Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alakul a hatodik hulladék-sziget a Jeges-tengeren

  • 2015. október 26.
  • mandula61498
Szerző: 
mandula61498

plastic ocean2012. júliusában észlelték először a tengerfelszínén úszó szemétfoltokat

Grönland és a tőle keletre fekvő Spitzbergák között.

Végül megvetette lábát az emberiség az Északi-sarkon: kutatók ugyanis megtalálták bolygónk tengerein úszó hatodik műanyag-hulladék szigetet. Igaz, a Barents-tenger esetében még csak most alakul ki ez a természetellenes képződmény, de így legalább mód van arra, hogy megfigyeljék ezt a baljós folyamatot.

Az Alfred Wegener Intézet, valamint a Helmholtz Északi-sark Kutatóközpont egy közös tanulmányban figyelmeztette a közvéleményt.

A szerzők arra a kérdésre nem tudtak egyértelmű választ adni, hogy fent északon mit keres ekkora mennyiségben műanyag-hulladék (flakonok, poharak, stb.), de azt aláhúzták, hogyóriási kihívást jelent ez a páratlan sarki élővilág számára, tengeri madarak mellett elpusztult grönlandi cápák gyomrából is került már elő műanyag szemét.

tengeri hulladékon fészkelnek madarak
 

Több mint három évvel ezelőtt, 2012. júliusában észlelték először a tengerfelszínén úszó szemétfoltokat Grönland és a tőle keletre fekvő Spitzbergák között.

31 kis szigetet fedeztek fel akkor, azonban gyanították, hogy sokkal nagyobb mennyiségben lehet jelen a szemét a tengerben, - ahogy arra dr. Melanie Bergmann tengerbiológus rámutatott - mivel csak helikopterről és a hajókról láthatták a hulladékot.

Bergmann arra is felhívta a figyelmet, hogy a műanyag a tengerben egy idő után kisebb darabokra bomlik, ami így még veszélyesebb lehet a halak, és vízi emlősök számára.

A legfrissebb, már számítógépes adatok szerint a Fram-szoroson keresztül haladva a Barents-tengeren kialakulóban van egy hatodik óriási műanyaghulladék-sziget, aminek létrejöttét, koncentrációját a kedvező óceáni áramlatok segítik. Hogy mi táplálja, az egyelőre rejtély.

A szakemberek szerint vagy az Észak-Európa sűrűn lakott part menti régióinak szemetét viszi északra, északnyugatra az áramlat, vagy pedig az Északi-sark jégpáncéljának zsugorodása húzódik meg a háttérben. A jég visszaszorulásával párhuzamosan ugyanis egyre nagyobb számban jelennek meg óceánjárók, halászhajók, és az ember működése, létezése bizony szeméttel jár.

Melanie Bergmann egy korábbi tanulmányát felidézve kiderült, hogy az elmúlt tíz éves periódusban az Északi-sark vizsgálat alatt álló térségében, Dél-Európa tengereihez viszonyítva, kétszer gyorsabban nő a műanyag-hulladék a tengerfenéken. A Fram-szorosban kilométerenként átlagosan 2,2-18,4 szemétfoltot találtak a tengerbiológusok.

Forrás: alfahir.hu