Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy hét a hulladékcsökkentésről és a környezettudatos fogyasztásról

  • 2010. november 19.
  • graczek

A Humusz Szövetség az Európai Hulladékmegelőzési Hét alkalmából itthon is megrendezi a Nulla Hulladék Hét nevű programsorozatot. November végén számos civil szervezettel karöltve hívja fel a figyelmet arra, hogy csökkentenünk kell a termelődő hulladékunk mennyiségét, amit elsősorban a környezettudatos fogyasztással érhetünk el.

A nulla hulladék (vagy zero waste) elképzelés lényege, hogy képesek vagyunk végleges hulladék termelése nélkül élni, az anyag- és energiafelhasználásunk pedig nem lépi túl a fenntartható szintet – mégis sikerül mindannyiunk (társadalmi, gazdasági, környezeti) jól-létét biztosítani. A nulla hulladék elérése természetesen egy hosszú távú célkitűzés, melynek szerepe, hogy gondolkodásunk megváltoztatásával valódi változásokat érjünk el. Ehhez a mai fogyasztói kultúránk újragondolására van szükségünk. Létezik egy úgynevezett hulladékos hierarchia, ami a környezetterhelési szempontból rangsorolja a különböző hulladékkal kapcsolatos megoldásokat. Ezt a hierarchiát láthatjuk visszaköszönni az európai és a hazai jogi szabályozásban is. Legjobb környezetvédelmi szempontból, ha eleve nem hozunk létre hulladékot. Legrosszabb, ha képzünk és azt lerakják vagy elégetik. Az újra és újra használt tárgyak, csomagolások kímélőbbek, mint az eldobhatók, még akkor is, ha azokat szelektíven gyűjtjük és újrahasznosítják.



A hulladéktermelés nagyobb része az iparból származik, kisebb – ám folyamatosan növekvő részét – mi, kisemberek adjuk. Egy évben átlagosan 480 kg hulladékot termelünk fejenként. Valójában az ipar is nekünk, fogyasztóknak termel, mi vagyunk a lánc végén. Fontos megérteni, hogy a szelektív gyűjtés segít a hulladékot eltéríteni a lerakóktól és égetőktől, és a benne rejlő anyagot újrahasznosítással visszanyerhetjük, de az újrahasznosított termékeket meg is kéne venni, különben az anyagok nem maradnak körforgásban. Még így sem lesz azonban kevesebb a szemét, ugyanis az összes háztartási hulladéknak alig több mint 10%-át gyűjtjük külön, miközben az összes hulladékunk mennyisége folyamatosan nő. Az igazi hulladékcsökkentés az, amikor a mindennapi életünk során elérjük, hogy minél kevesebb dolog legyen, amit ki kell dobnunk. Vagyis a boltban a tényleges szükségleteinkre és nem a reklámokra hallgatunk, eleve nem veszünk agyoncsomagolt holmit, olyan árut keresünk, ami környezetbarát módon készült, ha valami elromlik megjavítjuk, ha valami feleslegessé válik, elajándékozzuk, csereberén továbbadjuk és így tovább. A szerves anyagokat komposztáljuk és a komposztot visszajuttatjuk a természetbe. A tárgyainkat olyan sokszor, olyan sokan és olyan hosszú ideig használjuk, amennyire csak lehet. Ez az igazi hulladékmegelőzés.

A Humusz nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megpróbálja a lehető legtöbb olyan kezdeményezést bemutatni, ami valamilyen formában hozzásegít a hulladék megelőzéséhez, vagyis a környezettudatos fogyasztáshoz a mindennapokban. Számos szervezetet hívtunk meg a héten való közreműködésre. Olyanokat, amelyek közül mindegyik sokat tesz azért, hogy kevesebb legyen a hulladék, és nagyobb a tudatosság. Nem egy közülük példa értékű a közösségépítésben is, éppen abban, amelyből a legnagyobb hiány mutatkozott az elmúlt években. A Nulla Hulladék Héttel megköszönjük munkájukat és mindenkit arra bátorítunk, hogy csatlakozzon a kiváló kezdeményezésekhez, vegye igénybe az általuk felajánlott segítséget, szolgáltatást.
 
A tulsokcucc.hu oldalait naponta fogjuk frissíteni a hét minden napján. Írunk arról, hogy miért jó a cserebere börze, hol lehet adományokat leadni, hová mehetünk, ha elromlik az esernyőnk, hol szerelhetjük meg a bringánkat, mit kezdhetünk a postai reklámanyagokkal és még tengernyi témával találkozhat az odalátogató. A Hét tematikáját a nulla hulladék felé vezető tíz lépésre alapoztuk:

1.    Vigyél magaddal bevásárlólistát, vászontáskát, kosarat! Fogyassz környezettudatosan és közösségben!
2.    Taposd laposra és gyűjtsd szelektíven!
3.    Komposztálj!
4.    Javíttasd meg! Használd újra!
5.    Cseréld el vagy add tovább!
6.    Vásárolj piacon és támogasd a helyi kereskedelmet!
7.    Keresd az újrahasznosított termékeket!
8.    Válaszd a visszaválthatót!
9.    Járj könyvtárba, kölcsönzőbe! Használjátok közösen!
10.    Csökkentsd a postai levélszemetet!

Az oldalon megtalálható a Nulla Hulladék Hét eseménynaptára (Résztvevők eseményei és Humuszos események) is, amelyben a kezdeményezések gazdái által, a hét folyamán szervezett számos esemény található meg. A központi eseményre 2010. november 26-án kerül sor a budapesti Blaha Lujza téren 16-19 óra között. A téren számos résztvevő lesz kint a standjával, lesz Nulla Hulladék kiállítás és fordított bolt, bringás javítóműhely és kőleves főzés adományozóknak. A program a Corvintetőn folytatódik, ahol kisfilmek vetítése mellett kiselőadások és a redizájnos Kreatív Műhelyek Estjére várunk mindenkit.

A program közreműködői, a „jó kezdeményezők”:

ADHAT.hu (NIOK)

Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium

BAKCSO

BME Egyetemi Zöld Kör

Budapesti Művelődési Központ

Bringakonyha

Komposztfórum Magyarország Egyesület

Budapesti Önkéntes Centrum / Korházi Önkéntes Segítőszolgálat

Cellux csoport

Diverziti Egyesület

E-Misszió Egyesület

ELTE Környezettudományi Klub

Fővárosi Szabó Ervin könyvtár

Gaja Egyesület

GATE Zöld Klub Egyesület

Greenpeace

Kétesáruk.hu

Kétker-Étkem

Körösök Völgye Naturpark Egyesület

Magyar Környezeti Nevelési Egyesület

Messzelátó Egyesület

Moccantó Egyesület

Öko Kreatívságok blog

Ökocsiga Játszóház

ÖkoKör-Te

Öko-Pack

Öko-Piac-Tér Freeblog

Ökoszolgálat – Zöld Zug webáruház

Retextil Alapítvány

Suska Kör

Szatyor Bevásárlóközösség

Szent István Gimnázium

Szebb Környezetünkért Egyesület

Szórólaponline.hu

Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület

TITOK Klub

www.tudatoslet.hu

Tudatos Vásárlók Egyesülete

Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ

Védegylet

www.szelektiv.hu

Zöld Fiatalok Egyesülete

Zöld Ernyő

ZöldBolt

ZöldÖvezet Társulás

Zöldpolc webáruház

További információ:
Graczka Sylvia
Humusz Szövetség
Mobil: +36 20 509-55-44
E-mail: [email protected]