Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Műanyagszennyezés, újrahasználat és a COVID-19

  • 2020. április 01.
  • Csilla

Kedves Barátaink,

Reméljük, minden rendben veletek. Tudjuk, hogy ti is, csak úgy, mint mi, otthon ragadtatok, aggódtok a szeretteitekért vagy a munkátokért, vagy amiatt, hogy elég élelmiszeretek és vécépapírotok van-e. Jelenleg sokan maradtunk gyermekgondozás és közösség nélkül, helyette aggodalommal és szorongással bezárva.

A következő hónapok és valószínűleg még az utána lévő időszak is nagyon nehéz lesz a világon mindenkinek. De együtt vagyunk, és tudjuk, hogy egyszer vége lesz ezeknek az időknek. Amikor túlleszünk rajta, elkezdjük újraépíteni a közösségeinket fenntartó kapcsolatainkat és a gazdaságot. Addig is, tartsunk össze úgy, ahogy tudunk - információ-átadással, hogy biztonságban maradunk, levest főzünk és kezet mosunk.

 

Az UPSTREAM-nél támogatni szeretnénk titeket, és értéket adni az életetekhez ezekben a kemény időkben. Sok kérdést kaptunk az UPSTREAM és a Break Free From Plastic közösségektől a világjárvány és az újrahasználat kapcsán. Íme néhány gondolat a leggyakoribb kérdésekkel kapcsolatban:

 

1. Biztonságosak a többször használatos eszközök?

- Igen, a rövid válasz az, hogy a szappan és a meleg víz hatékony a koronavírussal, más vírusokkal és baktériumokkal szemben is. A házi és kereskedelmi mosogatószerek hatásosabbak a kézi mosogatásnál a mosogatógépek kiemelkedően magas hőmérsékletű programjainak köszönhetően.

- Az állami egészségügyi előírások biztosítanak arról, hogy a kereskedelmi mosogatószerek megölnek minden kórokozót, és a koronavírus kifejezetten érzékeny a szappanra és a hőre.

- Dr. Vineet Menachery, a Texas Medical Branch Egyetem egyik mikrobiológusa nemrégiben nyilatkozta: “Nem várnám semmilyen vírustól, hogy túléljen egy mosogatást.”

 

mosogatás

 

2. Az eldobhatós eszközök nem biztonságosabbak?

- Nem, valójában nem, ha megfelelően elmosott többször használatos eszközökkel hasonlítjuk össze. Az egyszer használatos eszközökön megbújhatnak vírusok és kórokozó baktériumok. Mindenféle kórokozóknak vannak kitéve, melyek még a gyárakban, szállításkor, raktározáskor vagy már a használat során rájuktelepedhetnek. 

- Továbbá, egy nemrégiben kiadott, lektorált tudományos értekezés szerint több, mint 12 000 féle vegyszert használnak az élelmiszer-csomagolásokhoz, közülük több is veszélyes az emberi egészségre. Ezen mérgező kemikáliák vándorlása az eldobhatós eszközökről az ételünkbe, italunkba nem lenne probléma, ha nem egyszer használatos műanyagokat használnánk.

 

3. Használhatom a többször használatos vizes üvegemet vagy kávés poharamat?

- Abszolút! A koronavírus elsősorban köhögés és tüsszentés útján terjed, nem a te vizes üvegeden vagy kávés poharadon keresztül.

- A legjobb vízújratöltési lehetőségek, ha úton vagy, az érintésmentes elektromos újratöltő állomások, amilyeneket a reptereken is láthatsz. Ha ilyenekhez nincs könnyedén hozzáférésed, használd a csapot vagy a vízhűtőket. Csupán ügyelj rá, hogy az üveged szája ne érintkezzen közvetlenül a csappal, és moss kezet, miután hozzáértél bármilyen felülethez.

- Ugyanez a logika vonatkozik a kávés poharakra is. Ne érintsd hozzá a pohár szélét a kifolyóhoz vagy kávés kannához, és moss kezet.

- Szintén ne felejtsd el elmosni az üveged vagy poharad szappanos vízzel, lehetőleg mosogatógépben.

 

4. Nagy kávézóláncok (mint a Starbucks és a Dunkin’ Donuts) nemrég bejelentették, hogy a továbbiakban nem áll módjukban a vendégek által hozott poharakba elkészíteni a kávét vagy újratölteni az üvegeket. Gondoljátok, hogy ez folytatódni fog? És mit jelent ez?

- Mostanság az olyan üzletek, mint a Starbucks, joggal ügyelnek arra, hogy mi biztonságos mindannyiunknak. De amint a koronavírus-krízis lecsengett, a műanyagszennyezés továbbra is égető környezetvédelmi probléma lesz.

- A koronavírus-krízis rámutat, hogy nincs megfelelő rendszer kiépítve a többször használatos élelmiszertárolók és az étel házhozrendelések köré. Emiatt valószínűsíthető, hogy robbanásszerűen vissza fognak jönni az egyszer használatos eszközök, mert az éttermek kénytelenek átállni a házhozszállításra, hogy túléljenek, és az emberek inkább esznek otthon, mint hogy elmenjenek étterembe.

- De a világban már fel-felbukkannak cégek, akiknek sikerült kifejleszteniük többször használatos tárolókból álló rendszert elviteles és házhozszállítós ételekhez. Ezek a vállalkozások tiszta, fertőtlenített újrahasználható poharakat és elviteles dobozokat biztosítanak éttermek és kávézók részére. A piszkosakat összegyűjtik, ipari mosogatógépekben elmossák és fertőtlenítik, majd visszajuttatják az üzletekbe.

- Épp ezért, mi a továbbiakban is arra fogunk fókuszálni, hogyan tudjuk segíteni az éttermeket, kávézókat és helyszíneket - akikre rendkívüli hatásai lesznek a krízisnek -, hogy még több erőt merítsenek, és megtegyék a szükséges lépéseket a változáshoz. Különösképp, mivel ha így tesznek, azzal még pénzt is spórolhatnak.

 

betétdíjas kávéspohár

 

5. A koronavírus meg fogja ölni a növekvő zero waste életmódot, ami a hozd-a-sajátod (Bring Your Own, BYO) koncepción, az újrahasználaton és a kimérős vásárláson alapszik?

- Nem, a zero waste életmód továbbra is itt marad, és napról napra jobban megtapad. Míg a koronavírus sok dolgot fog megváltoztatni egy időre az életünkben, alapértékeinken, mint az egészséges emberekért, egészséges bolygóért, fenntartható gazdaságért való munka, nem változtat. 

- De csak úgy, mint az elviteles dobozok vagy az étel házhozrendelése esetében, ez a krízis arra is rávilágít, hogy jobb rendszereket szükséges kiépíteni a hozd-a-sajátod és a kimérős vásárlás érdekében. Az érintésmentes adagolók és módszerek részei a megoldásnak, épp, mint a helyben történő fertőtlenítés a hozd-a-sajátod koncepciónál. Továbbá, a vállalatok új rendszereket hozhatnának létre, hogy tiszta, fertőtlenített, újrahasználható tárolókat biztosítsanak kimérős vásárlásokhoz, melyeket depozitba helyezhetnénk - hasonlóan, mint ahogy a tejvásárlás működőtt annak idején visszaváltható üvegekben, mely szokás most újra visszajönni látszik. 

 

Reméljük, hogy hasznosnak találtad gondolatainkat és ötleteinket ezekben a nehéz időkben. Továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy bepillantást nyerhessetek, közösséget építsünk és értéket adjunk a mindennapokhoz a következő hónapokban is.

De mindenek előtt, vigyázz magadra, maradj biztonságban és tartsd közel a szeretteidet.

 

Forrás: https://www.upstreamsolutions.org/blogs/plastic-pollution-reuse-and-covi...
Fordította: Varsányi Kata