Hírek téma szerint

Amikor a környezetvédelem hulladékos vonatkozásairól beszélünk, többnyire a szelektív hulladékgyűjtés jut az emberek eszébe. Holott ennél jóval többről van szó. Mind a hazai, mind az EU-s szabályozás elvi szinten a megelőzést tartja a legfontosabbnak. A hulladékpiramis alapja lenne az, hogy ne is keletkezzen végleges hulladék, hogy az anyag- és energiafelhasználásunk fenntartható szinten maradjon. Ezt követi az újrahasználat, majd az újrahasznosítás, végül az elkerülhetetlenül keletkező végleges hulladék ártalmatlanítása, égetése, lerakása. Hogy a gyakorlat mit mutat, miről szólnak a hírek a hulladék-fronton, az alábbi tematikus hírgyűjtemény tartalmazza:
2017. november 30.

lebomló_palackNem véletlenül tiltják be egyre több országban a plasztik zacskókat. De az italos palackok legnagyobb része is kőolajszármazékból készül, vagyis ugyanúgy a környezetet szennyező hulladék lesz belőlük, mint a zacskókból, ráadásul óriási mennyiségben. Ez utóbbira kínál megoldást egy francia feltaláló.

2017. november 30.

Mintegy 1,8 millió tonna, fejenként mintegy 68 kilogramm élelmiszer hulladék keletkezik évente Magyarországon, amely 400-450 ezer rászoruló étkeztetésére lenne elegendő - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-vel. Globális szinten pedig az előállított élelmiszerek majdnem egyharmada, mintegy 1,3 milliárd tonna veszendőbe megy.

2017. november 30.

psotaladaA postaláda hulladék csökkentéséhez szedte össze ötleteit, tippjeit Tóth Andi, Háztartásunk Hulladék Nélkül blog háziasszonya.

 

2017. november 29.

Van annak egy erős szuperhős faktora, amikor az ember megpróbál lemondani valamiről, ami a civilizáció része, ugyanakkor borzasztóan káros a környezetre. Nejlonzacskó nélkül márpedig lehet élni, habár nem könnyű, ráadásul a társadalmi berögződésekkel is meg kell küzdeni. Eleinte engem néztek hülyének az eladók, most viszont már annyira hozzászoktam a nejlonmentes élethez, hogy én nézem ufónak azt, aki még mindig ilyesmit akar rám sózni, miközben itt pusztul ránk a Föld.

 

 

2017. november 29.

flora farmA Flora Farm története. Egy ismerős hirdette azt a majdnem két és fél hektáros őrbottyáni telket, amibe Hoklics Melinda és férje, Király Gábor váratlanul beleszerettek. Nem mérlegeltek sokat, valami nagyon húzta őket a hely felé, és látták maguk előtt, hogy a régóta dédelgetett álmuk valóra válik. Az álom leegyszerűsítve: kivonulni a természetbe és önfenntartó módon működtetni egy farmot. Szinte napra pontosan öt évvel később, jó haszonnal adták el a helyet, egy karnyújtásnyira az önfenntartástól.

2017. november 29.
Európa újrahasznosítási törekvéseit aláássa a szemét égetésének egyre növekvő trendje, mely elvezet ahhoz, hogy újrahasználás és újrahasznosítás helyett inkább a hulladékégetők használata kerüljön előtérbe, ezáltal azonban az Európai Bizottság hulladékcsökkentési irányelve gyakorlatilag kudarcra van ítélve.
2017. november 28.

A Humuszban az évek alatt összegyűlt magazinokat szeretnénk az újrahasználat jegyében felajánlani lelkes olvasóknak.

2017. november 27.
És te mivel teszed fenntarthatóbbá az ünnepeket? Upcycling karácsonyfa? Húsmentes ünnepi lakoma? Újévi fogadalom, hogy ezentúl mindig lekapcsolod magad után a villanyt?
2017. november 24.

Denis Digel az északkelet-franciaországi Elzászban évtizedek óta zöldséget termel. De elege lett abból, hogy a nagy áruházláncok kivéreztetik a farmereket. Ezért 35 társával szövetkezve szokatlan akcióba kezdett.

2017. november 20.
A felperes Zöld Kapcsolat Egyesület azért nyújtott be a cementgyár újraindítására kiadott környezethasználati engedéllyel szemben fellebbezést, mert véleménye szerint egy lakóövezet közvetlen szomszédságában nincs szükség együttégető cementműre egy olyan nagyvárosban, ahol a szállópor koncentráció mértéke már idén február végére meghaladta a megengedett ÉVES egészségügyi kibocsátási határértéket.
2017. november 17.

Az EU hulladék-újrahasznosításban egyre jobb a statisztikák szerint: 2015-ben 30 százalékot sikerült újrahasznosítani, míg nyolc évvel korábban csak 19 százalék volt ez az arány.

2017. november 17.

Hiába jelenik meg egyre több információ a környezettudatos karácsonyi praktikákról, az ünnep még mindig döntően a felesleges fogyasztásról szól, ami ebben az időszakban akár 20-30 százalékkal is meghaladhatja az év többi részében szokásos szintet. Hogyan is változtathatnánk eddigi – jobbára környezetterhelő és túlzóan pazarló – szokásaikon?

2017. november 15.


Utoljára 1992-ben adtak ki ilyen példátlan mértékű összefogással nyílt levelet a világ tudósai. Most úgy érezték, itt az idő a második figyelmeztetésre.

2017. november 14.

(A hír forrása a háztartásom hulladék nélkül blog. A linket lásd lent - a Szerk. )

Lassan 2 éve annak, hogy tudatosan elkezdtem csökkenteni a háztartási hulladékot. Az első lépések közé tartozott, hogy a saját bolti tusfürdőmet kiiktattam a fürdőszobából, és szappannal helyettesítettem. Azóta már megtaláltam a tökéletes szappan beszerzési lelőhelyemet is egy helyi kézműves személyében. Tőle tökéletesen csomagolás nélkül vásárolom a szappanokat, ritkábban egyszerű papírzacskóban.

2017. november 13.

A nulla hulladék nem csupán szemlélet, hanem életmód is egyben. A "kihívás" célja az, hogy minél többen ismerjék fel lehetőségeiket a hulladékcsökkentés terén, és merjenek lépést tenni ennek érdekében. A Humusz több eszközzel is segít ennek érdekében: kvízzel, tippekkel, találkozókkal, adatbázisokkal. Csatlakozz Te is!

2017. november 13.


A kertek számtalan hasznos rovarnak, madárnak és kétéltűnek nyújthatnak élőhelyet, azaz fontos szerepet játszanak az élővilág változatosságának és egészségének fenntartásában. Az őszi kerti munkákkal támogathatjuk, de akadályozhatjuk is kerti segítőink túlélését, és a következő szezon sikerességét!

2017. november 09.

Tisztán látszik, hogy műanyagba fullasztjuk a tengereket. Az adatok megdöbbentőek és magáért beszélnek: minden percben egy szemeteskocsinyi műanyaghulladékot dobunk az óceánba, amelynek lebomlási ideje legkevesebb ezer év. Becslések szerint 700 vadon élő állatfaj szervezetébe kerül nap mint nap műanyag, amely 2050-re a tengeri madarak 99 százalékában megtalálható lesz.

 

2017. november 06.

Tényleg így hívják, de nagyon mást jelent, mint amit elsőre gondolnánk. Svédül a "döstädning" szóösszetétel jelentése: halál + nagytakarítás, és egyre több a követője Nyugat-Európában. Ám ez nem valami tragikus cselekedet,  inkább a skandináv racionális szemlélet nyilvánul meg benne.

2017. november 06.

Az ősz a fa- és bokorültetések fő időszaka is, ami jó alkalom az éveken át érlelt komposzt kitermelésére. Eközben is érdemes természetbarát módon eljárni és a legtermetesebb lakókat az újra induló komposztálóba átmenteni, hogy folytathassák életüket és munkájukat – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) weboldalán.

2017. november 06.

Ilyenkor ősszel sokak számára nyomasztó teher a kert rendbetétele: az avar összegereblyézése, az elszáradt virágok levágása és eltakarítása, metszés. Pedig számos érv szól amellett, hogy nemcsak neked, hanem a kertedben élő növényeknek és állatoknak is jobb lesz, ha passzolod a nagytakarítást

2017. november 06.

A NIKE cipőgyártócég is követi a kialakult trendet és újrahasznosítható alapanyagokból készíti új szériáját. A Flyleather néven bevezetett alapanyag legalább 50 %-ban gyártásközi bőrhulladék felhasználásával, újrahasznosításával készül.

2017. október 30.

Külföldön több mint hetven éve nyílt az első adománybolt, Magyarországon csak néhány éve ismerjük a jótékonykodásnak ezt a formáját. Sokszor éppen a jól szituált emberek adnak használhatatlan adományokat, a rosszabb anyagi helyzetűek pedig értékesebbet.

 

2017. október 30.

városi élelemA városoknak kulcsszerepük van a „gyökeres változásban”, ami az éhezés, táplálkozási problémák és az élelmiszerpazarlás felszámolásához szükséges, mondta José Graziano da Silva. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója a spanyolországi Valenciában beszélt, ahol több mint 150 város – köztük Budapest – képviselője gyűlt össze.

 

2017. október 30.

Könnyítene az élelmiszer-adományozás szabályain az Európai Unió, ezzel is erősítve az élelmiszerhulladék keletkezése elleni fellépést – közölte az uniós bizottság hétfőn.

2017. október 30.

Magyarországon az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Halloween megünneplése. Sokan nem értik ezt a felhajtást, hiszen Magyarországon régen “csak” Halottak napja és Mindenszentek volt. A halloween a mindenszentek előestéjén tartott ünnep („All Hallows Eve”, azaz “mindenszentek előestéje” kifejezés rövidített alakja), mely a kísértetek és démonok pogány kelta ünnepétől származik.

 

Oldalak