Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újra jön a betétdíjas üvegvisszaváltási rendszer

  • 2020. szeptember 23.
  • Enikő
A betétdíjas üvegvisszaváltási rendszer bevezetésének lehetőségéről szóló kutatás eredménye szerint a megkérdezettek jelentős része a visszaváltó automaták elhelyezését támogatja, melyeket elsősorban nagyáruházakban látnának szívesen – hangzott el hétfőn a veszprémi Pannon Egyetemen a kutatás eredményeit bemutató rendezvényen.

2021 végén indulhat

Az a cél, hogy minél nagyobb arányban visszaválthatók legyenek a különböző csomagolóanyagok – fogalmazott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára. Boros Anita hozzátette, hogy a tervek szerint 2021 végén, 2022 elején indul el a rendszer Magyarországon, kezdetben az üveg és fém csomagolóanyagokat lehet majd visszaváltani, később más anyagokat is, például a kozmetikai termékek csomagolásait.

 

Arról is beszélt, hogy 18 millió tonna hulladék keletkezik évente Magyarországon, ennek jelentős része települési hulladék. A települési hulladék 14-17 százaléka műanyag, 3-4 százaléka fém, 3,8-4,6 százaléka pedig üveg. A műanyag hulladéknak jelenleg 35 százalékát hasznosítják újra, azonban 2035-ig ezt az arányt az uniós előírásnak megfelelően 55 százalékra kell emelni.

 

Továbbá települési hulladékpontokat szándékoznak létre hozni, a hulladékudvarok számát növelni, az illegális hulladéklerakást pedig mérsékelni.

 

Szinte mindenki visszaváltás-párti

Az üvegvisszaváltó rendszer kialakítását célzó kérdőíves felmérés szerint a polgárok 85 százaléka összegyűjtené a palackokat – mondta. Németországban egyébként 2003 óta működik az üvegvisszaváltó rendszer, a csomagolóanyag 98 százalékát gyűjtik vissza.

 

Csillag Zsolt, a Pannon Egyetem kancellárja szerint az egyik legnagyobb környezetvédelmi probléma a nagymennyiségű hulladék összegyűjtése és hasznosítása, hiszen a lakosságszám növekedésével egyre nő a hulladék mennyisége. Közölte, a hulladék nem szemét, lehetőségként kell tekinteni rá.

 

Kurdi Róbert, a Pannon Egyetem kancellárhelyettese arról beszélt, hogy az egyetem, mintegy 5 milliárd forintos, megújuló energiával kapcsolatos projektjén belül foglalkoznak a hulladékgazdálkodással is. Mint mondta, az üvegvisszaváltással kapcsolatos kérdőívet mintegy 20 ezer ember töltötte ki, 91 százalékuk számára kiemelten fontos a környezetvédelem, 66 százalékuk alkalmanként összegyűjti az üveghulladékot, 40 százalékuk készpénzben szeretné visszakapni a betétdíjat, 33 százalékuk 10 és 20 forint közti összegért is visszavinné az üveget, a többiek ennél több pénzért. Ebből az következik, hogy a rendszer sikeressége nagyban függ majd a betétdíj összegétől – adta hírül az MTI.

 

forrás: https://index.hu/belfold/2020/09/21/ujra_jon_a_betetdijas_uvegvisszavalt...