Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szemétkáosz - Zöld Híd vagy Katasztrófavédelem?

  • 2018. október 31.
  • PKata

A cég bejelentette, hogy szükségellátás keretében minden, a szemétkáosszal érintett településről elviszi a hulladékot. Több mint egy óra múlva aztán jelezte, hogy új közleményt ad majd ki.

 

Szerda reggel a Zöld Híd BIGG Nkft. Facebook-oldalán megjelent, majd e-mailben is megérkezett szerkesztőségünkhöz egy közlemény, amely szerint a cég mostantól – miután a katasztrófavédelem kötelezte erre – szükségellátás keretében a megszokott időpontokban folytatja a kommunális hulladék elszállítását teljes szolgáltatási területén.

Nem sokkal 9 óra előtt újabb levél érkezett a szervezettől, amelyben azt kérték: egyelőre ne használjuk a közlemény tartalmát sem hivatkozásként, sem idézetként, a végleges szöveg hamarosan kikerül a közösségi oldalukra. A kommünikét cikkünk korábbi változatába beágyaztuk, a bejegyzés azonban egy idő után eltűnt, majd a Zöld Híd Facebook-oldala is elérhetetlenné vált. Amint újabb információ érkezik a szemétszállítási helyzetről, frissítjük cikkünket.

Este még másról volt szó

Kedd este a katasztrófavédelem közleményt adott ki, amelyben azt írták: megtették mindazokat az intézkedéseket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy szerdán folytatódjon a szemétszállítás Pest és Nógrád megye 116 településén. A közlemény szerint a Zöld Híd Kft. ügyvezetője a katasztrófavédelem központjában megtagadta a katasztrófavédelem szolgáltatásra kötelező határozatának átvételét, a kötelezés hatályos. Múlt pénteken dőlt el, hogy hétfőtől a Zöld Híd nem tudja tovább vállalni a szemétszállítást 116 településen alulfinanszírozottság miatt. A cég 130 milliós havi mínuszban van, és 2,5 milliárd forintra lenne szüksége a helyzet rendezésére.

A kormány ezt zsarolásnak tartja, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig kijelentette: nem engednek ennek, és megvédik a rezsicsökkentést is. A helyzet megoldását a kormány előbb a katasztrófavédelemre tolta, majd kiadott egy határozatot, amelynek érdekében a "nemzeti kukaholding", amely a hulladékszállítás megrendelője, 26,4 milliárd forint plusz pénzhez jut.

Közben Vécsey László fideszes országgyűlési képviselő nekiment Gémesi György gödöllői polgármesternek, aki az Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöke is, és felszólította, hogy vállalja a felelősséget a hulladékügyben előállított helyzetért.

 

Forrás: https://hvg.hu/itthon/20181031_szemetszallitas_kommunalis_hulladek_zold_hid_katasztrofavedelem_szuksegellatas