Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Súlyosabb szankciók szemetelésért - Már egyeztet a kormány

  • 2018. szeptember 24.
  • sklania

A jövőben akár bűncselekmény is lehet, és sokkal súlyosabb szankciók járhatnak azért, ha valaki közterületen rakja le a hulladékát– értesült a Népszava. Ma tettenérés nélkül szinte lehetetlen bebizonyítani, kié az elhagyott hulladék.

A kormány már megkezdte a szakmai egyeztetést a civil szervezetekkel arról a javaslatról, amelynek következtében a jelenleg szabálysértésnek számító illegális hulladékkihelyezés idővel akár bűncselekménynek is minősülhetne. - Eddig a pozitív ösztönzést alkalmaztunk a szemetelőkkel szemben, ám ez nem jött be – fogalmazott egyik forrásunk. 

Az illegális hulladék ellen küzdő civilek, illetve az önkormányzati cégvezetők véleménye szerint azért lenne indokolt a szigorítás, mert az utóbbi időben a korábbiakhoz képest is nagyobb problémát okoz a szemetelés. A lerakatok zömét jellemzően a vállalkozók által „elhagyott” építési bontott anyag, illetve lom teszi ki, ám egyre gyakrabban fordul elő, hogy lakossági hulladék kerül a közterületekre. Az is egyértelmű, hogy az esetleges büntetések nem érték el hatásukat. 

 

A hulladékgazdálkodás kormányzati központosítása – a koordináló szervezetek megszűnése és a helyi hulladékgondozó cégek tevékenységének ellehetetlenülése – miatt még rosszabb helyzet állhat elő. Ezt jelzi az is, hogy az utóbbi időben alig akad olyan városszéli, bekötőút, ahol ne éktelenkedne egy szemétkupac. Mindez azon túl, hogy ronda látvány, gyakran veszélyes is, ráadásul egyre komolyabb költségeket ró az adófizetőkre.

Ártott a központosítás

A hulladékgazdálkodás központosításával a kis szolgáltatók feladatai megnőttek, nagyobb területet kell ellátniuk, ugyanakkor lényegében kevesebb pénzért. Ráadásul a rezsicsökkentés miatt eleve kevesebb bevétel érkezik és az is gyakran csúszik: a szolgáltatás díját ugyanis a tényleges szemétszállítást elvégző szolgáltató és a fogyasztó közé beékelt Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV Zrt.) szedi be, ám gyakran 60-90 nap után fizeti csak ki a helyi cégnek. Így a helyi hulladékgazdálkodók is úgy spórolnak, ahol tudnak: csökkentik a szemétbeszedő járataikat vagy bevonják a szelektív hulladékszigeteiket. Így egyre többen a város szélén „tüntetik el” a szemetüket.

 

– Az elmúlt években hatszáz esetben sikerült kinyomozni, hogy ki volt a szemetelő – mondta Tápai Mónika a Százhalombatta környékén 2008 óta működő Hulladékkommandó vezetője. A szemetelők ugyanis legtöbbször elővigyázatlanok, így gyakori, hogy a hulladékban személyes leveleket, számlákat hagynak, de előfordult már olyan eset is, hogy valaki a kórházi zárójelentését vagy egy diákigazolványt felejtett a szemétben. Ezekben az esetekben azonban nem lehet bizonyítani, hogy ténylegesen az iratok tulajdonosa dobta ki a szemetet. – Tengernyi kiskapu létezik – mondja Tápai Mónika, aki szerint így például hiába fotózzák le a hulladékot eldobót, az utána hivatkozhat arra, hogy éppen csak összeszedte a szemetet, vagy csak sétált egyet vele. Így a rendőrség bizonyítottság hiányában nem tud mit kezdeni az ilyen ügyekkel.

 

Régebben egyébként a jegyzőnek joga volt behívni a tetten ért személyeket és ki is kérdezhette őket. Az ilyen hatósági pressziónak már volt valamekkora elrettentő ereje, így legközelebb legalább meggondolta, hogy szemeteljen. Azonban pár éve a kormányhivatalokhoz kerültek az ilyen szabálysértési ügyek, a kormányhivatal pedig papírból dolgozik, így a szemetelőknek már nem kell arra számítaniuk, hogy behívatják őket.

 

Egyedül a tetten érés segíthet. A hatóságok gyakran érdektelenek – nincs energiájuk a szemetelőket figyelni, így ez a munka civilekre hárul. Ez viszont nem könnyű munka: a Hulladékkommandó tagjai például éjjellátóval felfegyverkezve lesből figyelik a környéket, hogy ki próbál hulladékot lerakni a közterületre. Ha tetten érik, akkor feltartóztatják az illetőt addig, amíg kiérkezik a rendőr. Érdekes módon eddig egyetlen esetben sem torkollott agresszióba a tettenérés. - Meg kell találni mindenkivel a hangot - mondja erről Tápai Mónika, aki szerint a türelmes meggyőzéssel még a legkeményebben fellépő alakok is leszerelhetőek. - Általában arra hivatkoznak, hogy éppen csak megálltak az autóval, és látták, hogy már úgyis van ott szemét. Vagy arról beszélnek, hogy a szomszéd adta nekik a szemetet, hogy csináljanak vele valamit- mondta. Szerinte a bírság mellett az is fontos, hogy a szemetelők tudják, azon a területen figyelnek a hulladéklerakásra. 

 

Szinte lehetetlen a bizonyítás

Arról egyébként nincs pontos adat, hogy hány illegális szemétlerakóhely van Magyarországon. A Humusz Szövetség még évekkel ezelőtt 15 ezer ilyen helyet azonosított, ám szakmai vélekedések szerint jó eséllyel kétszer ennyi törvénytelen lerakat található az országban. Urbán Csilla a szövetség elnöke úgy becsüli: évente a teljes magyar szemétmennyiség egy százaléka kerülhet ki a szabad ég alá. Ez annyit jelent, hogy hozzávetőlegesen több tízmillió kilogrammnyi különféle szemét landol a szabadban, vagy az erdő szélén – gyakorlatilag bárhol, ahol autóval meg lehet állni, majd a szemét kiborítása után gyorsan kereket lehet oldani. Ha már elhajtott a szemetelő az autójával, később már gyakorlatilag alig lehet felelősségre vonni.

 

Urbán Csilla szerint az információhiány is gyakran felelős, amiért végül sokan úgy döntenek, hogy inkább a közterületen hagyják az építési hulladékukat. Nehéz például arról információt szerezni, hogy mikor és hova vihetik szabályos körülmények között a hulladékot. A fővárosban ugyan 17 hulladékudvar működik, ám nem mindegyik tud minden típusú szemetet fogadni. Például az udvarokból mindössze három fogad építési hulladékot. Már amikor fogad: az FKF honlapja szerint augusztus és szeptember közepe között, egy hónapig nem tudták fogadni a napi kvóta feletti lakossági lomot, azaz az érdeklődőknek oda kellett telefonálniuk, hogy megtudják, egyáltalán érdemes-e elindulni a szeméttel. 

 

Hankó Gergely, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének (KSZGYSZ) ügyvezetője szerint a keményebb szankcionálás mellett komolyabb szakmai összefogásra és koordinációra van szükség. Ez egy hosszabb folyamat lesz – tette hozzá. Arra is rámutatott, hogy országszerte számos civil szervezet foglalkozik az önkéntes hulladékmentesítéssel, ám ezek nem szankcionálhatnak. Fontos lenne a régen bevált mezőőrök alkalmazása, akik helyben tarthatnák az elkövetőket a rendőrség kiérkezéséig. A kitakarított helyszíneknél nagyon fontos a későbbi megközelíthetőség akadályozása, figyelmeztető tábla kihelyezése, továbbá a funkcióváltás: például ha az erre alkalmas helyen pihenőparkot, tanösvényt alakítanak ki. - A szemetelés alapvetően kulturális sajátosság, nyugaton ez kevésbé jelent problémát, inkább kelet-közép-európai jelenség – mondja Hankó Gergely. 

 

Egyébként hiába alakult ki Magyarországon a hulladékkal kapcsolatos infrastruktúra, nem használjuk megfelelően. A települési hulladéknak csak kicsit több mint 22 százalékát gyűjtjük szelektíven, és például a budapesti fém-műanyag gyűjtőkbe érkező anyag fele nem odavaló hulladék.

 

Az illegális hulladéklerakókkal szemben az önkormányzatnak is lehetnek eszközei: a Tisza-parti kistelepülésen, Cigándon nemrégiben egy közterületi felügyelőt is felvettek akinek, az egyik kiemelt feladata a szemetelők szemmel tartása. Mint Oláh Krisztián polgármester elmondta: az önkormányzat évek óta küzd a hulladékokkal, így évente kétszer még a polgármesteri hivatal dolgozói is kimennek szemetet gyűjteni.

Egymásra mutogatnak

Szakmai becslések szerint a fővárosban kerületenként évi 30-40 millió forintot emészt fel az illegális szemét elleni küzdelem, ehhez jönnek hozzá azok a fővárosi önkormányzat által kezelt területek, ahol az Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF ZRT.) tájékoztatása szerint idén további 30 millióba kerül a sok ezer köbméternyi szemét elszállítása. A hulladékszállítás igen drága díját alapszabály szerint annak a szervezetnek, önkormányzatnak kell kifizetnie, amelynek a területén megtalálták a szemetet.

Ugyanakkor nagyon gyakori, hogy „határterületen” alakulnak ki az illegális kupacok: olyan helyen például, ahol az erdőgazdaság vagy az autópályát fenntartó közút is szóba jöhetne kezelőként, de a főváros peremkerületeiben az is rendszeresen előfordul, hogy a Máv által felügyelt területen jönnek létre illegális szeméttelepek. A vitás helyzetekben az érintett földtulajdonosok jobbára egymásra mutogatnak, mivel egyik sem akar költeni a hulladék felszámolására.

 

forrás:

https://nepszava.hu/3009422_sulyosabb-szankciok-szemetelesert-mar-egyezt...