A Humusz Szövetség véleménye a hulladékról szóló törvényjavaslatról

A hulladékmegelőzésért dolgozó civil szervezetként örömmel vesszük a 2000. évi XLIII. törvény
felülvizsgálatát, hiszen az az Európai Unió Hulladék Keretirányelvében (HKI) is
hangsúlyosabban megjelenő megelőzési koncepció hazai jogrendbe illesztését is jelenti.
Ugyanakkor megdöbbentő számunkra, hogy a harmonizáció címén egy teljesen új, általunk
megalapozatlannak tartott államosítást terveznek a szakpolitikai döntéshozók.
Hamarosan postázzuk előfizetőinknek a magazin 2011 téli lapszámát.
Honlapunkon már elérhetőek a 2011 őszi Zöld Kalandozások - Ökofrankó beszélgetések a Humusz Házban című előadások 
Pályázati és egyéb forrás hiányában ellehetetlenült a jövő évi lapindításunk. Szűkös kereteinkből merítve, önerőből nem leszünk képesek kiadni a jövő év elején esedékes legújabb magazint, s a régóta tervezett „új ruhája” elkészítéséről is lassacskán le kell mondanunk.
Ha csak nem…
A Humusz Szövetség az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából 2011-ben is megrendezi a Nulla Hulladék Hét nevű programsorozatot. Gondolkodj többet, vásárolj kevesebbet!
A közelgő jeles napok és ünnepek alkalmából vállalatokra és iskolákra szabott szolgáltatásokat alakítottunk ki. A Ne vásárolj semmit nap, és a Nulla Hulladék Hét, a Mikulás és a karácsonyvárás azok az események, amik kapcsán nagy örömmel mutatjuk be és ajánljuk új szolgáltatásainkat.
Ügyfeleink igényeihez igazodva tanácsadó szolgáltatásunk keddenként hosszabb időszakban, reggel 9-től este 18 óráig érhető el mind a személyes, mind a telefonos érdeklődők számára.