Hűtőszekrényt az Ipolyból
A helyenként több méter magas szeméthalom eltakarítása idén is embert-próbáló feladat volt. A hungarocell-táblákból lemorzsolódó apró szemcsék, a habszivacsból lereszelődő mikroszkopikus darabkák, a kifolyó ceruzaelemek, a vízbe ölt “megunt”, vagy “fölösleges” háziállatok, a szivárgó olajoskannák és festékes-vödrök, az elszabadult horgok, a vegyszer-maradékos háztartási hulladék mind-mind valós veszélyforrás az Ipoly és a Duna élővilágára, közvetlen és közvetett környezetére.
Úgyhogy folytatjuk.
Szerencsére ebben az évben is sok segítséget kapott az a 20 lelkes önkéntes, akik részt vettek az akció előkészítésében, megvalósításában. Köszönjük Nógrádszakál, Bussa és Ipolytölgyes polgármestereinek a támogatást, az önzetlen felajánlásokat, valamint a zebegényi Depo-Z túraközpontnak a kenuk és önkéntesek szállítását!
Az idei, 11. Ipolytisztítási akcióra a folyó egy még korábban nem tisztított szakaszán került sor. Az akció 2 napja alatt Ráróspusztától Bussáig jutottunk. A folyó ezen szakaszán az önkéntesek 72 nagy zsák szemetet gyűjtöttek össze, 2 hűtőszekrényt, autó-és traktorgumikat, vegyszeres kannákat és rengeteg lomot. Már most látjuk, hogy a jövő évi folytatás sem lesz esemény-mentes.
Az idei Ipolytisztítási akció az Agrárminisztérium 2017. évi Zöld Forrás programja támogatásával valósult meg.
Forrás: http://greenfo.hu/hirek/2018/07/04/hutoszekrenyt-az-ipolybol
Fotók: Juhász Lilla és Gieszer Richárd