Akkor tehetünk a legegyszerűbben a klímaváltozás ellen, ha átalakítjuk az étrendünket.
Annak érdekében, hogy legyen mit ennünk, döbbenetes mértékben alakítottuk át az egész bolygónkat. Az emlősök 36 százaléka mára emberekből áll, 60 százaléka pedig általunk többnyire nyomorúságos körülmények között tartott háziállatokból. Mindössze négy százalékuk vadon élő állat, és az idő nem nekik dolgozik.
Az emberek élelemmel való ellátásának nemcsak a Föld élővilágának tekintélyes része esett áldozatául, hanem ez az egyik legfontosabb okozója a klímaváltozásnak is. A jelenséget gerjesztő üvegházhatású gázok negyedéért az élelmiszeripar felel. Ebben az erdőirtásoktól kezdve benne van az előállítás, a csomagolás és a szállítás is.
Az kibocsátás mögött leginkább az állattenyészés áll, amely az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szakosodott szervezete (FAO) szerint önmagában 14,5 százalékban felel az üvegházhatású gázok termeléséért (bár van olyan kutató, aki ezt vitatja). Ez annyi, mint amennyi a közlekedésből származik összesen, beleértve a repülést vagy a hajózást is. Egy kilogramm marhahús előállítása például 26,5 kilogramm szén-dioxid kibocsátással jár.Ez nagyjából egy 100 kilométeres autóútnak felel meg.
A közepes jövedelmű országok dinamikus növekedése miatt soha nem volt még akkora az egy főre eső húsfogyasztás a világon, mint most. Ötven év alatt Kínában 15-szörösére nőtt az egy főre jutó húsfogyasztás, és például Indonéziában is a négyszeresére, bár még így sem éri el a világátlag felét. A legtöbb húst azonban továbbra a nyugati világban eszik, ahol viszont stagnál vagy némileg csökkenésnek is indult a fogyasztás.
Ebben komoly szerepe van annak, hogy egyre inkább előtérbe kerül a nyugati országokban, hogy a táplálkozási szokásainkkal jelentősen befolyásolhatjuk a klímaváltozás mértékét. A növényi alapú táplálkozás egyre népszerűbb, a vegánizmus Magyarországon is egyre inkább növi ki a hóbortosokból álló szubkultúra stigmáját. Berlinben vegán iskolai menza nyílt, a műhús a nyugati országokban robbanás előtt álló gazdasági ágazatnak tűnik, az írországi iskolákban a tanárok már programszinten biztatják a diákokat, hogy kevesebb húst egyenek.
A táplálkozásnak tehát hatalmas szerepe van éghajlatvédelmi szempontból, és a károsanyag-kibocsátás szempontjából óriási különbségek vannak az étkezési szokások között. Az Egyesült Államokban a lakosság legfenntarthatóbban táplálkozó 20 százaléka ötödannyi ételhez köthető károsanyagért felel, mint a lakosság legszennyezőbben étkező 20 százaléka.
Arról konszenzus van a tudományos világban, hogy a húsnak, azon belül is a szarvasmarhának (és a báránynak) van magasan a legnagyobb ökológiai lábnyoma az egy grammnyi fehérjebevitel arányában, míg a növényi alapanyagoknak a legalacsonyabb. A szarvasmarhák az állattenyésztésen belül az összes szennyezés kétharmadáért felelnek. Egy leegyszerűsítő hasonlattal élve kisebb költsége van a növények megtermelésének és megevésének, mint annak, hogy növényeket termelünk állatoknak, majd az állatokat esszük meg. Ez még nagy vonalakban akkor is igaz, hogy mi nem eszünk meg mindent, amit az állatoknak adunk, és a növények fehérjékben sem annyira gazdagok.
Az sem mindegy, hogy egy már létező, fejlett technológiával működő telepen él a marha, vagy ha a világ legnagyobb marhaexportőrei közé sorolt Brazíliában vagy Bolíviában az esőerdő letarolásával létrehozott legelőn. Ebből adódóan egy brazil marhától származó károsanyag-kibocsátása akár tízszerese is lehet egy észak-amerikainak. A hatékonyság is fontos szempont: az Egyesült Államokban harmadával csökkent a szarvasmarha-állomány a hetvenes évek óta, mégis több húst állít elő. A szarvasmarhák és a bárányok miatt azért is kerül ilyen jelentős mennyiségű károsanyag a légtérbe, mert a könnyebb emésztés érdekében a szervezetükben élő baktériumok metánt termelnek. A metán pedig nagyobb részben böfögés, kisebb részben szellentés útján kijut a légtérbe. A metán szintén üvegházhatású gáz, bár egy idő után lebomlik.
Ezzel együtt a legtöbb tudós nem állítja azt, hogy mondjunk le teljes egészében a húsevésről. A konszenzus inkább akörül van, hogy a legtöbb húst fogyasztók egyenek kevesebb húst, és azon belül is inkább baromfit. Erre alapoz a meatless monday (húsmentes hétfő) néven futó mozgalom is. Az állattenyésztésnek pedig az ökoszisztéma szempontjából is van szerepe, mert az emberek által elfogyasztott növényeket esznek meg, a haszonállatok trágyája pedig alapvető összetevő a növénytermesztéshez.
Ez alapján nem biztos, hogy a vegetáriánus életmód kevésbé káros, mintha tejtermékek helyett például csirkéből ennék többet. A sajtevés csökkentése tehát fajtától függően szintén komolyan csökkentheti a környezet terhelését, de nagy különbség, hogy jellemzően sokkal kevesebb sajtot eszünk, mint húst. Egy magyar átlagban nyolc kilogramm sajtot eszik egy évben, húsból viszont több mint 60 kilogrammot, állítja a KSH.
Ha azt nem nézzük, hogy a túlhalászás, az óceánok teleszemetelése és savasodása miatt a jövőben jelentősen csökkenhet a halállomány, szennyezési szempontból jó választásnak tűnnek a halak is. Az egyre nagyobb arányban akvakultúrákban termelt halak ugyan több károsanyag-kibocsátással járnak, de a lazac például még így is jobb opciónak számít, mint a csirke (ellentétben a rákkal, amely a sertésnél is rosszabb).
Persze ez is csak egy átlagot mutat, míg Délkelet-Ázsiában sok esetben a dzsungelek kárára hoznak létre akvakultúrákat, a szigorú környezetvédelmi előírások Norvégiában viszont nagyobb biztonságot jelentenek a környezetnek. A halfarmok elszaporodása viszonylag új jelenség, és egyelőre biztatónak tűnnek ökológiai szempontból a vízi puhatestűek tenyészete, mint a különböző kagylóké.
Ha tehát az étkezésünkért tenni szeretnénk a klímaváltozás ellen, akkor kevesebb szarvasmarhát/vöröshúst és tejterméket együnk. Őket pedig környezeti szempontból leghatékonyabban hüvelyesekkel és magvakkal lehet pótolni, de általánosságban a növénytermelés is alacsony szén-dioxid kibocsátással jár. Szintén fontos szempont, hogy az általunk vásárolt élelmiszer minél kevesebbet utazzon és minél kevésbé legyen becsomagolva (belefuthatunk olyan termékbe, amelynek 42 százaléka csomagolás)
Talán ennél is többet ér viszont, ha megpróbálunk minél kevesebb ételt kidobni. A CNN egyik cikke szerint mindent megtermelt élelmiszer harmada nem kerül fogyasztásra, amely a humanitárius mellett kritikus környezeti szempont is. Ha csak annyi ételt termelnénk meg, amennyit meg is eszünk, az környezeti szempontból azzal lenne egyenlő, ha 500 millió autót kivonnának a forgalomból.
Forrás: https://g7.hu/elet
