Németországban több üveg- és műanyaghulladék keletkezett

  • 2020. december 16.
  • Enikő
Németországban 6 százalékkal több üveg- és műanyaghulladék keletkezett idén a háztartásokban a koronavírus-járvány miatt – közölte hétfőn a 750 vállalatot tömörítő német hulladékgazdálkodási szövetség (BDE).

Az ágazati szervezet szerint ennek fő oka, hogy a járvány miatt az emberek ritkábban vagy egyáltalán nem járnak étterembe, inkább a boltokban vásárolnak vagy házhoz szállítást kérnek, ami megnöveli a csomagolóanyagok iránti igényt.

A tagvállalatoktól származó adatok szerint a papírhulladék mennyisége kevésbé emelkedett, csak két százalékkal, ezen belül azonban míg az újságpapír mennyisége a digitalizáció terjedése miatt csökkent, a csomagolóanyagként használt kartonpapír mennyisége jelentősen nőtt, főleg az online kereskedelem fellendülése miatt.

A BDE elnöke, Peter Kurth szerint az adatok arról tanúskodnak, hogy járvány idején “szinte lehetetlen” odafigyelni arra, hogy kevesebb hulladék keletkezzen.

Környezetvédők aggodalommal szemlélik a hulladék növekedését. “A koronavírus-válság egyben plasztikválságot is jelent” – jelentette ki a Greenpeace hulladékgazdálkodási szakértője.

 

forrás: https://www.dontwasteit.hu/2020/12/15/nemetorszagban-tobb-uveg-es-muanya...