Átadták az Európai hulladékcsökkentési hét díjait
A kormány célja a hulladékgazdálkodási ágazat gazdaságpolitikai szerepének növelése és a körforgásos gazdaságra való átállás – mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a 2023-as Európai hulladékcsökkentési hét elismeréseinek átadásán. A Humusz 3. helyezést ért el az egyik kategóriában.
Raisz Anikó hozzátette, hogy a körforgásos gazdaság fontosságára hívták fel a figyelmet az Európai hulladékcsökkentési hét résztvevői is. Kiemelte, hogy a tavalyi akcióhétre, amely Európában a 15., Magyarországon pedig a 10. születésnapját ünnepelte, országszerte 284 akciót regisztráltak. Ezzel Magyarország ismét Európa élmezőnyébe került, megelőzte például Svédországot, Ausztriát és Lengyelországot. Rámutatott, hogy a 2023-as Európai hulladékcsökkentési hét fókuszában a csomagolás állt, amely hasznos funkciói mellett egyre nagyobb mennyiségben terheli a környezetet – mondta Raisz Anikó, hozzátéve: a szelektív hulladékgyűjtéssel és a túlcsomagolás elkerülésével nagyban lehet segíteni ezen a kihíváson. Emlékeztetett, már 2016-ban is a csomagolás volt az akcióhét fókuszában, de mostanra még inkább szükség lett a csomagolóanyagok visszaszorítására egyebek mellett a világjárvány miatt tovább terjedt online vásárlások miatt is.
Közölte, a 2023-as Európai hulladékcsökkentési héten a pályázók nagy része a környezettudatosság fejlesztésére, a hulladékcsökkentés fontosságára helyezte a hangsúlyt és leginkább a fiatalabb korosztályt célozta meg. Fontos, hogy a most felnövekvő generációk gyerekkoruktól kezdve tudatosak legyenek a hulladékok kezelésében és természetes legyen számukra a környezet védelme – fogalmazott az államtitkár. Raisz Anikó megköszönte mindenkinek, hogy részt vettek az akcióhét magyarországi programjaiban, és ezáltal hozzájárultak a körforgásos hulladékgazdálkodás jó gyakorlatinak terjesztéséhez. A rendezvényen Raisz Anikó átadta a 2023-as Európai Hulladékcsökkentési hét elismeréseit, amelyeket öt kategóriában osztottak ki. Oktatási intézmény kategóriában a Tatabányai Szakképzési Centrum Mikes Kelemen Technikum és Szakgimnázium, Egyesület, civil szervezet kategóriában az Írottkő Natúrparkért Egyesület, míg a gazdálkodó és ipari szervezetek közül a Czifra Cekker Kft. és a Fair-Trade Dental Kft. megosztva nyerte az első helyezést. A közigazgatási szerv, hatóság kategóriában a Heves Vármegyei Kormányhivatal vehette át az első helyezettnek járó elismerést, a magánszemélyek közül pedig Bozókiné Szabó Ildikót, az Országos Klímareferens Hálózat Szemléletformálási tagozatvezetőjét díjazták. Ezen felül különdíjban részesült a MiReHu Nonprofit Kft.
Forrás: alternativenergia.hu
Kép forrása: pixabay.hu