Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Stockholm Junior Water Prize – Magyarország 2013

  • 2013. február 09.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

Az évente megrendezett stockholmi Víz Világhét keretében 15-20 éves, középiskolás fiatalok mutatják be projektjüket a nemzetközi zsűrinek és a Világhéten jelenlévő résztvevőknek. A versenyen a résztvevő országok hazai fordulójának győztesei indulhatnak. A végső győztes a svéd trónörököstől, Viktóriától, a verseny védnökétől veszi át a díjat, ami nem csupán egy szép kristályszobor, de 5000 dollár is.

Magyarország képviselője első ízben 2013-ban szerepelhet ebben a nemes vetélkedőben. A hazai versenyt a GWP Magyarország Közhasznú Alapítvány szervezi, védnöke Kovács Péter, vízügyért felelős helyettes államtitkár. Nevezés 2013. április 15-ig a www.ifivizdij.hu honlapon, angol nyelvű pályamű és a nevezési lap beküldésével lehetséges. Itt további részletes információk találhatók a versenyről. A pályaművek olyan helyi, regionális, országos vagy globális témával foglalkozhatnak, melyeknek környezetvédelmi, tudományos, társadalmi, vagy műszaki jelentőségűek.

A győztes díja: részvétel a Stockholm Junior Water Prize döntőjében 2013. augusztus 31-szeptember 5. között.

Résztvevők:   15-20 év közötti, középiskolás fiatalok (max. 3 fős csapattal)

Pályázat: az élet minőségének javulását elősegítő, helyi, regionális, országos, vagy globális témával foglalkozó, vízügyi vonatkozású, maximum 20 oldalas, angol nyelvű munka.

A pályázati felhívás megtekinthető itt.

Nevezési határidő: 2013. április 15.

Döntő: 2013. június 1.

Első díj:  Magyarország képviselete a stockholmi ifjúsági víz díj nemzetközi versenyén, a víz világhéten (2013. augusztus 31.–szeptember 5.)

Web: http://www.gwpmo.hu/

További információ: [email protected]

A nemzetközi verseny honlapja: www.siwi.org/stockholmjuniorwaterprize

Forrás: GWP Magyarország Közhasznú Alapítvány