Megnéztem két szelektív hulladékkezelőt, és alig hittem el, amit láttam

Gondosan keresgéltem a csomagolásokon a műanyag típusát jelző számokat, vágtam ki a zsírral szennyezett részeket a papírhulladékról és a legjelentéktelenebb műanyag bizbaszokat is szelektíven gyűjtöttem.

Csakhogy az elmúlt pár hétben viszont azzal szembesültem, hogy az aprólékos válogatásnak nem volt túl sok haszna.

Ennek az az oka, hogy az elmúlt időszakban két hulladékkezelőt is felkerestem, hogy megismerjem a hulladék hasznosulásának gyakorlati oldalát. A látogatások során pedig egyértelművé vált számomra, hogy a hulladékok újrahasznosítása a valóságban jelentősen eltér attól, ahogy egy – egyébként példaértékű munkát végző – zöld társadalmi szervezet irodájából látszódhat.

Erre röviden az a magyarázat, hogy az elméletben újrahasznosítható anyagok töredéke hasznosul újra ténylegesen.

Míg egy civil szervezetet a társadalom vélt érdeke mozgathat, a hulladék újrahasznosítását a pénz határozza meg. A hulladék begyűjtésével szemben az újrahasznosítás nem közszolgáltatás, hanem egy pénzkereseti lehetőség profitorientált piaci vállalkozásoknak. Ez a cikk azt mutatja be, hogy mi történik a szelektívbe dobott hulladékunkkal, hogyan működik egy válogató, és mely hulladékokat érdemes biztosan szelektíven gyűjteni.

Mi történik a szelektíven gyűjtött hulladékunkkal?

Magyarországon régiónként változik, hogy hogyan gyűjtik a háztartásoknál keletkező újrahasznosítható hulladékot. Budapesten a legfejlettebb a rendszer, ahol házhoz mennek összeszedni a kék kukákban gyűjtött papírhulladékot és a sárgákban lévő műanyagot és fémet. Magyarország más részein van, ahol zsákokba gyűjtve viszik el az összes újrahasznosítható hulladékot, kistelepüléseken pedig jellemzően hulladékszigeteken lehet leadni. Az is a helyi szolgáltatótól függ, hogy mit hova lehet kidobni.

A hulladék elszállítása állami monopólium, Budapesten az FKF végzi, ahogy más településeken is a helyi közszolgáltató. Az elszállítást a kukaholdingként futó NHKV koordinálja, amely egyben a hulladék gazdája is. A gyűjtést a válogatás követi, és itt már régiónként különböző rendszerek vannak, amelyek eltérő fejlettségi szinten állnak.

Budapesten a lakosság szelektíven gyűjtött hulladékának nagyjából 75 százalékát egy osztrák vállalatcsoport magyar leánycége, a Duparec Kft. vásárolja meg, amely a csepeli telephelyén válogatja szét a hulladékot. Az általam felkeresett másik válogató Tatabánya mellett van, amely a környékbeli önkormányzatok tulajdonában van. A Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. nagyjából 140 ezer ember kommunális-, szelektív és zöldhulladékát gyűjti be, amit hasznosít vagy ártalmatlanít. Hulladékkezelője 10 milliárd forintos uniós beruházásként valósult meg 2015-ben.

A válogató tehát lehet állami és magáncég is. A tatabányai és a budapesti válogatóban a beérkező hulladékot gépekkel rakják be az adagolóba, ami onnan egy szalagra kerül. A gépi előválogatás után a szalag mellett álló dolgozók kézi erővel válogatják szét a különböző hulladékfajtákat. Minden válogató csak egy hulladéktípust válogat ki – például PET-palackot vagy italos dobozt -, amelyet egy alatta lévő gyűjtőbe dob.

A válogatás során nemcsak a hasznosítható hulladékot válogatják szét, hanem értelemszerűen a nem hasznosítható anyagokat is el kell távolítani. A csepeli válogatóban a műanyagos/fémes kukákba dobott, de nem újrahasznosítandó anyagok aránya 40-50 százalék körül mozog.

Ennek részben az az oka, hogy sokan a műanyagos kukába dobnak oda nem való anyagokat. Jellemzően köveket, faanyagot, zöldhulladékot, ételmaradékot, veszélyes hulladékot (mint az olaj vagy az akkumulátor) vagy nagydarab műanyagokat, mint egy babakocsi. Extrém esetek is előfordulnak, találtak már döglött macskát vagy lőszert is. Különösen problémás az üveg, amely jellemzően összetörik valamelyik munkafolyamat közben, akár a válogatósoron. Ezek nagy gondot okozhatnak a hulladékkezelőnek, könnyen megkárosíthatják a gépsort és akadályozhatják a válogatók munkáját.

Ennél is fontosabb szempont, hogy az ideérkező, elvben akár újrahasznosító hulladékok egy részét sem tudnak újrahasznosítani. “Meg kell határozni, hogy milyen haszonanyagokat akarunk kiszedni, az alapján, hogy mit tudunk velük kezdeni a piacon. Mi egy nyereségorientált cég vagyunk, de a közszolgáltatónak sem mindegy, hogy mennyiért adja el az anyagát” – mondta Panyi László, a csepeli hulladékkezelőt működtető Duparec Kft. ügyvezető igazgatója.

Jelenleg a műanyag/fém hulladékból az alábbiakat tudják hasznosítani:

• PET-palack. Magasan a legjelentősebb műanyag-hulladék. Az összes beérkező műanyag/fém hulladék nagyjából harmadát teszik ki a PET-palackok, tehát a ténylegesen újrahasznosított anyagok több mint fele műanyag palack. Négy részre válogatják őket, külön szedik az átlátszó, a kék, a zöld és az egyéb színű palackokat. A PET-eknél komoly problémát jelent, ha folyadék marad bennük, mert hulladékkezelőben kifolyó folyadék – például bálázás közben – károsíthatja a gépeket
• Nagy sűrűségű polietilén (HDPE). Ezek vastagabb falú, jellemzően háztartási vegyi anyagokat tartalmazó műanyag dobozok, mint például a mosószeres vagy tusfürdős flakon.
• Fóliák. Ezt két részre bontják: átlátszóra (amelyet például bútorok csomagolására használnak), illetve a színesre (amely például ásványvizes palackokon van)
• Nagyméretű műanyagok. A hulladék beérkezésekor kézi válogatással szedik ki ezeket, lehet nagyobb kanna vagy fürdető kád.
• Konzerves doboz. Ezeket nem kézzel válogatják, hanem mágnessel szedik le a félautomata soron.
• Alumínium. Szintén automatán választják le, bár ezekből nincs sok.
• Ezek az anyagok tehát a műanyagos/fémes kukákba dobott hulladék 50-60 százalékát teszik ki.

A hulladékkezelőnek értelemszerűen az az érdeke, ha minél kevesebb a nem újrahasznosítható anyagok mennyisége, mert annál több bevételhez juthatnak az értékesítésből, vagy legalábbis annál kevesebbet kell fizetniük a lerakónak. “Minden kis apróságot nem lehet kiválogatni, mert egy szint alatt nem éri meg a válogatónak. Ez nem labor, hanem nagy mennyiséget kell adott idő alatt leválogatni. Nem lehet, hogy piszmogunk az apróságokkal, miközben halmokban áll a lakosság által folyamatosan termelt anyag” – mondta Panyi.

Ezt tehát azt jelenti, hogy hiába gyűjtjük szelektíven például a joghurtos poharakat, a műanyag evőeszközöket, a zacskókat vagy az ételhordó dobozokat, ezeket Magyarországon jelenleg nem hasznosítják újra.

Akkor mégis hogyan kellene gyűjteni a hulladékot?

Az, hogy jelenleg rengeteg hulladéktípus nem hasznosul újra, nem jelenti azt, hogy a jövőben ez nem változhatna. A gazdaságosság egyik fontos feltétele a kritikus mennyiség. Egy profitorientált hulladékkezelőnek olyan hulladéktípusokat érdemes válogatnia, amelyekből viszonylag kis erőforrással viszonylag nagy mennyiséget tud elkülöníteni. A csepeli kezelőben például amiatt kezdtek el nagyméretű műanyagokat külön gyűjteni (mint a kanna vagy a fürdető kád), mert már olyan nagy mennyiségben érkeztek be hozzájuk.

Jelenleg tehát hiába hasznosulnak csak a fent említett hulladéktípusok, a csepeli és a tatabányai kezelőnél is azt mondták, hogy érdemes minden műanyag hulladékot szelektíven gyűjteni.

“Tudom, hogy hülyén hangzik, de ez így van rendjén. Erről nehéz lenne letisztultan kommunikálni, pláne, hogy a gyűjtési rendszer régiónként különbözik. Nem tudhatjuk előre, hogy egy adott típusú hulladék mennyisége eléri-e majd a méretgazdaságos mennyiséget, például Kínában 23-féle műanyagot gyűjtenek külön. Az a lényeg, hogy bárhogy is, csak gyűjtsünk szelektíven”

– ezt Ferenczi Attila mondta, aki a főleg irodaházaknál szelektív hulladékgyűjtési rendszereket üzemeltető Recobin Kft. ügyvezetője.

A tatabányai kezelőnél dolgozó üzemmérnök szerint (akit a vállalat kérésére nem nevezhetek meg) a lakosságnak “nem kell szakértőnek lennie” a válogatás terén, és már az is elegendő lenne, ha az alapvető csomagolási hulladékokat gyűjti szelektíven, mint a korábban említett papír, PET, fólia, italkarton, aludoboz és kemény műanyag (HDPE). A kevesek által végzett gondos válogatásnál jóval nagyobb jelentősége lenne, ha a többség sokkal aktívabban venne részt a szelektív hulladékok gyűjtésében.

Az üzemmérnök szerint náluk alacsony a szelektíven gyűjtött hulladékok aránya az összes hulladékhoz képest, mindössze 10-15 százalék. Az országos adatok is hasonló képet mutatnak, a KSH szerint 2017-ben az összes lakossági hulladék 14 százalékát gyűjtötték szelektíven (és az is látható, hogy egy jelentős csökkenés után 2014-tól ismét nő a termelt hulladék mennyisége).

Ez jelentősen elmarad a nyugat-európai nagyvárosoktól, Németországban és Ausztriában 50 százalék felett van ez az arány. A tatabányai üzemmérnök szerint emiatt is lenne értelmetlen azzal traktálni az embereket, hogy a pizzás dobozok zsíros részét ki kell-e vágni, mert a legnagyobb többséget “sajnos nem érdekli az újrahasznosítás”. “Nagyon jó lenne, ha itt tartanánk, de ez talán csak 15 év múlva lesz, mivel jóval később kezdtük el megtanítani a társadalmat. Ne ugorjunk át négy-öt lépcsőfokot” – mondta.

A tatabányai üzemmérnök szerint a hozzájuk beérkező szelektív hulladék 80-85 százalékát tudják újrahasznosítónak átadni. “Ezen az arányon is jó lenne még emelni, de ehhez szükséges a lakosság közreműködése a gyűjtés tekintetében” – mondta. Ez amiatt tűnhet lényegesen magasabbnak, mint a csepelié, mert ott csak a műanyagra vonatkozik az 50-60 százalékos újrahasznosítási arány. Mivel a papírnál csak egy-két százalékos a nem odavaló anyagok aránya, hasonló lehet a teljes szelektívre vonatkozó összmutató. Ez is azt mutatja, hogy nem azért hasznosul ilyen alacsony arányban a lakosságtól származó műanyagszemét, mert teledobáljuk oda nem való anyagokkal, hanem a kidobott anyagok jelentős részét nem éri meg újrahasznosítani.

A tatabányai üzemben az újrahasznosításra alkalmas, szétválogatott anyagot bálázzák, majd elszállíttatják újrahasznosítókhoz (tehát a mosást például már ott végzik el). A nem újrahasznosítható anyagokból mechanikai kezelésen esnek át. Az abból leválogatott, éghető anyagokat ipari fűtőanyagként hasznosítják. A nem éghető anyagok pedig a lerakóba kerülnek végső ártalmatlanításra.

A csepeli telepnél azonban a papírt nem külső partnernek értékesítik, ugyanis az osztrák anyacég, a Prinzhorn csoport tulajdonába tartozik az egyetlen csomagolóanyagokat gyártó papírgyár Magyarországon a Hamburger Hungária Kft. révén. A dunaújvárosi gyár kizárólag hulladékpapírból állítja elő termékeit. Magyarországról nem is tudnak a szükségleteihez elegendő papírt összegyűjteni, így az alapanyag több mint fele importból származik. A papírból hullámdobozokat gyártó Dunapack szintén a Prinzhorn csoport tagja, így a három leány között lényegében megvalósul a körforgásos gazdaság üzleti modellje.

Az újrahasznosítás nehézségeit mindenesetre jól mutatják a papírhulladék 2-3 százalékát kitevő italos dobozok, köznyelven tetra pak dobozok. Ezeknek a papírroston kívül műanyagot és fémet is tartalmazó dobozoknak kifejezetten nehéz a feldolgozása. Az erre alkalmas legközelebbi papírgyár Dél-Lengyelországban van, és ez olyan költséges folyamat, hogy az átvételért a csepeli hulladékkezelőnek a szállítás mellett még ezért is fizetnie kell.

Ez is rámutat arra, hogy bármilyen szorgosan is gyűjtjük szelektíven a szemetünket, jóval előrébb való a megelőzés és az újrahasználat. Az újrahasznosításnak ugyanis szintén jelentős ökológiai lábnyoma van, elég egy olyan tejes dobozra gondolni, amelyet a budapesti begyűjtése után kiválogatnak, majd igazán csak Lengyelországba szállítva kezdik el feldolgozni. 

forrás: g7.hu