Hírek téma szerint
Az MME rajzpályázatot hirdet általános iskolások számára „Legkedvesebb madaram a gólya” jeligével. Beküldési határidő: 2009. november 4.
A Magyar Madártani Egyesület (MME) Bükki Helyi Csoportja egyéni és csoportos részvételre is lehetőséget nyújtó madárgyűrűző táborokat indít az ősz folymán. Óvodás és iskolás csoportok látogatásásra is van lehetőség!
A postán először kapott kéretlen reklámhoz október 1. után már mellékelni kell egy borítékot, amelynek visszaküldésével ingyen lemondható a további reklám - tartalmazza a reklámtörvény októbertől hatályos szakasza.
Miközben a repülőgépgyártó cégek - összhangban a légitársaságok igényeivel - egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemmel kapcsolatos műszaki fejlesztésekre, addig viszonylag kevés szó esik a fedélzeten és a repülőtereken keletkező irdatlan mennyiségű szilárd, illetve folyékony hulladék okozta problémákról.
Január 1-től változnak a környezetvédelmi termékdíj szabályai. Az erről szóló javaslatot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium nyújtotta be az Országgyűlésnek. A javaslat egyik legfontosabb célja az, hogy kevesebb csomagolási hulladék kerüljön a szemétlerakókba.
Ez a címe a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács jelentésének. Kötelező olvasmány! A magyar társadalom helyzetét elemzi, a fenntarthatóság értékei mentén tesz megállapításokat, és azokat tényekkel is próbálja igazolni. A dokumentum szokatlan módon elsősorban a fennálló problémák okaira koncentrál, és javaslatot tesz a hajtóerők megváltoztatásának stratégiai irányára. Az alábbiakban a bevezető fejezetet közöljük. A teljes dokumentum (105 oldal) letölthető innen. Gyulai Iván, a jelentés szerzője november 25-én előadást tart a HuMuSz Házban!
A civilek nyertek. Végérvényesen. Ezekkel a könnyelmű szavakkal zártuk utolsó cikkünket a sajóbábonyi égetők ügyében. Nos, ismét meg kellett tanulnunk: olyan, hogy végérvényesen nem létezik, és különben is az égetők osztódással szaporodnak. Sajóbábonyi élménybeszámolónk következik.
Szeptember 3-án indult útjára az a fél éven át tartó hulladékos dizájnnal foglalkozó rendezvénysorozat, amelynek házigazdája és fő szervezője a VAM Design Center, szakmai támogatója pedig többek között a HuMuSz. A kiállítások és a tervezett programok nagyon sokrétűek, közös bennünk az, hogy a környezettudatosságra próbálják felhívni a nagyérdemű figyelmét.
Berecz András, ifj. Zlinszky János, Zalatnay László, Tasi István, Feltser János, Rodics Katalin, Pálfalvi Zoltán, Gyulai Iván a HuMuSz Házban! Érdemes figyelni a honlapunkat naponta!
Az előadásokat közvetítjük az Interneten!