Oxfam: CSR-ben a Nestlé vezet



Ötvenezer forintos büntetést szabtak ki egy csanádpalotai nőre, mert a szegedi Tesco éttermi részében ételmaradékot kért el az ebédjüket befejező vásárlóktól. - írja az index.hu.
Sikeresen lezajlott az Országos Nulla Hulladék Találkozónk, melyen tagszervezeteink és a hálózati tagjaink is nagy számban jelen voltak. A találkozóra 2013. február 28-március 1-jén került sor, Velencén.
A találkozó célja elsősorban az eddig létrehozott közösségi rendszer és a
kapcsolatok újjáélesztése és megtartása volt. Fókuszba állítottuk
egyfelől a hálózati működést, a közösségépítésünk további
lehetőségeinek témakörét, másfelől a közös szakmai munka
folytatására is készültünk. A program szakmai részében gyakorlati Read more about I. Országos Nulla Hulladék Találkozó










































Néhány éve nemzeti ügy lett idehaza egy osztrák hulladékégető felépítésének megakadályozásából, közben azonban magyar vállalkozások tízezer tonnákban mérhető mennyiségű hulladékot importálnak, hogy fűtőanyagként égessék el. A zöldhatóság szerint üzleti titok a kilétük, ezért a hvg.hu perre megy az adatokért.

Minden év március elseje az Újrapapír Világnapja. Keresve sem találhatnának jobb alkalmat arra, hogy kollégáikkal együtt elgondolkodjanak az irodák környezeti terhelésén, papírfogyasztásán és egyben a fák környezeti hasznán!

Újabb „ronda” rövidítés, amelyről talán még nem hallottunk. Pedig a RoHS-szabályozás (Restriction of Hazardous Substances, azaz a termékek veszélyesanyag-tartalmának korlátozása) bevezetéséről már a 2002/95/EK irányelvben döntött az Unió. Hazánkban a vonatkozó rendeletet 2006. július 1-től kell alkalmazni (16/2004 (X.8.) KvVM rendelet).

Valamennyi Japán atomerőmű megbukott azon a vizsgán, amelyet az ország atomenergetikai hatósága végzett el és fő célja az volt, hogy megvizsgálják, mely erőművek felelnek meg a biztonsági előírásoknak.