Hírek téma szerint
Tudta, hogy évente mintegy 6 kg zöldséget és gyümölcsöt dobunk ki fejenként, sokszor csupán esztétikai okokból? Ezen a felesleges pazarláson szeretne csökkenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) napokban indult új, szemléletformáló kampánya, a „Vegyél számba!”.
Minden egyes nap több mint 100 millió műanyag palackot dobunk ki. Mihez kezdjünk ezzel a rengeteg hulladékkal? Egy tajvani találmány lehetővé teszi, hogy a hulladék műanyagból és szövetből mosás, aprítás, olvasztás és formázás után hidegburkolat készüljön.
A Humusz honlapjának folyamatos frissülésén és fenntartásán dolgozunk, azonban mi is észleljük, hogy a kisebb módosítások mellett szükség van nagyobb változtatásokra is. Tudjuk, hogy ezzel nagy fába vágjuk a fejszénket, hiszen nagyon régóta működik a honlap és rengeteg információ, hasznos anyag gyűlt össze az évek során, de szükségesnek érezzük, hogy legalább szép lassan el kezdjünk ezzel is foglalkozni. Első körben kérdőívet állítottunk össze, hogy felmérjük az igényeiteket, illetve mélyebb betekintést nyerhessünk a felhasználói tapasztalatokról. Megköszönjük, ha kitöltésével segítitek a munkánkat!
Egyre népszerűbb kezdeményezés hazánkban is a nemzetközi Plastic Free July, azaz Műanyagmentes Július, ami a július 3-i Műanyagzacskómentes Világnapból nőtte ki magát. A Humusz a #breakfreefromplastic mozgalom hazai képviselőjeként szintén elkötelezett a műanyagszennyezés elleni harcban, azért is tartottuk meg idén márciusban a #műanyagböjt kampányt. Idén nyáron az "Úton a nulla hulladék felé" projektünk keretében azt mutatjuk majd be, hogyan lehet a hétköznapok során csökkenteni a hulladék (és sok esetben ezzel párhuzamosan a műanyagok) mennyiségét.
3 nap alatt közel 3 tonna hulladékot gyűjtöttek az I. Tisza-tavi PET Kupa résztvevői. Mint azt a szervezők és a résztvevők kihangsúlyozták, ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen az elmúlt hetek áradásai ennél jóval több hulladékot terítettek szét a folyó hullámterében.
Magyar kutatók több évnyi kutatómunka eredményeként kifejlesztettek egy olyan eljárást, amivel a víztisztító telepeken visszamaradt biomasszát hasznosítani lehet, méghozzá házi tisztítószerek formájában.
Tele a média olyan hírekkel, amelyek a világot ellehetetlenítő műanyag szemétáradatról szólnak, legyenek bár azok látható méretűek (óceáni szemétkontinens) vagy mikroszkopikusak (műanyagdarabkák a tengeri sóban). A megoldás kétirányúnak látszik: az egyik út az egyszer használatos műanyagok (fültisztító pálcikák, szívószál, műanyag evőeszköz, stb.) betiltása, a másik az újrahasznosítás + jobb csomagolás.
Hiver't-Klokner Zsuzsanna írása.
A körforgásos gazdaság irányába történő elmozdulás az elmúlt években az EU környezetvédelmi és gazdaságpolitikájának egyik legfontosabb célkitűzésévé vált.
Green Guide Budapest címmel ingyenes, hiánypótló kiadvány készül a városlakók és átutazók számára a tudatosabb, egészségesebb mindennapok kialakításához. A projektet szívügyként építő budapesti csapat a közösségi összefogásban bízik és a támogatások segítségével szeretnék útjára indítani Budapest Zöld Térképét.
Itt a nyár, a légkondicionálók nekiálltak komoly mennyiségű energiát fogyasztani. Jelentősen tudnánk csökkenteni a fogyasztásukat, illetve a hűtést igénylő időszakot is rövidíthetnénk olyan egyszerű ötletekkel, amelyeket eleink még maguktól értetődőnek tekintettek.
Fontos: mindig azok a legjobb megoldások, amelyek nem utólag próbálják meg eltüntetni a meleget, hanem igyekeznek megakadályozni a ház felmelegedését!
"Nem várunk 2021-ig, mától kitiltjuk az egyszer használatos műanyagokat!" - ezzel a poszttal lepte meg az érdeklődőket a debreceni állatkert június 5-én, a Környezetvédelmi világnap alkalmából. Az intézmény már ettől a héttől alkalmazza az EU-s szabályokat és ezért kitiltotta az egyszer használatos műanyag- szívószálak, keverőpálcikák, poharak, tányérok, evőeszközök és műanyag zacskók használatatát az állatkert területén működő vendéglátóhelyekől - hogy így csökkentsék a keletkező műanyaghulladékok mennyiségét.
Civil hulladékos közösségekben sokszor felvetett probléma az interneten rendelt áruk csomagolása, amely a legtöbb esetben a legkevésbé sem környezetkímélő: műanyag fólia, sokszoros papírburok, vagy éppen a dobozt kitöltő, szinte 100 százalékosan a szemétben landoló granulátum társul hozzá. Ez a helyzet a kinyomtatott és postán, vagy áruküldővel kézbesített könyvekkel is. Jó gyakorlatot mutathat fel viszont az egyik kis honi kiadó, amely gyakorlatilag hadat üzent a szemétbe kerülő hagyományos csomagolásnak.
A fekete műanyagból készült csomagolóanyagok újrahasznosításával eddig az volt a gond, hogy az optikai technológiával működő gépi válogató berendezések nem tudták megfelelően azonosítani ezt a hulladéktípust, így végül a hulladéklerakókban vagy égetőkben végezték.