A szimbiózis az értelmező kéziszótárban szereplő jelentése szerint együttélés, életközösség. Ezt az életközösséget az iparban két vállalkozás között egy olyan erőforrás hozza létre, amely az egyiknél fölöslegként/hulladékként jelentkezik, a másiknál nyersanyagként. Annál a szereplőnél, ahol az anyag képződik, mellékterméki státuszából kifolyólag hulladékkezelési eljárás tárgyává válik. Jelenleg. Kiöntött ipari szennyvíz, lerakóra vitt inert hulladék, a környezetbe kikerülő hő, és még számtalan erőforrás, amely elvész.

Az ártalmatlanítás – a költségessége mellett – a legnagyobb környezeti terheléssel járó kezelési forma. Az anyag elveszik, ahelyett hogy hasznosulna. Így újabb anyag megtermelésére van igény. Valamit kidobtunk, de gyártunk helyette újat. Az új nyersanyagnak a létrehozása, kibányászása, megtermelése szintén felesleges anyagok keletkezésével jár együtt. Gyártás, felesleges anyag, lerakó, gyártás, felesleges anyag, lerakó. Egy végeláthatatlan lineáris folyamat. Ezt a pocsékoló, drága üzemmódot kell elfelejteni és felváltani valami korszerűbb, valami zöldebb, fenntarthatóbb folyamattal. Ilyen az ipari szimbiózis. Az anyagok visszavezetése az iparba nem csak azt jelenti, hogy nem landol minden felesleges anyag a lerakón, de azt is, hogy kisebb lesz a nyersanyagigény, hogy olcsóbban tud termelni az, aki újonnan keletkező nyersanyag helyett más által megtermelt, és (majdnem) kidobott hulladékkal operál. A hulladék eltérül a lerakóról, és végül is megszűnik hulladéknak lenni, mert haszonanyaggá válik.

Az érintett anyagok körének csak a fantáziánk szabhat határt. Lehet energia, vagy kihasználatlan kapacitás. Lehet szaktudás, gőz, pára, szabadon álló terület, leselejtezett vasúti talpfa vagy gumiabroncs, útfelbontásból törmelék, a gyárból kifolyó ipari víz. A szimbiózisban egy NEKEM VAN (odaadom) és egy NEKEM KELL (kérem) párkapcsolat jön létre, és mindenki boldog, mert mindenki jól jár. A költségcsökkentés miatt a partnerek, a környezeti terhelés csökkentése által pedig mi és környezetünk.

Ennyire egyszerű lenne? Nem, azért van egy kis bökkenő. A hulladék definiálása körüli agónia a projektet is érinti, és megoldásra váró kérdések zuhatagát ontja ránk. A „hulladék” fogalom magyarországi interpretációját az abszolút csőlátás jellemzi. Nem olyan egyszerű csak úgy egy tőlem karnyújtásnyira lévő cégnek átadni a hulladékomat, még ha oly hasznos is lenne az a termelésében, és lám lám, volt hulladék (nálam) nincs hulladék (nála), merthogy helyette nyersanyag lesz belőle… Szép is lenne. Ehhez át kellene látnia a jogalkotónak, hogy nem az a legelőnyösebb a környezet számára, ha mindenre rámondjuk, hogy HULLADÉÉÉK!!!! És onnantól kezdve csak hulladékkezelők nyúlhatnak legálisan a dologhoz. Meg kell oldani – és ezen fogunk dolgozni – hogy egy vállalkozás azt az anyagot, amit egy másik partner, vagy vállalkozás nem hulladékként, de nyersanyagként tud használni, szabadon áramoltathassa vissza az iparba. Mennyivel egészségesebb lesz, ha ezt a lineáris megoldást: „elhasználtam, hulladék lett, kidobom” felváltja egy: „nekem már nem kell, de neked még jó lehet, viheted”, úgynevezett ciklikus felfogás. Ezzel megmarad az anyag, nem vész el a hulladék, csak átalakul. Anyaggá.