Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dohányreklám szigorítás

  • 2005. augusztus 01.
  • humusz
cigi.jpg Mérföldkõ lehet július 31-e a dohánycégek kommunikációjában, ugyanis ettõl kezdve az uniós országokban nem reklámozhatják termékeiket a sajtóban és az interneten sem - írja a Világgazdaság.

Az irányelv szerint az uniós országokban tilos a dohánycikkek reklámja az írott sajtóban és az interneten is, a televíziót és a rádiót érintő szabályozást már korábban elfogadták. A döntés a magyar reklámpiacot nem érinti, ugyanis Magyarországon 2001-től már korlátozták a dohánycégek reklámtevékenységét. A magyar reklámtörvény az uniós direktívánál jóval szigorúbb, ugyanis a helyi szabályozás korlátozza a kültéri hirdetéseket és a helyi rendezvények támogatását is. Mint arról már írtunk, a Forma-1 Magyar Nagydíjat nem érinti a hirdetési tilalom, mert a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvény módosítása „nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségű esemény vonatkozásában” engedélyezi a felmentést.

Sarkady Ildikó, a Magyar Reklámszövetség jogi bizottságának elnöke a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, hogy az uniós irányelv szűkebb tiltásról rendelkezik, mint a magyar szabályok. További korlátozásokat pedig elképzelhetetlennek tart a sajtópiacon a korábban óriási veszteséget okozó törvény után.

A Világgazdaságnak egy dohányipari szakértő azt mondta: a fogyasztónak joga van ahhoz, hogy tájékozódjon a kereskedelmi forgalomban értékesített termékekről. A szakember szerint a szigorítás erősítheti az illegális kereskedelmet. Brüsszel abban bízik, hogy a tilalom hatására csökken a dohányfogyasztás, egy tanulmány szerint akár hét százalékkal is.

Forrás: Világgazdaság, Kreatív Online