Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 19 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Roncsautók kezelése

  • 2005. augusztus 02.
  • humusz

autoroncs.jpg"A roncsautók környezetbarát kezelését nehezítõ jogszabályi kiskapu szeptemberben bezárul - jelentette ki Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter."


"Közölte, hogy egy jogszabály szerint ugyan június 30-tól már kötelező lenne a ronccsá vált kocsikat tulajdonosaiknak bontókba szállítani, ám egy másik rendelet lehetőséget biztosít a forgalomból kikerült járművek saját tárolására. A miniszter jelezte, hogy a negyedévente ronccsá váló, átlagosan mintegy 20 ezer autó csupán 5 százalékát kezelik szakszerűen és hasznosítják újra belőlük az értékes anyagokat feldolgozásuk után.


A legfrissebb adatok szerint a második negyedévben 1.332 autót szállítottak a legálisan működő mintegy 80 bontó egyikébe, szemben az első negyedév mindössze 85 darabbal. Persányi Miklós reménye szerint a szabályozási környezet rendezésével a roncsautók bontása lendületet kap, és Magyarország beéri a nyugat-európai országokat jellemző 60-70 százalékos újrahasznosítási arányt. Már csak annál is inkább, mert 2007-től az EU új rendelete szerint a roncsautók 85 százalékát újra kell hasznosítani - fűzte hozzá a miniszter.


Rakics Róbert, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerint a jogszabályi kiskaput jelentő belügyminisztériumi rendelet módosításával úgy változnak meg az előírások, hogy az autók nyilvántartásból és forgalomból való végleges kivonásánál az autóbontót nem lehet megúszni egy saját tárolást igazoló nyilatkozattal. A hatóságok majd csak a bontási igazolást felmutató autótulajdonosok járművét vonják ki a forgalomból véglegesen. A jogszabályok szerint egy évre továbbra is lehet ugyan majd kérelmezni a forgalombantartás átmeneti szüneteltetését, ennek megismétlését azonban korlátozni kívánják a jogszabálymódosítás kidolgozó szaktárcák. A helyettes államtitkár kitért arra, hogy nehezíti a roncsautók újrahasznosítását az illegálisan működő több száz autóbontó. Ezek a többnyire engedély nélküli autószerelő-műhelyek általában pénzt ajánlanak fel a roncsokért, szemben a legális bontókkal, amelyek legtöbbször ingyen veszik át az autót. A szabálytalan bontók azért tudnak fizetni a roncsautót felajánlóknak, mert az értékes másodlagos nyersanyagokat kimazsolázva nem gondoskodnak a használhatatlan hulladékkal."


Forrás: greenfo