Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nyilvánossá vált az NHKV közszolgáltatási koncepciója

  • 2016. november 29.
  • PKata

A Köztisztasági Egyesülés november 22-24 között megrendezésre került konferenciáján a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) képviselői részletes tájékoztatást adtak a hazai hulladékgazdálkodás jelenéről és jövőbeni elképzeléseikről.

Az NHKV Zrt. elnök-vezérigazgatója Weingartner Balázs úr ismertette a Koordináló Szerv 10 hónapos működése során megszerzett tapasztalatokat és iránymutatást adott a közszolgáltatóknak a jövőbeni tervekről mind a hulladékáramok, mind a regionális működési rendszerek vonatkozásában.

Kövecses Péter fejlesztési igazgató előadásában bemutatásra kerültek az OHKT céljai és a regionális rendszerek fejlesztései, Hajnal Zsolt szakmai vezérigazgató-helyettes pedig az adatszolgáltatásokkal kapcsolatos anomáliákról, valamint a szolgáltatási díjakról beszélt.

Azonnali feladatként jelent meg a nonprofit és a forprofit cégek teljes körű szétválasztása, mivel a jövőben közszolgáltatási feladatokat nem végezhet forprofit cég. Ennek érdekében a hulladékgazdálkodási rendszerelemeket minél előbb át kell adni üzemeltetésre a közszolgáltatóknak.

 

Az előadások a linkre kattintva érhetők el:

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás az elmúlt 10 hónap tükrében

Fejlesztési stratégia a nemzeti célok elérésére

Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere

Műszaki, szakmai elvárások új szempontrendszere (OHKT, szolgáltatási díj, megfelelőség, integráció)

 

Forrás: http://www.dontwasteit.hu