Hogyan vette rá a marketing a világot, hogy palackozott vizet igyon?
Amerikában 2017-ben a palackozott vizek forgalma az iparág történetében először megelőzte a szénsavas üdítőkét: előbbiből fejenként évi 147,6 litert vásároltak, utóbbiból mindössze 145,7-et. Az adat mára elérte az évi 159 litert, és az előrejelzések szerint pár éven belül átlépi a mágikus 50 gallonos határt (189 liter). Fura amerikai divathóbort, gondolhatnánk, de az Atlanti-óceán innenső felén is hasonlóak a számok, sőt: az olaszok és a németek évi 188, illetve 175 literrel még az amerikaiakat is megelőzik (a magyar átlag 126 liter).
Ez elég durva, főleg ha belegondolunk, hogy a palackozott vizek gyakorlatilag nagyon-nagyon kevésben különböznek a sima csapvíztől. Leginkább az árukban, ami több ezerszeres is lehet, és persze abban, hogy a műanyag palackok, amiben eladják őket, súlyos környezetvédelmi problémát jelentenek. (Hogy pontosan miben különbözik a palackozott ásványvíz a csapvíztől, arról itt írtunk bővebben.)
Persze nem mindig volt ez így: az 1970-es években az amerikai átlagfogyasztás mindössze évi 5-6 liter volt. Ez növekedett bő negyven év alatt a harmincszorosára. Pénzre lefordítva: az amerikaiak tavaly 18,5 milliárd dollárt (5434 milliárd forint) adtak ki palackozott vizekre - amit egyébként kvázi ingyen is megkaphattak volna a csapból.
Mielőtt rátérünk a jelenség mögött álló marketinges szupertrükk részletezésére, nézzük meg a Penn & Teller: Bullshit! vonatkozó epizódjának egy nagyon vicces részletét, amiben egy menő étteremben kóstoltat a víz-sommelier a vendégekkel egzotikus, és persze méregdrága vizeket, amiket valójában a csapból engedett a dizájnpalackokba (angoltudás nem árt):
A palackozott vizek diadalmenete, ahogy a modern fogyasztói társadalom legtöbb trendje, Amerikából indult ki, ahol az 1800-as évek első felében kezdték különböző gyógyvizes források vizét palackokba töltve drogériákban árulni. Ahogy a palackozás és a szállítás egyszerűbbé és olcsóbbá vált, az 1800-as évek végére a palackozott vizek is egyre népszerűbbek lettek, de a 20. század elejétől, a városi vízvezetékek vízmimőségének javulásával (klórozás, aztán a 2. világháború után a fluor használata) megtorpant a hódításuk, és az ásványvizek visszaszorultak az egészségmániások piacára.
Így jutunk el 1977-ig, amikor a francia Perrier ásványvizes cég leigazolta a Levi Strauss farmergyár marketinges guruját, Bruce Nevinst, és kiadta a feladatot: terjessze el a cég vizét a menő éttermek itallapjainak világán túlra.
Kíváncsiak vagytok, hogy Fararh Fawcett milyen ásványvízzel mos hajat? Akkor olvassátok el a cikk folytatását az index.hu-n.
Szerző: Hanula Zsolt
Forrás: index.hu
