Ismét törvénymódosítással segít az állam a Mol hulladékos cégén

  • 2025. május 05.
  • kovacseszter

Többször hajlítgatta már a kormány a MOHU számára kedvezően a jogszabályokat: például amikor nem sikerült beszerezni az engedélyeket, vagy megvenni a kukaholdingot, ami mind a koncesszió megszűnését eredményezte volna. Most is hasonlóra készül a törvényalkotó: egy javaslat alapján 19 hónappal kitolnák az EU által megkövetelt újrahasznosítási arányról szóló teljesítési igazolás kiadásának határidejét.

De jogszabályi úton van lehetősége a MOHU-nak arra is, hogy az adóhivatal revizorait felbérelve ellenőriztesse a konkurens cégeket, és arra is, hogy állami szervek hajtsák be ingyen a koncessziós cégnek fizetendő díjakat. Az állam mintegy 240 milliárd forintos bevételt biztosít a MOHU-nak, ami ezért 0,1 milliárd forintos koncessziós díjat fizet.

Furcsa társadalmi egyeztetést kezdeményezett egy törvénymódosítás miatt az Energiaügyi Minisztérium (EM) április 25-én. A nyolc napos határidőből csupán három esik munkanapra, vagyis 72 órájuk maradt a hulladékpiac szereplőinek arra, hogy munkaidőben reagáljanak a szaktárca javaslataira. Persze, ha valaki múlt pénteken azonnal észrevette, hogy a minisztérium honlapján nap közben megjelent a tervezet és minden más munkáját abbahagyva beleásta magát a jogszabályok értelmezésének, akkor még maradt néhány plusz órája.

sites

A Szabad Európának név nélkül nyilatkozó szakértők szerint a hulladéktörvény tervezett módosítását nehéz másként értelmezni, mint hogy elbukott a hulladékkoncessziós rendszer legfontosabb célja: az újrahasznosítás növelése.

A cikk folytatását itt olvashatod el.

Forrás: szabadeuropa.hu

Kép: Fémkereskedők tüntetnek a koncessziós rendszer ellen a MOL-székház előtt 2023. július 14-én.