Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Humusz 2018 összefoglaló

  • 2018. december 17.
  • Csilla

Egy újabb évet tudhatunk magunk mögött, idén is sok érdekes dolog történt a Humusz háza táján. Megpróbáltuk kiemelni a legfontosabb híreket, eredményeket. Továbbá számítunk segítségetekre! Egy rövid kérdőív kitöltésével hozzájárulhattok ahhoz, hogy jobban megértsük munkánk társadalmi hatását, fejlődhessünk. Év végi nyitvatartásunkat is alább olvashatjátok.

1. Kezdjük a technikai részletekkel. A karácsonyi ünnepek alatt a Humusz csapata is pihen, így nyitvatartásunk az alábbiak szerint alakul:

2018. december 19-én, szerdán vagyunk idén utoljára nyitva (komposztosoknak ügyelet december 20-án 16 óráig), és 2019. január 7-én jövünk legközelebb. Tehát december 20. és január 4. között nincs ügyfélfogadás! Megértéseket köszönjük!

Zárvatartás 

 

2. Év végén készül el a Humusz stratégiája a következő három évre, így szeretnénk jobban megismerni munkánk társadalmi hatását, valamint felmérni, hogy hol, miben tudnánk tovább fejlődni. Ebből kifolyólag szeretnénk megkérni, hogy szánj ránk maximum 10 percet, és töltsd ki ezt a kérdőívet. Köszönjük!

 társadalmi hatásvizsgálat

 

3. Nem utolsó sorban pedig szeretnénk az idei évi munkánkról, eredményeinkről röviden beszámolni.

 

- Közösségi komposztpontunk üzemeltetésével idén legalább 2 tonna szerves hulladékot sikerült a hulladéklerakóktól- és égetőktől eltérítenünk, valamint 80 db fa komposztáló keretet osztottunk ki oktatási intézmények és lakosok részére.

- 2 nagy kommunikációs kampányunk a közösségi médiában: a Márciusi Műanyag Böjt és az Adventi Zöld Kalendárium.

márciusi műanyag böjt

- a Humusz munkatársai 15 alkalommal adtak interjút tv-ben, 7 alkalommal rádióban, a Humusz 8 alkalommal jelent meg nyomtatott sajtóban és több mint 50 alkalommal online.

- több mint 30 óvodai, iskolai, ill. egyetemista csoport számára tartottunk szemléletformáló foglalkozást.

- az alábbi rendezvényeken (a teljesség igénye nélkül) vettünk részt szemléletformáló standdal, programelemmel és/vagy elődással: Ökosziget, Allee Gondold újra! programsorozat, májusi és szeptemberi Food Truck Show, Scoutland Fesztivál, Gubacs Fesztivál, 11. Telekom Fenntarthatósági Nap, Zöldgömb Fesztivál. 18. Tatai Vadlúd Sokadalom.

Ökosziget  Humusz stand

 

- a Humusz saját programjai idén: tavaszi és őszi Zöld Kalandozások előadássorozat, Nulla Hulladék Workshop, NuHu Bagoly Klub - pedagógusoknak szóló képzés, lakossági komposztképzések, használtruha börze, Műanyagmentes Piknik, Szívószálmentes Kertmozi, Környezettudatos terméktervezés workshop.

műanyagmentes piknik  workshop

 

- szakértőként is hozzájárulunk a hulladékcsökkentés terjesztéséhez, valamint az érdekérvényesítéshez: a Humusz tagja az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak, a KSZGYSZ illegális hulladéklerakás munkacsoportjának, a TRIS Interreg projekt szakmai tanácsadó testületének, az Ozone Zöld díj zsűrizésében is részt vettünk, továbbá aktívan együttműködünk a Corvinus Egyetem Science Shopjával , valamint a Magyar Cserkészszövetség #együtthat  kampányában.

Ozone Zöld-díj

 

- nemzetközi szinten is aktívak vagyunk: részt vettünk a Zero Waste Europe éves találkozóján Brüsszelben, Visegrádi projektünk keretében Örményországban is tartottunk előadásokat komposztálás témájában, Londonban részt vettünk az 5. nemzetközi betétdíj találkozón (Global Deposit Return Summit), és Norvégiában jártunk tanulmányúton.

 

Köszönjük szépen, hogy 2018-ban is velünk tartottatok, békés ünnepeket és nagyon boldog új esztendőt kívánunk mindenkinek!

boldog karácsonyt