Hírek téma szerint
Télen is aktívak a PET kalózok a Tisza árterének takarításában. Február végén négy napon át gyűjtötték, szelektálták, majd tömörítették a hulladékot Tiszaszalkánál egy Natura 2000-es ártéri területről a lelkes önkéntesek. A beszámolót az egyik résztvevő, Ivánfi Csanád készítette.
Li Ganjie kínai környezetvédelmi miniszter a 13. kínai Országos Népi Gyűlés sajtóértekezletén elmondta, hogy tavaly a Kína által importált szilárd hulladék, vagyis külföldi hulladék 12%-kal csökkent az előző évhez képest. Idén Kína továbbra is jelentős mértékben csökkenti az importált külföldi hulladék mennyiségét – írja a China Radio International.
Az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás 1 199 999 988 Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a Széchenyi 2020 program keretében. Az 1 330 000 000 Ft összköltségű fejlesztés tovább tökéletesíti az elmúlt évek eredményes beruházásait, új környezetbarát hulladékgyűjtési és – kezelési rendszert megvalósítva.
Akár egy 30 ezer fős kisváros éves áramfogyasztásának költsége is megtakarítható lenne a jelenleg a lerakókra kerülő alumínium italdobozok teljes körű újrahasznosításával. Sajnos azonban a Magyarországon forgalomba kerülő 1 milliárd darab alumínium italdoboz mintegy 58%-a, vagyis közel 8900 tonna alumínium a kommunális hulladékban vagy hulladékégetőben végzi – derül ki a Returcom Nonprofit Kft. legújabb tanulmányából. Az értékes, végtelenszer újrahasznosítható alumínium ezzel örökre eltűnik a nyersanyagok körforgásából.
A társadalmi felelősségvállalás jegyében Környezettudatossági hetet tart március 29. és 31. között a Budakeszi Vadaspark - mondta el Szabó Péter, a park igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Legújabb akciójában a PET Kupa 4 hektáros Natura 2000-es ártéri erdőterületet tisztított meg a főként pillepalack hulladéktól. A Vásárosnamény és Tiszaszalka határában levő területen 3 nap alatt 1200 zsák szemetet gyűjtöttek össze, melyet egy ipari bálázógéppel 21 bálába préseltek össze. Emellett a PET Kupa szakemberei bejárták a Felső-Tisza 70 folyamkilométeres szakaszát, hogy felmérjék az ottani hulladékhelyzetet és ezzel előkészítsék a nyári környezetvédelmi, vízi versenyt.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Nonprofit Kft. 2018. március 5. és március 20. között, ismét megszervezi a Hulladékért virágot elnevezésű akciót.
Nemcsak börtönbüntetésre ítélték, de még a Microsoft is több százezer dollárt (több tízmillió forintot) követel tőle, holott csak az e-hulladékot akarta csökkenteni egy amerikai férfi.
Máig tartja magát a városi legenda, hogy a szelektív kukákba dobott hulladékot a szemetesek úgyis végül összeöntik a többi szeméttel. Innentől kezdve a fél ország nem veszi komolyan a szemét kiválogatását. A másik fele meg nem mindig tudja, mit és hova kell rakni. Mégis működik valahogy a rendszer. Az Index.hu képes riportja.
Egészen meglepő néha, hogy milyen szimpla dolgokból lesz divat.
„A teát egyenesen a fazékba kell helyezni. Se szűrőkkel, se zsákokkal, se semmi mással nem szabad bebörtönözni a teát.” -írta George Orwell 1946-ban. Manapság így lehetne elkerülni, hogy műanyag kerüljön a teafilterből a komposztba. Nagy-Britanniában napi 165 millió tasak kerül a hulladékáramba.
A Humusz székhelye nem csak a szervezet számára van fenntartva. Működik lakossági tanácsadó irodaként, oktatóközpontként, kertje pedig egy valódi Zöld Oázis közösségi komposztálási lehetőséggel.
Egy magyar átlagosan évente 379 kiló szemetet termel, vagyis naponta több mint egy kilónyit – derül ki az Eurostat összesítéséből. Ezzel jócskán a 480 kilós EU-átlag alatt van Magyarország, ráadásul a korábbi évekhez képest is csökkent a megtermelt szemétmennyiség. 2005-ben még 460 kiló volt ez nálunk, az unióban pedig fél tonnánál is több, átlagosan 515 kiló.
El kell ismernünk, hogy a műanyag mindenhol körülvesz minket: akár a tengerparton, akár az utcánkban sétálunk, akár az országúton megállunk. Vitathatatlan, hogy a műanyag sok tekintetben hasznos társadalmunk és gazdaságunk számára. De túlságosan nagy az a mennyiség, amelyet mindössze egyszer használunk, utána pedig eldobunk. Ha tiszta strandokat, tiszta óceánokat és tiszta utcákat akarunk látni, ezen változtatnunk kell.
A Humusz Szövetség oktatási programkínálata tavaly szeptemberben új elemmel bővült. A szabadulószobánkban játszva tanulhatják meg fiatalok és felnőttek egyaránt, hogy mit jelent a hulladékmegelőzés.
Az Eurostat statisztikája szerint, egy átlag magyar 385 kg szemetet termel évente, de pár okos cserével ez a szám könnyedén csökkenthető.
Nagy dobásra készül a McDonald's, de vajon sikerül neki?
A Bayou with Love és a Dell The Circular Collection kollekciója egy új, limitált kiadású ékszerkollekció, amelyet az Egyesült Államokban gyártanak, és amelyhez kizárólag a Dell újrahasznosítási programjaiban visszanyert aranyat használják fel.
A NuHu Bagoly Klub egy programsorozat, amihez várjuk környezeti nevelők, pedagógusok csatlakozását. Mottónk: "Taníts, tanulj a nulla hulladékról."
Minden évben felháborodás kíséri az utcára kidobott fenyőfák látványát, pedig még mindig ez a legkörnyezetkímélőbb módszer. Utánajártunk, tényleg jogos-e a lelkiismeret-furdalásunk a vágott fenyő megvásárlása miatt.
Tonnaszám dobjuk szemétbe az aranyat az elektronikai hulladékokkal, engedve a fogyasztói körforgásnak. A javíttatás helyett kapásból lecserélt elektronikai berendezések tömegével nem tud lépést tartani az újrahasznosító ipar, jóllehet csak a tavaly kibocsátott e-hulladék 55 milliárd euró értékben tartalmazott újra felhasználható anyagokat.