Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Égigérő tanterem” – Natura 2000 kampány középiskolásoknak

  • 2014. október 13.
  • Ressinka Agnes

„Égigérő tanterem” című, SH/4/10 azonosítószámú pályázatával a Svájci-Magyar Együttműködési Program 4. prioritási területének pályázati felhívásán a Környezet-és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének (KOKOSZ) és konzorciumi partnerének, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek (MME) a támogatásában részesült.

A szervezetek a Natura 2000 témakör feldolgozásával, 5 régióban hirdetnek kampányt a középiskolás korosztály számára, a következő elosztásban:

2014: észak-alföldi és észak-magyarországi régiók
2015: dél-alföldi, dél-dunántúli és nyugat-dunántúli régiók
E három régión kívül más régiókból is fogadunk jelentkezéseket, ha a csapatok vállalják ezen régiókban megrendezett akadályversenyen való részvételüket.

A kampány céljaa projekt fő célkitűzéséihez kapcsolódva - a közoktatási intézmények használóinak, a családoknak és a döntéshozóknak:
· általános szemléletformálása,
· a környezettudatosság és a környezetetika fejlesztése, amelyek megalapozzák és továbbfejlesztik a fenntartható életmód és a pozitív viselkedésminták elsajátítását,
· megkönnyíti ezek gyakorlatba való átültetését,
· elősegíti a Natura 2000-es területek bemutatását, népszerűsítését.

A kampány keretében a benevező csapatoknak többféle tevékenységben kell részt venniük:
- kiállítási anyagok készítése, a beküldött alkotások bemutatása egy kiállításon (május végén, június elején),
- akadályverseny két kategóriában:
1. kategória: a lejjebb részletezett három tevékenység mindegyikében részt kell venni, ezen csapatok közül kerül ki az öt táborozó csapat,
2. kategória: csak a 3. tevékenységekben vesznek részt, ők könyvjutalmakra számíthatnak.

Nevezés:
· tetszőleges létszámú csapatok a középiskolák 9-11. évfolyamairól, akiket az akadályversenyen a felkészítő tanárral együtt háromfős csoport képvisel
· nevezési díj nincs
· nevezési határidő: 2014. november 15. (szombat)
· a kitöltött regisztrációs lapot elektronikusan a következő címre kérjük visszajuttatni: [email protected]
· a verseny menete, a regisztrációs lap és a felkészülés anyagai megtekinthetőek: www. kokosz.hu

Jutalmazás:
· minden régióban az első három helyezett könyvjutalmat kap
· az érintett régiókból összesen öt csapat tanulói és felkészítő tanárai ötnapos táborozáson vehetnek részt a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet területén fekvő Szatmár-Beregi Natúrparkban

A régiós döntők időpontjai és helyszínei:

Dél-Alföld: 2015. április 18. Szeged,
Dél-Dunántúl: 2015. május 15. Pécs,
Nyugat-Dunántúl: 2015. május 16. Győr.

 

Forrás: a Magyarországi Ökoiskolák Hálózata Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet hírlevele