Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mindenkit megdöbbentett, amit a mélytengeri állatokban találtak

  • 2017. november 21.
  • sklania

Talán nem hat nagy meglepetésként az a tény, hogy a műanyag hulladékok már a föld minden pontján jelen vannak. Sajnos az óceánok elképesztő mélységeiben élő állatok sem kivételek, kutatók egy csoportja kiderítette, hogy a mélytengeri élőlények gyomra is tele van műanyagrészecskékkel.

A Newcastle-i Egyetem tudósai a Mariana-árok, az Atacama-árok, az Izu-Bonin-árok, az Új-Hebridák-árok és a Kermadec-árok lakóit vizsgálták. 

Beszédes eredmény, hogy a szakértők nem találtak egyetlen olyan állatot sem, amiben ne lett volna valamennyi műanyag hulladék.

Összesen 90 rákfélét tanulmányoztak, amelyek 7-10 kilométeres mélységből származtak. Az állatokban nem kevés szintetikus rost volt, köztük rayon- és lyocellszálak, amiket többek között nejlon, poliamid, polietilén és PVC gyártáshoz használnak.

 

„Még az év elején publikáltunk egy tanulmányt arról, hogy mennyi organikus szennyezőanyag van a tengerek legmélyebb pontjain, ám sokan arra is kíváncsiak voltak, vajon mi a helyzet a műanyagok jelenlétével, így úgy döntöttünk, ennek is utánajárunk" – mondta a kutatás vezetője, dr. Alan Jamieson. 

Az eredmények megdöbbentettek minket, volt olyan eset, mikor a gyomortartalom eltávolításakor könnyedén észre lehetett venni a műanyagszálakat" 

– tette hozzá.

 

Eltérő mértékben ugyan, de mindegyik mélytengeri ároknál létező probléma az élővilág műanyaghabzsolása. A kutatók szerint ezzel sajnos bebizonyosodott, hogy már nem maradt olyan tengeri élőhely, amit ne érintene az ember környezetszennyezése.

 

Automata tengeralattjáró a Mariana-ároknál

Forrás: NOAA

Minden tengeri élőlény szenved a műanyagoktól

Becslések alapján 300 millió tonna műanyag van az óceánban, nagy része a víz felszínén lebeg. A lebegő hulladék hatalmas szemétszigeteket hozhat létre, ennek legismertebb példája a nagy csendes-óceáni szemétsziget, de hasonló képződmények jelentek meg az utóbbi időben Chile partjainál és a Karib-térségben.

 

A műanyagoktól valamennyi élőlény szenved, előfordult olyan, hogy eutanáziát kellett végrehajtani bálnákon, annyi műanyag zacskót nyeltek le. Az sem ritka, hogy a halak és a teknősök teste deformálódik a rájuk szorult műanyagoktól. Most pedig bebizonyosodott, hogy a legérinthetetlenebbnek hitt régiók élőlényeit sem kímélik a káros hatások.

 

 

forrás:

http://www.origo.hu/tudomany/20171118-tele-van-muanyaggal-a-melytengeri-...