Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Plasztikkajak készült az ártéri hulladékból

  • 2021. augusztus 31.
  • Abigail
Szerző: 
Abigail

80 tonna hulladék összegyűjtésével zárult az a háromoldalú összefogás, amelyet a Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a The Coca-Cola Foundation – a Coca-Cola globális alapítványa – indított útjára két évvel ezelőtt. A Hulladékmentes Tisza program azonban a rövidtávú hulladékgyűjtésen túl sokkal többet adott a Tiszának és a résztvevőknek: a hulladéktérképezéshez elindult a GPS alapú nyomkövetés, kiépült az első Kiskörei Folyómentő Központ és a műanyag hasznos másodnyersanyagként a Plasztikkajak prototípusaiban öltött különleges formát. A sikerekkel a program kiérdemelte a folytatást.

 

2019-ben minden korábbinál több uszadék és hulladék érkezett a Kiskörei Vízlépcsőhöz. A duzzasztómű felett kialakult hulladéktorlasz felülete elérte a 17 ezer négyzetmétert, vastagsága helyenként meghaladta a 3 métert. A helyzet felszámolása és hatékony kezelése érdekében fogott össze akkor a vízügyi, civil és vállalati oldal. Azóta folytatódott a folyamatos védekezés, a kitermelt hulladék nagymértékű újrahasznosítása és a rendszeres, nagyszabású takarításoknak köszönhetően teljesült a kitűzött cél, 80 tonna folyami hulladék eltávolítása a folyóból és árteréből.

 

 

Hulladékkal a hulladék ellen – innovatív újrahasznosítás

A vízügy közreműködésének köszönhetően a Kiskörei Vízlépcső szomszédságában kiépült a PET Kupa első Folyómentő Központja, egy olyan közösségi tér és munkavégzésre alkalmas terület, ahol a hulladékkezelő és válogató infrastruktúrának köszönhetően, rendszeressé válhatott a hulladék gondos szétválogatása, újrahasznosításra való előkészítése. A kitermelt hulladék több mint fele hasznosult újra.

 

Plasztikkajak teszt a Dunán

"Hazai és nemzetközi tudás, tapasztalat is hozzájárult azokhoz a Plasztikkajakokhoz, amelyek a program keretében készültek el, kizárólag a Tiszán összegyűjtött műanyag palackokból, úgynevezett másodlagos nyersanyagból."

számolt be a program egyik különlegességéről Molnár Attila Dávid, a PET Kupa társalapítója.

 

"Egy-egy kajak elkészítéséhez kb. 300 kg hulladékot kellett összeszedni a folyó árteréből, amiből 20 kg kajak alapanyagot, úgynevezett HDPE típusú műanyagot válogattunk ki. Több száz óra önkéntes munkába került, míg a szorgos kezek összegyűjtötték, átválogatták, mosták, majd ledarálták a hulladékot."

 tette hozzá a szakember

 

Az önkéntesek hozzáadott értéke felbecsülhetetlen

A PET Kupa elhivatott önkéntesei a program keretében több ezer órát áldoztak a szabadidejükből a Tisza és a Bodrog megtisztítására és a hulladék kezelésére. A Coca-Cola Magyarország saját munkavállalóinak bevonásával is hozzájárult a program sikeréhez: a Kiskörén, Dinnyésháton és Tiszaszalkán lebonyolított vállalati programokkal 170 csatlakozó önkéntesnek, több mint 7 tonna hulladékot sikerült eltávolítani a Tisza árteréből és a Tisza-tóból.

 

A hulladék útja – GPS jeladó palackok a Tiszán és a Bodrogon

Ahhoz képest, hogy mekkora problémát jelent a műanyag szennyezés, kevés adat áll rendelkezésünkre arról, hogy vajon mennyi utat tesz meg egyszerre egy pillepalack, mennyi időt tölt az ártérben, és ha fennakad a fák között, van-e esély rá, hogy a következő áradás továbbviszi. A PET Kupa története során már számos petpalack postát megfogott, így ezek az üzenethordozók bizonyítják, hogy a műanyagszennyezés igen nagy távokat képes a folyón megtenni. A PET palackok ilyen jellegű hasznosítása inspirálta a petkalózokat, hogy komolyabb technológia bevetése révén nyomon kövessék a műanyag áradatot. A Hulladékmentes Tisza program lehetővé tette, hogy a vándormadaraknál már bevált GPS jeladókat és egyéb, új technikai megoldásokat alkalmazva, a PET Kupa szakemberei feltáró kutatásokat indítsanak.

 

A két év alatt kétféle adatátviteli módszerrel is próbálkoztak a szakemberek, és így két prototípus készült. A másodikból végül hét darab tesztelése kezdődött a Waterscope Zrt. közreműködésével, amely azóta is folyamatos. Tengerész hagyományhoz híven a palackokat sem lehet vízre bocsátani avatás és névadás nélkül, így a PET Kupa közösségi média oldalán névadó kampány indult, amely győztese a Télapó hét rénszarvasa után nevezte el a palackokat. A palackok funkcióit a Bodrogon és a Tiszán is vizsgálták, és az eredmények alapján további fejlesztések történnek. Az eredmények ígéretesek, egyrészt a Bodrogon kimutattak olyan helyszíneket, ahol súlyos hulladék kirakodások alakulhatnak ki, másrészt rámutattak, hogy folyamatos úszással milyen gyorsan is tud terjedni a műanyag áradat.

 

Hazai és nemzetközi jó példák, tapasztalatok

A Tisza és mellékfolyóinak ökológiai védelme és tisztán tartása hosszú távon csak a környező országokkal való együttműködéssel és nemzetközi, jó gyakorlatok kölcsönös terjesztésével és meghonosításával képzelhető el. Ennek érdekében a PET Kupa igyekszik segíteni és felgyorsítani a kárpátaljai hulladékgazdálkodás kiépítését, hogy a problémát már a forrásnál sikerüljön megállítani. A PET Kupa szakemberei – a The Coca-Cola Foundation támogatásának köszönhetően – oszthatták meg saját tapasztalataikat és eredményeiket a 2019-es Budapest Víz Világtalálkozón (Budapest Water Summit), és az ISWA (International Solid Waste Association) bilbaoi kongresszusán, aminek köszönhetően további nemzetközi kapcsolatokat építhettek ki, majd Amszterdamban, a világ egyik legnagyobb vízipari kiállítása, az Aquatech alkalmából ismerkedhettek meg a világhírű óceán- és folyótakarító kezdeményezések mérnökeivel az Ocean Cleanup, a Waste Free Ocean és a Recycled Island csapatából. Ennek is köszönhető, hogy a tiszai hulladék egy része, 5,5 tonna műanyag a Waste Free Oceans szervezethez került, szintén újrahasznosításra.

 

A The Coca-Cola Foundation – a Coca-Cola globális alapítványa – a Hulladékmentes Tisza projekt keretében 250.000 dollárt adományozott a PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesületnek. A The Coca-Cola Company több mint 30 éve a nemzetközi működési bevételének 1%-át különféle – többek közt fenntarthatósági – célokra fordítja világszerte. Itthon ennek révén valósult meg a 2019-ben induló kétéves program és a sikereknek köszönhető, hogy újabb 150.000 dolláros támogatással idén szeptembertől egy éven keresztül folytatódhat a Tisza megtisztítását célzó, szemléletformáló program. A folytatással a szakemberek olyan programokat valósítanak meg, amelyekkel a Tisza forrásvidékén szeretnének elérni jelentős változásokat, hogy közelebb kerüljenek a probléma gyökeréhez, egyúttal hosszú távú megoldásához.

 

"A csomagolási hulladék jelentős probléma a világban, és mi szeretnénk része lenni a megoldásnak. A Coca‑Cola 2018-ban indította el globális Hulladékmentes Világ programját, melyben központi helyet foglalnak el az erre irányuló törekvések. Büszke vagyok rá, hogy a Hulladékmentes Tisza program fő célkitűzéseit az elmúlt két évben sikeresen megvalósítottuk, de nem állunk meg itt. A mostani 150.000 dollárnyi alapítványi támogatást olyan célokra akarjuk fordítani, ahol hosszabb távon és kiemelten segíthetünk a környezet fenntarthatóságában. Ez a támogatás lehetőséget nyújt arra, hogy a problémát ne csak tünetileg, hanem a forráshelyén is kezelni tudjuk. Mindemellett az anyagi vállaláson túl munkatársaink aktív bevonásával továbbra is szeretnénk segíteni az önkéntes akciók sikerét."

mondta Sonia Dimogli, a Coca-Cola Vállalat nemrégiben kinevezett magyarországi igazgatója.

 

"A Hulladékmentes Tisza program nemcsak a gazdasági, állami és civil szféra együttműködésének kiváló példája, hanem az önkéntes és hivatásos környezetvédők összefogásában is példaértékű."

 értékelte a programot Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

 

"A háromoldalú összefogás révén, az eredményes munkának köszönhetően a korábbi állapotoknál sokkal tisztább Tiszát adhatunk vissza a vízitúrázóknak, a horgászoknak és kirándulóknak, valamint a vadvilágnak, amivel növekszik a folyó menti régió idegenforgalmi értéke és vonzereje."

tette hozzá a szakember.

A Természetfilm.hu Egyesület, a Tiszai PET Kupát működtető nonprofit társadalmi szervezetként a Hulladékmentes Tisza program keretében több olyan kisfilmet készített, amely bemutatja, hogyan küzd a PET Kupa a hulladékkal a hulladék ellen, miként sikerült felszámolni a Kiskörei Vízlépcső előtti hulladékszigeteket, hogyan lesz a palackból Plasztikkajak és miben rejlik a környezetvédelmi közösség ereje?

 

Epres Attila színész, vízitúra vezető, illetve a PET Kupa önkéntesek bevonásával például három részes sorozat készült a Plasztikkajak elkészítéséről.

 

 A fotó és a hír forrása: dontwasteit.hu