Miért fogyasztunk úgy, mintha nem lenne holnap?

  • 2023. június 06.
  • névtelen (nem ellenőrzött)

„Az élet kényelmét szolgáló javakkal, amikkel a sors bőségesen ellátta, fennhéjázás nélkül, de nyíltan élt; keresetlenül élvezte a rendelkezésére állót, de azért a hiányzót sem nélkülözte. Senki sem mondhatta róla, hogy csavart eszű, rabszolgalélek, szőrszálhasogató volna, hanem inkább be kellett vallani, hogy érett, talpig férfi, fölötte áll a hízelgésnek, s a maga és mások ügyeinek irányítására termett” – írta Marcus Aurelius adoptáló atyjáról, Antoninus Pius császárról.

A nagy sztoikus filozófus ehhez még hozzáteszi, hogy apja nem volt bolondja az építkezésnek, nem törte a fejét új ínyencfalatokon, és az sem érdekelte, milyen ruhát visel, Marcus Aurelius pedig ennek tulajdonította azt is, hogy sikerült „a magánember életét élnie” császárként is, nem szédítette el a gazdagság. Igen ám, de ő amellett, hogy sztoikus volt, éppenséggel császár is: bármit megkaphatott volna, amit akar, mégis az egyszerűség mellett döntött, ez pedig épp a rómaiaknak tulajdonított túlzó pompa miatt tűnik látványos lemondásnak. Igen ám, de mi az a lemondás? Ez alapján úgy tűnik, hogy az emberi természet kapzsi, mohó és harácsoló, és éppen az a különleges, ha valaki nem ilyen. A fogyasztói társadalom pedig nem túl meglepő módon kedvez a fogyasztásnak, de attól még, hogy megteheti az ember, vajon kell-e fogyasztani?

Szétfogyasztjuk a Földet

Egy 2021-es kutatás szerint a bolygó lakosságának 10 százaléka felelős a globális károsanyag-kibocsátásának 50 százalékáért, miközben a szegényebb országok lakói nem tudnak annyit fogyasztani, hogy – legalábbis ezen a szinten – érdemben növeljék a saját karbonlábnyomukat. A szénerőművek használata, az elektromos autók és a megújuló energiaforrások elterjedése más kérdés: most az egyéni felelősségről van szó. Emiatt a Greenpeace és az Oxfam 2022-ben a gazdagok autóira különadó bevezetését kezdeményezte Franciaországban. Spanyolország a 100 millió eurónál nagyobb vagyonnal rendelkezőkre klímaadó bevezetését kéri az Európai Uniótól. A világ leggazdagabb 1 százaléka annyi energiát fogyaszt, amennyiből Fernando Valladares, a Madridi Egyetem biológiaprofesszora szerint 1,7 milliárd ember számára lehetne tisztességes, hétköznapi életet biztosítani, valami olyasmit, mint amit Marcus Aurelius tulajdonított saját magának és nevelőapjának: kevésbé díszes tunikában, de különösebb gond nélkül ellenni. A megoldás látszólag egyszerű: kevesebbet kellene fogyasztani. De miért akarunk mégis mindig minél többet?

Vágyakozni természetes

Úgy tűnik, hogy ennek evolúciós okai is vannak. A túlélésért folyó versengésben nyilván az nyer, aki jobban felkészült: egy jobb lándzsa, bunkó vagy kőbalta az élet és a halál között is dönthet, de azért kevés kivételtől eltekintve ezek az idők már elmúltak. A kőbalta egyébként is az érthető vágyak közé tartozik, már ha szükséges a létfenntartás szempontjából, ahogyan az étel, ital és lakhatás is ide számít bizonyos ésszerű kereteken belül. A fogyasztásszociológiában szokás elkülöníteni az érthető, funkcionális fogyasztást és az érthetetlen vagy nehezen magyarázható szimbólumfogyasztást: ez utóbbi esetben az adott termék megvásárlása nem következik egyértelműen a fogyasztó élethelyzetéből, a megvételükkel pedig a fogyasztó valamit ki is akar fejezni magáról. Ez alapján úgy tűnik, hogy a fogyasztás a hülyéknek és a könnyen megvezethetőknek való: azoknak, akik nem elégszenek meg a sima kőbaltával, csak akkor, ha van rajta valami márkajelzés.

 

A cikk folytatását itt tudod elolvasni: qubit.hu