Újrapapír Világnap pályázatra érkezett pályaművek értékelése

Az Újrapapír Világnapja alkalmából pályázatot hírdettünk meg, melyre 25 oktatási-nevelési intézmány küldte el munkáit az ország egész területéről.
Az Újrapapír Világnapja alkalmából pályázatot hírdettünk meg, melyre 25 oktatási-nevelési intézmány küldte el munkáit az ország egész területéről.
Kedves Pedagógusok és Környezeti nevelők! Az előzetes igények alapján, a Humusz az idei évben vállalja
az iskolai újrapapír füzetek nyomdai legyártatását. Annak érdekében, hogy a füzet előállítási költsége minél alacsonyabb legyen (a
magasabb példányszámnak köszönhetően), együttműködő partnereket keresünk
iskolák, civil szervezetek körében. Vállaljuk, hogy összegyűjtjük az érdeklődők igényeit, valamint
megszervezzük a füzet kiadását és terjesztését.
Sikeresen zárult Szövetségünk komposztos
projektje, amely a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának
támogatásával valósult meg! A Humusz Szövetség "Komposztálás a fővárosi óvodákban, általános és középiskolákban a Humusz Szövetséggel" c. programján összesen 30 fővárosi iskola, és óvoda vett részt .:)
Idén 23. alkalommal került megrendezésre a Természet- és Környezetvédő Szervezetek Országos Találkozója, a Zöld OT. A
helyszín Gödöllő volt, a szervezők pedig a Greenpeace Magyarország, a GATE Zöld
Klub, valamint a Magonc Alapítvány. A Humusz Csapata is ott volt:)
Az Országos Nulla Hulladék Találkozót alkalmával elhangzott előadások összefoglalóját készítettük el online kiadvány formályában. A kétnapos találkozón
Tagszervezetek és Nulla Hulladék Hálózati Tagok vettek részt. Komoly
szakmai előadások, a nulla hulladékos tevékenységek könnyed
elbeszélései, továbbá a közösségi rendszer újjáélesztését és
fejlesztését szolgáló gyűlések, megbeszélések tették igazán tartalmassá
ezt a hétvégét.
Kedves Pedagógusok és Környezeti nevelők! Minden év március elseje az Újrapapír Világnapja.
Keresve sem találhatnának jobb alkalmat arra, hogy kollégáikkal és diákjaikkal
együtt elgondolkodjanak a fák környezeti hasznán és az iskola
papírfogyasztásán!
A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával idén sikerült megszervezni, az I. Országos Nulla Hulladék Találkozónkat, ahol Tagszervezeteink és a Nulla Hulladék Hálózati Tagjaink is nagy számban képviseltették magukat!
A Humusz Szövetség idén is komposztáló programot hirdet minden budapesti telephelyű közoktatási intézménynek!
A projekt keretén belül, a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának támogatásával 30 budapesti oktatási intézménynek (óvoda, általános-, középiskola és gimnázium) 2-2 db komposztkeretet tudunk térítésmentesen biztosítani.
A Humusz Javítóműhelyes adatbázisa profil szerint
rendszerezve tartalmazza a még élő és alkotó susztereket, szabókat,
műszerészeket, a még üzemelő javítóműhelyeket és szervizeket.Önkénteseinknek köszönhetően, több száz javítóműhellyel bővült az adatbázisunk!:)
Tájékoztató, ismertető tevékenységünk egyik legfontosabb eleme évtizedes oktatási programunk,
amely kicsiknek és felnőtteknek egyaránt tartalmaz képzéseket. Az oktatóközpontunk kertjéhez
tartozó Városi Környezetvédelmi Tanösvény újfajta oktatási
lehetőséget nyújt, hisz szemléletes és elgondolkodtató
feladványokkal ellátott „kültéri tanteremről” van szó. A tanösvény zavartalan működéséhez a napokban kapott felajánlás sokat segít majd.