Régi játék új pénzekkel

gazdálkodj okosanA pénz önmagában nem érték. Amikor a pénz a közösségen belül körbejár, az értéket az jelenti, amit érte adunk, majd érte kapunk. Normális esetben (a tőzsdét nem számítom ide) az értéket mindig az jelenti, amit a pénzért cserébe kapunk. Normális esetben a pénz csak egy közvetítő. Ebből már az is érthető, hogy a pénz a közösség egy fontos erőforrása, tehát lényeges, hogy a közösség gyakorolja fölötte a kontrollt.

Szelektív gyűjtés társaságban

szelektív hulladékgyűjtésAki jobban ismeri a Humusz Házat, többször láthatta a teli bigbag zsákokkal megpakolt furgont, vagy találkozott már két vidám „melósruhás”, feltűnő majd eltűnő emberrel a padláson, esetleg hallotta, hogy a Fiúk elköltöztek, de köszönik, jól vannak Érden. Kik a Fiúk, mit csinálnak és egyáltalán hogy született a Humusz Recycling Kft.? Sziromi-Nagy Tamással és Rozgonyi Zoltánnal beszélgettem.

A gyenge kapcsolatoktól az ökofrankó büféig

„A társadalom gyenge kapcsolatai csak akkor épülhetnek ki, ha bizalommal vagyunk egymás iránt. Innováció, új ötletek csak gyenge kapcsolatok mentén születhetnek.” – mondta Dr. Csermely Péter a Mindentudás Egyetemén. Ilyen jellegű gyenge kapcsolatokon alapszik a Nulla Hulladék Hálózat is, amely informális módon köti össze az ország 40 civil szervezetét, s amelynek tevékenységeiről többször hírt adtunk ezeken a hasábokon is.

A Humusz álláspontja az Energiastratégia 2030 c. dokumentumról

  • 2011. július 20.
  • juci

Mint hulladékgazdálkodással foglalkozó társadalmi szervezet, a Humusz is benyújtotta javaslatait a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felé az Energiastratégia 2030 c. dokumentumhoz. Javaslataink célja, hogy a dokumentumban megfogalmazott paradigmaváltás a környezeti szempontból is fenntartható fejlődés felé vigye hazánk energiagazdálkodását.

A Humusz álláspontja a Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégiáról

  • 2011. július 13.
  • juci

kormányzatElkészült a Kormány előterjesztése a Nemzeti Környezettechnológiai Innovációs Stratégiáról, melyet véleményezésre bocsátott a Vidékfejlesztési Minisztérium.A tervek olyan környezetvédelmi ipar megalapozására irányulnak, ami növeli a foglalkoztatást, az ország versenyképességét.

A Humusz álláspontja a Nemzeti Vidékstratégiáról

  • 2011. július 12.
  • juci

LobbiA Vidékfejlesztési Minisztérium társadalmi vitára bocsátotta a Nemzeti Vidékstratégiát. Az agrárstratégia megalkotásával és végrehajtásával a tárca a vidéki Magyarország egészének megújítására törekszik. Ennek érdekében négy átfogó területről; az agrárgazdaságról, a vidékfejlesztésről, az élelmiszergazdaságról valamint a környezet védelméről határoz meg tennivalókat.

Csatlakozz a Humuszhoz!

tagságBizony, 16 éves fennállásunk alatt rengetegen ismerték meg a Humuszt, s időközben számtalan kölcsönös kapcsolat, együttműködés is kialakult. Vannak, akik az idejükkel és/vagy pénzükkel támogatnak, vannak informális és formális együttműködéseink, szervezeti és magánszemély partnereink. Egy szép nagy csapat formálódik a Humusz elvei és céljai mentén, és ez mindannyiunknak erőt ad.

Oldalak