Rákkeltő anyagok, mérgek szivárognak a dorogi égetőből?


Az
Európai Bizottság határozott jogi
ellenlépésekkel fenyegette meg Nagy-Britanniát
és másik hat EU-tagországot, amiért
elhanyagolják az elektronikai hulladékok
újrahasznosítását. Magyarország
ezúttal nem szerepel a listán, mert már korábban
haladékot kapott.
"Ha
egy cég azt állítja magáról, hogy
õ társadalmilag felelõs, akkor az jelentheti azt, hogy érzékeny a problémára és
megpróbálja a mûködésében és
minden egyes tevékenységi területén, minden
vonatkozásban beépíteni ezt a filozófiát
a gyakorlatba, törekedve a folyamatos fejlõdésre. De ez
ma Magyarországon jelentheti azt is, hogy ad százezer
forintot, és mindenkinek errõl beszél." -
interjú Dr. Radácsi László
közgazdásszal, a Magyar
Tudományos Akadémia munkatársával.
Augusztus
elsején a dorogi égetõhöz vezetõ úton 3
rövid elõadással egybekötött látványos
sajtótájékoztatót tartott az Esztergomi
Környezetkultúra Egyesület, Dorogi Környezetvédelmi
Egyesület és a Máriahalmi Polgárõr és
Faluvédõ Egyesület.
A demonstráció keretében a helyi civilek jelképesen eltemették a Kenyérmezei-patak élõvilágát.
"Eldobható
csomagolás? Már akkor szemét, amikor még
a polcokon van. Az utóbbi években drasztikusan
megnõtt a termelt hulladék mennyisége. A
fejlett országokban élõ emberek átlagosan 1 kg
szemetet dobnak el naponta." A TVE írása.
"A
roncsautók környezetbarát kezelését
nehezítõ jogszabályi kiskapu szeptemberben bezárul
- jelentette ki Persányi Miklós környezetvédelmi
és vízügyi miniszter."