Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb csomagolásmentes bolt nyílt Budapesten

  • 2019. február 06.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

Terjedőben a zero waste mozgalom, egyre nagyobb igény mutatkozik a tudatos és környezetvédő életmódra Magyarországon is. 

A Ligeti Bolt tulajdonosa, Sipos Melinda ezúttal a Móricz Zsigmond körtérnél rendezte be a műanyagmentes bevásárlás koncepciójára épülő üzletet.

Ez a második bolt, az elsőt tavaly áprilisban nyitották meg a XIII. kerületi Kresz Géza utcában.

A kínálat megegyezik mindkét boltban, azt leszámítva, hogy a tejtermékekre egy kicsit még várni kell, illetve itt kapható lesz majd kovászos kenyér is.

A tésztákat, fűszereket, édességeket, olajokat, magvakat, tisztítószereket és a többi finomságot kimérve, saját edényben vagy a helyben kapható vászontáskákban és tárolókban vihetjük haza.

Ugyanúgy elegáns és fehér a berendezés, mint az újlipóti egységben, helyet kapott egy játszósarok is. Amit lehet, hazai termelőktől szereznek be, felül minden adalék-, tartósítószer- és pálmaolajmentes.

A Ligeti Bolt 2-vel már a harmadik csomagolásmentes üzletet köszönthetjük Budapesten, a másodikat a Bem térnél találjuk a Ne pazarolj! brand alatt.

 

LIGETI BOLT - ÚJBUDA

1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 14

 

forrás: welovebudapest.com