Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyakran Ismételt Kérdések

Év: 
2004
Szám: 
Tél
Szerző: 
Dudás Csaba

Mit tudok tenni régi számítógépemmel, rádiómmal, tévémmel, egyéb elektronikus gépeimmel, melyeket már nem használok?

Ha még működő eszközről van szó, akkor legcélszerűbb új gazdát találni neki. Számtalan fórum létezik, ahol ilyen dolgokat lehet elajándékozni vagy eladni. Csak hogy párat említsünk: a HuMuSz Házban rendezett Csere-bere Börzék, a Civil Zsibvásár (dec. 5-én került megrendezésre a Kultiplex moziban a Kinizsi utcában; reméljük a kezdeményezés nem fog elhalni), a Petőfi Csarnokban rendezett bolhapiacok, a HuMuSz honlapon levő adományfogadó szervezeteknél.

Ha az eszköz már nem működik, akkor érdemes elgondolkodni, hogy van-e olyan szerviz, ahol esetleg meg tudják javítani. Ha már semmiképpen nem lehet javítani az eszközt, vagy nem éri meg megjavíttatni, akkor az FKF Rt. lakossági hulladékgyűjtő udvaraiban lehet ezeket leadni, lakossági mennyiségben. Az egyetlen problémásabb elektronikai eszköz a hűtőgép, ez ugyanis a benne levő hűtőközeg miatt veszélyes hulladéknak minősül. A hulladékgyűjtő udvarokban ezeket csak akkor veszik át, ha a hűtőközeget előzőleg már leengedték. A gáz otthoni leengedését nem javasoljuk, mivel ezek – bár az egészségre közvetlenül nem károsak – igen erős üvegházhatású vegyületek. A hűtőközeg lefejtését az Elsõ Vegyi Industria Rt. (XXIII. Bp. Könyves u. 132., tel.: 1/322-0231) végzi, de utána a hűtőgépet nem veszik át, az ily módon már ártalmatlanított hűtőgépet a hulladékgyűjtő udvarokba lehet vinni. Kicsit egyszerűbb megoldás, ha a hűtőgépet a Palota Kft. lakossági veszélyeshulladék-gyűjtő udvarába (XIV. Bp. Kacsóh Pongrác út 146., tel.: 1/222-0361) visszük, ott is átveszik szakszerű ártalmatlanításra.

Mit tegyek a ház körül keletkező szerves- és zöldhulladékkal?

Az ilyen jellegű hulladékok legjobb felhasználási módja a komposztálás. Aki teheti, komposztáljon otthon! Ehhez tanácsokat mi is adtunk régebbi KukaBúvár cikkekben, de meg lehet keresni tanácsadóinkat a HuMuSz telefonszámán vagy e-mail-ben (tel.: 1/386-2648, [email protected]). Hasznos tanácsokkal tud még szolgálni az Öko-Fórum Alapítvány, a Személyes Környezetvédők Egyesülete (1/409-0449), illetve az E-Misszó Egyesület (42/423-818).

Amennyiben nincs mód otthoni komposztálásra, úgy a következő cégek vesznek át zöldhulladékot:

  • Compostal Kft., 1225 Bp. Angeli u. 77., tel.: 1/226-2409
  • Green Network, 2040 Budaörs Szabadság út 135., tel.: 23/444-138.

    Sajnos, ezek a cégek az odaszállított hulladék lerakásáért lerakási díjat kérnek. Ha valakinek termőföldre van szüksége, akkor azt is be lehet szerezni ezektől a cégektől.

    Hova lehet vinni az építési hulladékot?
    A legkényelmesebb, de egyben legdrágább megoldás az, ha az ember konténert rendel. Legtöbbször azonban nem keletkezik annyi sitt, hogy érdemes legyen konténert rendelni. A következő hulladéklerakók fogadnak sittet:
  • FKF Rt. sittlerakója, Bp. XVII-XVIII. kerületek határa, Orgoványi út, a Ferihegy I. mögött
  • a Pusztazámori Hulladéklerakó, tel.: 23/560-500.

    Mindkét helyen fizetni kell a lerakásért és fontos tudni, hogy csak „tiszta” építkezési hulladékot fogadnak (tehát nem szabad bele egyéb hulladékot – pl. háztartási hulladékot – keverni).

    Nem vagyok budapesti, sajnos, a tanácsaik nem sokat érnek nekem. Mit tehetek?
    A Hulladék Munkaszövetség elsősorban a budapesti hulladékátvevők tekintetében tájékozott. Mindazonáltal a www.humusz.hu honlapon található egy országos hulladékátvevő adatbázis, illetve tanácsadóink is szívesen segítenek, ha tudnak. Érdemes még a www.kothalo.hu honlapon utánanézni, hogy a térségben hol található környezeti tanácsadó iroda, és annál az irodánál is lehet érdeklődni, annál is inkább, mivel a helyi állapotokat ezek nyilván jobban ismerik, és jobb a helyi kapcsolatrendszerük is.