Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Zöldhulladék energetikai célra

  • 2015. április 29.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló zöldhulladék energetikai célú köztes termékké feldolgozását és hőenergetikai hasznosítását szolgáló projekt van folyamatban Keszthelyen.

A beruházás összköltsége csaknem 300 millió forint, amelyből mintegy 90 millió forintot az Európai Unió finanszíroz és várhatóan július végére elkészül - közölte a VÜZ Keszthelyi Városüzemeltető Egyszemélyes Nonprofit Kft. az MTI-vel.
A projekt célja, hogy a zöldhulladékból jól égethető biomassza fűtőanyagot állítsanak elő, amit a város távhőrendszerében tudnak hasznosítani.

A beszállított biomassza alapanyagokat (fa- és fűnyesedéket) egy keverő-aprító géppel homogenizálják, amelyből jól éghető tüzelőanyagot állítanak elő. A kész tüzelőanyagot mobil tároló konténerek és vontató segítségével közúton szállítják majd a fűtőműbe, a biokazánban pedig meleg vizet állítanak elő a távhőrendszer részére.


A tervek szerint a biokazán működésével előállított energia a teljes távhő-rendszerben felhasznált energia 50 százalékát teszi ki. A megújuló energiahordozó felhasználásának növelésével jelentősen csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása a Balaton-parti városban. Az ütemtervnek megfelelően a biokazán beszerelésére vonatkozó gépészeti tervek elkészültek, a kémény szerelése folyamatban van, a napokban pedig megkezdődik a tároló építése is.

 

Forrás: zipmagazin.hu