Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ökoiskola információs nap a KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN

  • 2014. június 12.
  • Axi

GAJA logóA program az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése című projektjének keretében valósul meg, melynek célja a gyerekek, diákok környezettudatosságának erősítése, a környezeti nevelési tevékenységek színvonalának növekedése és a Natura 2000 területek ismertségének növelése.

MEGHÍVÓ

ÖKOISKOLA NYÍLT NAP - 2014. JÚNIUS 18. (szerda)
Bemutatkozik a Humusz Szövetség és tagszervezetének a GAJA Környezetvédő Egyesületnek az Ökoiskola támogató programja

A rendezvényre az „ökoiskola” címre pályázni kívánó, az KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN található iskolák képviselőit, és szakértőit várjuk.

A fórum keretében ismertetjük a pályázattal kapcsolatos tudnivalókat, választ adunk a leggyakrabban felmerülő kérdésekre és bemutatjuk, hogy milyen további szakmai segítséget kaphatnak a GAJA Környezetvédő Egyesülettől, mint regionális közreműködőtől, a pályázatot beadni szándékozó intézmények.

Időpont: 2014. június 18. (szerda) 13:00-17:00

HELYSZÍN: Munkácsy Mihály Általános Iskola (Székesfehérvár, Munkácsy út 10.)

A JELENTKEZÉSI LAP kitölthető itt!

PROGRAM:

13:00 - 14:00
regisztráció, az Ökoiskola program háttere, előnyei, a címpályázat bemutatása
14:00 - 14:20
szünet, Zöld Kiállítás
14:20 - 16:00
műhelymunka (a címpályázat során felmerülő nehézségek, akadályok) és egy címet már elnyert Ökoiskola bemutatkozása
16:00 -16:15
szünet, Zöld Kiállítás
16.15 - 17.00
Natura 2000 területek bemutatása

További információ kérhető:

Vajgerné Bőhm Erika
[email protected]
20/954-77-00

SH/4/5 logósvájci logószéchenyi programiroda logó

A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, amelynek megvalósítását a Svájci Szövetségi Tanács Hozzájárulása és a Magyar Állam társfinanszírozása támogatja.