Energia és anyagtakarékosság

Általában a takarékosság igénye fel sem merül. A közüzemi számlák összege elenyészõ az egyéb kiadásokhoz képest. A bérelt lakások nagy részénél eleve beépített a bérleti díjba a rezsi, vagy legalábbis túlnyomó többsége, ami köztudottan nem késztet takarékoskodásra. Jellemzõ a kellemetlenül túlfûtött lakás, így hiába a jó minõségû nyílászáró, a télen nyitva tartott ablakokon keresztül az utcát fûtik.

Bár az újonnan épített lakások és házak hõszigetelésére odafigyelnek, a kertvárosi és vidéki magánházak feleslegesen és kihasználatlanul túlméretezettek, így aztán a fûtési- és világításra használt energiával való takarékoskodásról szó sem lehet. Amúgy nem találkoztam sehol sem a nálunk lassan teret hódító energiatakarékos kompakt fénycsövekkel. Szintén nem találkoztam olyan háztartással, ahol bármiféle alternatív energiaforrást alkalmaztak volna, az uszodavíz napenergiával való felfûtését kivéve. (Arról nincsenek információim, hogy az elektromos kábeleken milyen típusú erõmûbõl csordogál az energia.)

A vízzel való takarékoskodással sem találkoztam. Csak a folyóvízben való mosogatás ismert. Bár helyenként - inkább dísznek - uszoda nagyságú kádakat építenek be, a zuhanyozás a jellemzõ. Nem víztakarékossági megfontolásból, hanem mert ezt higiénikusabbnak vélik. A családi uszodába való víztöltetet energiát nem kímélve tartálykocsikkal szállítják, a vezetékbõl túl lassan telne meg a medence.

Számomra legmegdöbbentõbb az elhasznált mosószerek mennyisége volt. Öltözködési szokásaik, életvitelük és a túlzásba vitt tisztasági mániájuk miatt háromszor-négyszer annyi szennyest termelnek, mint ami még ésszerûnek tûnik. A tisztaság fogalma és az elhasznált detergens, víz és fertõtlenítõszer mennyisége közé gyakran egyenlõségjelet tesznek. Az amerikai mosógéptípusok ehhez alkalmazkodva mind a mosószalonokban, mind a magánházakban hatalmas méretûek. A mosószalonokban víztakarékos programot nem választhatsz, csak legfeljebb egy kicsit kisebb gépet, ami a nálunk szokásos kb. 4kg-os töltet helyett minimum 10 kilónyi ruhára van tervezve. A "napenergiát" még ott sem használják ruhaszárításra, ahol a körülmények erre adottak, kizárólag a szárítógépeket.

A soha el nem használt tisztítószeres és pipereflakonok, fémdobozok, tubusok halmozódnak százával az otthonokban (majd néhány év múlva a lerakókban). Megfigyelhetõ, hogy az aktuális reklám vagy akció hatására szívesen vásárolnak meg bármit, hogy aztán továbbra is azt a néhány jól bevált terméket használják, amit korábban is.

Nagy a pazarlás az élelmiszereknél is. A túlvásárolt, akciók hatására felhalmozott feleslegek más lehetõség híján a kukákban végzik (minimum 20-30 százalék).

Egy átlag amerikainak mindegy, mekkora a lakása, hány és mekkora gardróbbal rendelkezik. Egy-két év, és áttekinthetetlen hegyekben és rakatokban halmozódik fel az egyszer vagy egyszer sem viselt ruhanemû. Egy ûrlakó bizonyára százlábúnak képzelné az amerikai hölgyeket a rengeteg pár cipõ láttán. Ezen csak a nálunk gyakoribb költözés segít, amikor is a holmik egy része a karitatív szervezeteknél landol.

Fogyasztói érdekek

Ritkaságszámba megy az olyan üzlet, ahol egyértelmûen és hiánytalanul feltüntetnék a fogyasztói árat, vagy az élelmiszer szavatosságát. Nem tudom, erre vonatkozó törvények élnek-e ott. Gyakori a szándékos megtévesztés, például találtam olyan tejtermékeket, ahol a gyártás idõpontja késõbbi dátumot jelölt, mint ahogy megvásárolták. Ha szóvá teszi az ember, udvariasan kicserélik a terméket. De ki visz vissza 20 mérföld távolságba egy üveg tejet, egy zacskó avas napraforgómagot?

Háztartási hulladék

A fentiekbõl is következik, hogy a hulladéktermelés határtalan. A legtöbb helyen a hulladékszállítás költsége a helyi adókba ill. lakások esetén a bérleti díjba beépül. Mindegy, hogy mekkora kukákat, zsákokat töltenek meg a polgárok, a költségeik nem változnak.

Néhány körzet kivételével New York államban külön gyûjtik be a papírt, külön az újrahasznosítható üveg, fém és mûanyag csomagolóanyagokat, a maradék pedig a "fekete" zsákba kerül. (A háztartási veszélyes hulladékokkal senki nem foglalkozik, ez is a vegyes zsákokba megy, majd a regionális lerakókba.) A rendszer elsõ ránézésre nem rossz, mégis a visszaforgatható alapanyagból készült hulladékoknak csak egy töredéke kerüli el a végleges deponálást. A papír nagy része azért nem kerül újrahasznosításra, mert ha nem gondosan van kötegelve, nincsenek a kartondobozok lapra hajtogatva, mindenféle mûanyag tartozéktól, idegen anyagtól szétválasztva, akkor kemény bírság következik. Ezt ragyogóan ki lehet kerülni, ha mindent a fekete zsákba gyömöszölnek bele, ugyanis nincs az a köztisztasági alkalmazott, aki megkockáztatná a vegyes zsákban való kutakodást. (Gondoljunk csak az ételmaradékokra vagy a tartalmas pelusokra.) Ugyanígy jár az egyéb újrafeldolgozható háztartási hulladékok zöme is. Miután részletes útmutató szerint kellene eldönteni, mi az, ami ide rakható, és mi nem, a bizonytalanság miatt a biztos, bírságolhatatlan fekete zsákot választják. Egyébként például a csomagolási hulladékok zömét kitevõ mûanyag poharak, habtálcák, tányérok, evõeszközök, mûanyag fóliák nem kerülhetnek újrahasznosításra.

Néhány hipermarket a betétdíjas palackok, alumínium italos dobozok egy részét visszaváltja. Ezek közül egyik sem kerül újratöltésre, a mûanyagokat ledarálják, az üvegeket szilánkokra törik, a fémet szétlapítják a begyûjtõ automaták. Amúgy pedig csak a perifériára került munkanélküliek foglalkoznak ilyen idõigényes vállalkozással. Amikor a gépek egyike-másika jelzi, hogy megtelt, keresni kell egy kezelõt, akire legkevesebb fél órát kell várni, de többnyire csak másnap lehet újra próbálkozni. A gépek igen válogatósak, egyenként, hosszú másodpercekig tartó vizsgálódás után visszaköpik a számukra nem tetszõ palackokat, amiket vihetsz a következõ, néhány kilométerrel odébb lévõ masinához. A 6-8 szatyorban elkülönített holmit így oda-vissza cuccolhatja a kitartó környezettudatos állampolgár. A felhasznált benzin sokszorosa a visszakapott betétdíjnak. (Gyalog megközelíthetõ "újrahasznosító központ" jobbára csak New York városban van.)

Sajnos, mint többnyire itthon is, a vásárlásnál az átlag háziasszony egyáltalán nincs figyelemmel a termék csomagolásának környezetbarát voltára. Még mindig tartja magát az a hit, hogy minél jobban és divatosabban van valami csomagolva, annál értékesebb.

Soha egyetlen vásárlót sem láttam, aki ne fogadta volna el a mûanyagszatyrokat, és saját kosárba, vászonszatyorba rakodott volna. A környezetvédelem ilyen jellegû megnyilvánulásával kizárólag plakátokon találkoztam.

Sajnos illegális, háztartásból származó hulladéklerakók az óceán túlpartján is léteznek, fõleg sitt, csomagolóanyagok, palackok kerülnek ki az erdõ aljára.

Komposztálás

A kisvárosi és vidéki jellemzõen nagytelkes beépítés lehetõvé tenné, hogy a komposztálható hulladékokat szállítás nélkül ártalmatlanítsák, és a keletkezõ komposztot helyben felhasználják. Amerikai ismerõsöm egyike már hallott róla, hogy valakinek az ismerõse csinált már ilyet. Nagy tisztelettel beszélt róla, mint ahogy fura és misztikus dolgokról szokás beszélni. Rendkívül energia- és anyagpazarló módon mûvelik a kerteket. Többnyire mexikói szabadcsapatok jelennek meg hetente egy fél napra, mindenféle motoros levélfújó, gyep- és sövénynyíró gépekkel. Talán még eddig nem merült fel senkiben, hogy egy aprítógép megoldaná a kerti nyesedékek, gallyak problémáját. Jelenleg ugyanis az a rendszer, hogy ezeket szálanként rendezve kötegelik, papírzsákokba helyezik, majd a 10 mérföldekre lévõ lerakóba szállíttatja a település, többnyire 90 százalékban kihasználatlan rakodóterû teherautókon.

Reklám, vásárlási szokások

Az átlag amerikai nagyon szívesen válik önkéntes és ingyen dolgozó reklámhordozóvá. (Divatot diktáló cégek szatyrait, feliratos ruházatait viselik, és nem csak a serdülõk.) Ez, mint probléma, fel sem merül bennük. Szintén nem merül fel etikai kifogás az iskoláknak szóló termékreklámozás, pontgyûjtögetés, nyereményjátékok ügyében, az átlag szülõ gyermekével együtt vásárolgatja az iskoláknak támogatást ígérõ maszatgyárosok termékeit. A reklámok által félrevezetõen egészségesnek titulált festett, szagosított, édesített termékek dömpingje idõben leszoktatja a gyerekeket a normális táplálkozásról. Hogy mégis egészségesebbek a felnõttek, az véleményem szerint a kevesebb stressznek, a jobb orvosi ellátásnak köszönhetõ, valamint annak, hogy a fiatal felnõttek korosztályánál a környezeti nevelés ezen kicsiny szelete beérik. Visszatérnek a viszonylag egészségesnek mondható táplálkozáshoz, elsõsorban a megbélyegezésre alkalmat adó súlyfelesleg elkerülésének érdekében. Úgy látszik, ilyenkor még nem késõ.

A szórólapok, katalógusok zömével a tehetõsebb kertvárosi és vidéki lakónegyedeket árasztják el. Jó közelítéssel ide naponta egy kilónyi szemétposta érkezik. Az emeletes bérházak lakóit csak kb. ötödannyi szeméttel terhelik. Bár az internetes vásárlás egyre elterjedtebb, ez egyáltalán nem csökkenti a nyomtatott szóróanyagok mennyiségét, inkább a két eladási és reklámozási módszer egymásra épül.

Jellemzõ a hetente többszöri gépkocsis nagybevásárlás, és mivel a fizetésekhez képest alacsonyak az élelmiszer árak, és mert minden tele van kihagyhatatlannak tûnõ akciókkal, rendszerint rengeteg felesleges holmi kerül haza.

Végezetül egy aranyos történet, hogy a félkész és készételek, gyárilag csomagolt, feldolgozott termékek, vidd haza kifõzdék, salátabárok igénybevétele generációk óta milyen háziasszonyi leépüléshez vezethet:

Bontott csirkét vásároltam, amelynek a csomagolásán a roston sütéshez való útmutató szerepelt. Miután a gyerekek közölték, hogy õk csirke kotlettet (mint a rántott csirkemell) ennének, a csirke mellehúsát felszeletelve, azt készítettem. Az asszony nem értette, hogyan tudtam a csirkébõl ilyen ételt varázsolni. Soha nem gondolkodott el rajta, hogy a csirke kotlett csirkébõl készül. Addig csak tálcásan, panírozva látott ilyet.

Közlekedés

A legtöbb városban egyáltalán nincs lehetõség sem kerékpáros, sem gyalogos közlekedésre. Nincsenek járdák, a közintézmények, iskolák is csak gépkocsival közelíthetõek meg. Néhány kirándulásra alkalmas természetvédelmi terület kivételével nincsenek gyalogtúrázásra alkalmas ösvények, és ezek a parkok is csak gépkocsival közelíthetõek meg. A gyerekeket szervezett buszjáratokkal szállítják az iskolába és vissza, háztól házig. Az iskolabuszok rendszerint félig-harmadig kihasználtak, problémás gyerek esetén akár egyetlen diákért külön busz megy. A településszerkezet teljesen eltér az Európában megszokottól, a "city"-t kivéve a gyerekek gyakran 20-30 kilométert is utaznak naponta az iskolába. A középosztálybeli szülõ a buszjárat ellenére szívesebben viszi vagy viteti gyermekét saját kocsival az iskolába.

Egyébként a meglévõ tömegközlekedés arányaiban meglepõen olcsó és használható, de az amerikaiak többsége ragaszkodik a függetlenséget jelentõ gépkocsihoz, ráadásul -- mint ahogy az köztudott - elõnyben részesítik a hajó méretû személygépkocsikat.

Környezeti nevelés 

Az iskolai környezeti nevelés nagyon színvonalas, a gyerekek szinte minden nap foglalkoznak valamilyen formában a természet és környezet védelmével. A környezettel kapcsolatos valamennyi probléma minden korcsoport sajátosságainak megfelelõen terítékre kerül. Azonban furcsa módon ez egyáltalán nem hat a mindennapi szokásaikra, viselkedésükre, természettõl való eltávolodásukra, és nem hat a szülõkre sem. (Akik közül a fiatalabbak már végigjárták ugyanezt az iskolát.) A természet szeretete többnyire egy házi kedvenchez fûzõdõ szentimentális kapcsolatban merül ki, a környezetvédelemmel kapcsolatos problémák iskolai taglalása pedig mintha egy kalap alá tartoznának az értékes, ámde komolyan nem veendõ mondákkal, mesékkel.