképe szerint idén a Szedreskerti és a Tóvárosi lakónegyedben indul el, de érintett lesz a Palotai út, Ligetsor, Hübner András, Mészöly Géza, Kodolányi János, Gánts Pál, Jankovich Ferenc, Rác, Kelemen Béla, Csapó, Bátky Zsigmond, Selyem, Horog, Sütő, Tolnai és Jancsár utca, továbbá a Cserepes köz, a Hosszúséta tér és a Toronysor is.
A helyi közös képviselőknek a Pannon Egyetem szakértői pénteken tartották meg az első előadást, amin részt vett a DEPÓNIA vezetősége és Cser-Palkovics András polgármester is.
Kaposváron csütörtökön egy Irányi Dániel utcai társasházban mutatták be a biohulladék gyűjtésének helyes menetét Szita Károly polgármester és Pethő Zsolt, a MOHU vezérigazgatójának részvételével. Elhangzott, hogy a házaknak járó 120 literes kukákat hetente (a nyári melegben hetente kétszer) ürítik és szállítják el. A bemutatón az ürítés menetét és a kukák mosását is szemléltették.
A MOHU sajtóosztályától megtudtuk, hogy Kaposváron 16 ezer embert, mintegy 6400 háztartást érint elsőként a házhoz menő szelektív rendszer, a partnerük a városban a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. A szolgáltató már megkezdte a kis és nagy biokukák kiosztását a 48-as Ifjúság útján, valamint a Berzsenyi, Kontrássy és Irányi Dániel utcákban.
Felkészül Miskolc, Cegléd és Budapest
A MOHU sajtóosztályától úgy értesültünk, hogy a közeljövőben Miskolcon és Cegléden indul el a biohulladék szelektív gyűjtése. Miskolcon 20 ezer embert, Cegléden 11,7 ezer embert érint majd elsőként a rendszer – mivel mindkét városban sok utcát érint, ezeket nem soroljuk fel, de ezen az oldalon meg lehet tekinteni.
Budapesten a mostani tervek szerint leghamarabb márciusban kezdődhet a gyűjtés. A fővárosban a MOHU partnere a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. lesz, akik a Telex kérdésére azt írták, hogy a tervek szerint az év közepéig több lépcsőben mintegy 200 ezer lakos részére fogják biztosítani a házhoz menő szelektív konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék gyűjtési lehetőséget.
Budapesten egyelőre a XI. és XXI. kerület társasházi övezeteiben indul el a rendszer, de a tervek szerint az év végéig a XX. kerület is bekapcsolódhat.
Először akiválasztott nagyobb társasházak, lakásszövetkezetek közös képviselőit keresik meg, a biokukák kiszállítását márciusig ígérik. A BKM szerint a társasházaknak, lakásszövetkezeteknek jellemzően 25 lakásonként lesz egy-egy 120 literes barna kukájuk, amelyeket az előre megadott napokon kell majd a ház elé kihelyezni. Az élelmiszer-hulladék begyűjtését márciusban tervezik megkezdeni.
Sajnos azt egyelőre nem árulták el, hogy a két kerületben pontosan melyik utcákat érinti majd a szelektív gyűjtés, ahogy az sem derült ki, hogy Budapest környékén melyik biogázüzembe fogják szállítani a begyűjtött biohulladékot.
Előbb-utóbb minden nagyváros sorra kerül
A folytatás pontos menetrendjét még nem lehet tudni, de a MOHU biohulladékos oldalára folyamatosan felkerülő új térképek tanúsága szerint már Békésben és Békéscsabán, Tatabányán, Gyulán, Kistokajban és Kecskeméten is készülnek a házhoz menő begyűjtési rendszer bevezetésre.
A második ütem 2025-ben indul majd újabb 1,5-2 millió lakos bevonásával, és ez főként a többi vármegyeszékhelyet, valamint a nagyobb városokat érinti majd. Az ígéretek szerint 2025 végére a nagyvárosi környezetben teljes lesz a begyűjtés, de a kistelepülések, főként a falvak kimaradhatnak ebből.
Forrás: telex.hu