Tele volt az automata, szemétben úszott a környéke? Nem egyéni balszerencse, a MOHU szerint újra kell tervezniük a REpont-logisztikát
Július óta váltjuk vissza nagy tételben az italos csomagolásokat, az utóbbi hetekben meg is szaporodtak az automatákkal kapcsolatos panaszok. A boltok egy része több gépet szeretne, mások gyakoribb ürítést, megint másoknak az a bajuk, hogy kihagyták őket az egészből. A MOHU szerint a problémás esetek többségében nem ők hibáztak, de azt elismerték a Telexnek, hogy újra kell gondolniuk a logisztikát.
„Az utolsó Sparban három automata volt: egy lefagyott, egynél csak kupont lehetett kérni, a harmadik meg nem olvasta a QR-kódomat” – mesélte egy olvasónk kalandját a július elején beizzított palack-visszaváltási rendszerről.
Állítása szerint ez már az ötödik bolt ahol aznap reggel megfordult: volt ahol megtelt az automata, míg máshol a kártyaszámát nem fogadta el a rendszer.
Nem ő volt az egyetlen, akinek gondja akadt a rendszerrel: „Két hete még azonnal jött az utalás, egy hete négy óra múlva, ma meg 12 óra elteltével sem érkezett meg” – olvasható egy Facebook-csoportban, ami az automatás problémákat és tippeket gyűjti. Más ugyanitt arról írt, hogy ötször kellett megpróbálnia, mire beolvasta a gép a QR-kódját, majd miután bedobta a palackokat, nem történt semmi, és az applikáció sem írta a sikeres visszaváltást. A pénz a bejegyzések után a legtöbb esetben megérkezett, de gyakran jóval később, akár egy nappal a visszaváltás után.
„Ma három üzlet öt automatája közölte velem, hogy érvénytelen az azonosítóm a banki utalásra” – áll egy másik posztban. Ezek mellett sok olyan üzlet is volt, ahol nem működtek az automaták, mivel azok megteltek vagy meghibásodtak. Egy kollégánk a témáról indított levelezésben háborús övezethez hasonlította az egyik ferencvárosi diszkont előterét, mióta odakerültek az automaták („szemét, üvegszilánkok és ordítozás mindenhol, gigantikus szemeteszsákokkal sorban álló, síkideg emberek”) – a kezdeti döccenők rossz tapasztalati nyomán a Facebook-csoport mellett külön Reddit-fórum is létrejött már, ahol az emberek REpontokra panaszkodnak egymásnak.
A MOHU egy korábbi tájékoztatása szerint abból ered a probléma, hogy túl nagy sebességgel kezdték el az emberek visszaváltani a palackokat, így a vállalat sem tudott felkészülni a hirtelen forgalmnövekedésre a rendszerükben. Azóta naponta már nagyjából 3,5 millió üveget váltanak vissza a cég automatáiban, ami elsőre soknak tűnhet, de még mindig messze áll az Európai Unió által kitűzött 2025-ös 77 százalékos, és 2030-as 90 százalékos célaránytól.
Előbbihez ugyanis 6,3 millió, utóbbihoz pedig 7,4 millió palackot kéne visszaváltani naponta átlagosan.
Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára szerint ugyanakkor az indulás évében általában 70-75 százalék körüli visszaváltási arányt szoktak elérni a DRS-rendszerek, vagyis idén még nem kell napi hat milliónál több visszaváltásra számítania a vállalatnak.
Az automaták a kiskereskedelmi láncok üzleteiben állnak, ha valami gond van a rendszerrel, azt ők érzékelik elsőként. Ezért megkérdeztünk több nagy szereplőt, mik a tapasztalatok egy hónappal azután, hogy az emberek elkezdték tömegesen visszaváltani a csomagolásokat.
A Spar Telexnek küldött válasza szerint gyakori gond volt eddig, hogy a MOHU nem jött el az automatába dobott hulladékért, ha pedig mégis, akkor sem vitt el mindig mindent. Arról is írtak, hogy sokszor hibásodtak meg az ENVIPCO márkájú visszaváltó automaták, amelyek javítása több esetben nem törtét meg időben. Adódott probléma akkor is, amikor egy-egy italnak csúszott a visszaváltási rendszerbe való regisztrációja: lehet, hogy a csomagoláson ott volt az 50 forintos visszaváltási logó, de az automata még nem volt beprogramozva annak visszavételére. Ha pedig mégis, akkor sem fogadta el minden esetben a palackokat az automata.
Az Aldi válaszában arról írt, hogy a boltok dolgozói külön képzést kaptak korábban a gépek kezelésére. Ha egy automata meghibásodik, a dolgozók a gép ügyfélszolgálatával telefonálva próbálják meg kijavítani a hibát. Ha ez nem sikerül, egy technikust is küldenek a szerviztől az üzlethez, a köztes időben pedig a vásárlók a kasszánál válthatják vissza az üvegeket. A jövőre nézve az Aldi célja, hogy a jelenleginél is több automata kerüljön az üzletekbe.
A Lidl szerint az is fontos, hogy a vásárlók ne dobálják be túl gyorsan a palackokat, mivel a gépek másodpercenként egy vonalkódot tudnak leolvasni. Az 50 forintos visszaváltási díj nélküli palackokat sem fogadja be a gép, így azokat az automata melletti tárolóedényekbe tudják bedobni.
Mivel az automatákkal kapcsolatos esetleges problémák egyes vásárcsarnokokat is érinthettek, a Budapest Vásárcsarnokai Kft.-nél érdeklődtünk, hogy milyen változásokat tapasztaltak a rendszer júliusi élesedése óta. Földes Tamás, Központi Vásárcsarnokot is üzemeltető cég ügyvezetője szerint náluk is gondot jelent, hogy a MOHU csak egyszer viszi el a palackokat az épület alagsorában található Aldi üzletéből. Addig valahol tárolni kell ezeket, így
a csarnok parkolójában gyülekeznek a MOHU szemeteszsákjai.
Ezzel ellentétben a legtöbb piacon egyáltalán nem található automata, ami miatt Földes szerint hátrányba kerülnek az itteni árusok. „Klassz dolog ez a REpont, újrahasznosítunk közösen. Hát, a közösben mi nem vagyunk benne” – fogalmazott. Mivel a MOHU automatái a nagyobb üzletekre lettek tervezve, a piacok nem tudtak ilyeneket igényelni, miközben a helyi eladóknak ugyanúgy a betétdíjas termékeket kellett árusítaniuk. Létezik a MOHU-nál egy kézi visszaváltó rendszer is, amire a kisboltok is pályázhatnak, viszont Földes szerint ennek működtetése olyan sok időt vesz igénybe, hogy „nem járható út az árusok részéről”.
„Sajnálattal tapasztaljuk hogy amikor a kereskedelem szereplőit kérdezik meg bizonyos témákban, a piacokat, vásárcsarnokokat mindig kifelejtik a felsorolásból” – írta lapunknak Mihalik Zoltán, a Fény Utcai Piac ügyvezetője. Földes és Mihalik 24 másik magyarországi piac és csarnok vezetőségével tavaly egy érdekszervezetet is alakított, aminek egyik célja lenne, hogy a MOHU a piacok területére is telepítsen visszaváltó-automatákat.
Már jelezték a MOHU felé, hogy országos szintű problémáról van szó, de még nem született megoldás a koncesszor részéről.
A boltok panaszai és az elmúlt napokban tapasztalható, kisebb lakossági elégedetlenkedés nyomán a MOHU-t is megkérdeztük, terveznek-e valamit csiszolni a rendszeren.
„Van elég autó, és az üzemeltetés is egyszerű, hamar megtanulható” – írta a cég lapunknak küldött válaszában, ami szerint a hibák közel 90 százalékánál a nem megfelelő bolti üzemeltetésből adódott: volt, ahol nyitva felejtették a gép ajtaját, míg máshol nem volt áram alatt a gép, de olyan is előfordult, a nagy forgalom miatt elfogyott az automatához használható szemeteszsák.
A MOHU szerint szintén problémát jelentett, hogy az egyik automatának nem volt elérhető az ügyfélszolgálata. A Telexnek küldött válaszában ugyanakkor a vállalat is elismerte, hogy újra kell tervezni a logisztikát a most beérkezett adatok alapján, és arról is írtak, hogy ismét oktatást tartanak a boltok dolgozóinak az automaták működéséről.
Forrás: telex.hu/gazdaság