Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 2 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megkezdte működését a dél-pesti hulladékátrakó-állomás

  • 2022. szeptember 01.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

A sikeres próbaüzemet követően augusztus végén megkezdte működését a Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divízió hulladékátrakó-állomásként üzemelő logisztikai szolgáltatóközpontja – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.

A központ – egy csaknem 11 milliárd forint európai uniós támogatással és hazai társfinanszírozással megvalósuló projekt részeként – egy korábban használaton kívüli XVIII. kerületi telephelyen épült meg. “Működésével jelentősen hozzájárul a dél-pesti kerületek hulladékgyűjtésből adódó forgalomterhelésének, valamint a hulladékbegyűjtő járművek károsanyag kibocsátásának mérsékléséhez” – írták.

A közleményben idézték Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettest, aki a beruházás munkahelyteremtő hatását hangsúlyozta, ugyanis a projekttel 150 új, a zöld gazdaságot erősítő állás jött létre Budapesten.

Kiss Tibor, a Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divíziójának vezetője jelezte: a projekt sikere és a fenntartható hulladékgazdálkodás szempontjából egyaránt fontos, hogy a jövőben minél többen vegyék igénybe a hulladékudvarokat is.

A tájékoztatás szerint a fővárosi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közművek FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója több mint 960 ezer budapesti háztartás, csaknem 30 ezer gazdálkodó szervezet, valamint az agglomerációban további 150 ezer ember hulladékát kezeli. Az FKF csak Budapesten évente mintegy 700 ezer tonna települési szilárd hulladékot gyűjt be – írták.

A logisztikai és szolgáltatóközpont éves szinten 110 ezer tonna kommunális hulladék átrakását teszi lehetővé teljesen zárt, bűz- és pormentes technológiával, alacsony zajkibocsátás mellett. A technológiával egy tömörített hulladékot szállító pótkocsiba 2,5-3 hulladékgyűjtő jármű rakományát tudják elhelyezni, így a kukásautók visszatérhetnek az utcákba, a tömörített hulladékot pedig kamionokkal szállítják tovább a kezelés helyszínére.

Hozzátették: a központ egy hulladékudvarnak is helyet ad, ahol mások mellett lomhulladékok, bontási törmelékek, elektromos és elektronikai hulladékok is leadhatók.

Kitértek arra is, hogy a projekt részeként nyitottak meg a Szemléletformáló és Újrahasználati Központok a XV. és a XVIII. kerületben, és szereztek be a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe egy lomdaráló és egy fémleválasztó berendezést.

A hosszú távú projekt az év végén zárul, amikor utolsó elemként üzembe helyeznek egy hulladékválogató művet – tájékoztattak.

Forrás: dontwasteit.hu