Természet- és környezetvédők közös hallgatása
Az állami és a civil természet- és környezetvédő szektor csendben "lenyeli" a költségvetési megszorításokat. Dr. Klein Ákos írása.
Az országmentő csomag részeként a megszorításokból a természetvédelemnek is ki kellett vennie a részét. Dr. Illés Zoltán államtitkár úr egy állománygyűlésen elárulta azt a malőrt, miszerint az egyes ágazatokat ért tartalékképzések mértékét a környezetvédelmi tárca esetében hibásan állapította meg az adminisztráció, mivel kötött felhasználású EU-s összegekkel emelték a tárca alapműködést kiadó gazdálkodási számokat. Az így hamisan felduzzadt felhasználható összegből kiszámított fix tartalékképzés, majd az ebből átalakult elvonás más tárcákhoz viszonyított óriási aránytalanságot, 1,3 milliárd forintnyi csökkenést eredményezett. Hogy ezt miért nem lehetett vagy akarták korrigálni, azt nem tudtuk meg. Sem azt, hogy egy ilyen nem jelentéktelen hibának lett-e személyi felelőse. Megfontolt politikai döntés remélhetőleg nincs a háttérben!
A számok ide-oda rendezésével kapott különféle eredmények bármelyikét hisszük is el (Jávor Benedek kontra Illés Zoltán, 30-40 % elvonás), a végeredmény a gyakorlati természetvédelem lehetetlen helyzete lett. Ezt oldalakat betöltő unalmas példák hadával tudná bárki bizonyítani. De ezek felsorolása helyett inkább az a kérdés foglalkoztat, hogy miért alakult ki olyan nagyon fagyos légkör a természetvédelemi ágazatban, amely a gazdasági fuldokláson túl a szakmai, morális és lojalitást érintő vonatkozásokban is mind erősebben megsavanyítja az ebben tevékenykedők ábrázatát. Csak arról lenne szó, hogy a gazdasági érdekek mindig győzedelmeskednek a természetvédelmi szempontok fölött? Ez sem segít a jókedv megőrzésében, tény. De ennél sokkal súlyosabb ólommellényként nyomja agyon a lelkesedést az ágazat magáramaradtsága, a betapasztott szájak, és a munkáltatói oldalról sugárzó kiszámíthatatlanság.
Egyvalamihez nem fért eddig kétség: ha a gazdasági és politikai erők gyengíteni is akarták a természetvédelmi ágazatot, lehetett annak bármilyen vezetője, tőle függetlenül volt egyfajta kohézió civilek, kutatók és állami természetvédők között. Ez az összefogás szerencsére ma is megvan, sőt kicsit erősebb is, mint valaha, hiszen a félelem cementálja össze. Kollegiális találkozásaink mára arról szólnak, hogy ki tudja a másikat szörnyűbbnél-szörnyűbb igazságtalan bírói döntésekkel, pénztelenségből fakadó elbukott természetvédelmi ügyekkel, szakmapolitikai intrikákkal, és fentről érkező munkáltatói visszaélésekkel elborzasztani. Ez alól kevesen képesek magukat függetleníteni.
Miért halljuk két éve, hogy a legjobb most nem nagy port kavarni jelentős ügyekkel, felvetésekkel?
Hogy érdemes a háttérben piszmogni, eljátszani, hogy havi 35 ezer Ft-ból is ellenőrizhetők egy félmegyényi országrész természeti értékei. Miért látunk kényszerpályán, szemlesütve közlekedő vezető kormánytisztviselőket, akik a magasról érkező utasítást a józan észt és erkölcsöt egy időre a szőnyeg alá tolva egy felszisszenés nélkül teljesítik, s így is várhatják –és sokszor meg is kapják – ürügyekkel megtöltött felmondásukat? Miért történhet meg az, hogy alacsony beosztású tisztviselőtől igazgatókig méltatlan eljárások közepette kell mennie embereknek? Aki szó nélkül távozik, azon rikít a gyanú pírja. Aki tisztázni szeretné magát, az garantáltan nem kap máshol sem állami állást. Minden leváltott nemzeti park igazgatónk korrupt és dilettáns volt? Megtudhattunk bármit az okokról, döntésekről? Miért nem?
A civilek reszketnek és nem szólnak egy szót sem, csak hogy a 116,6 millió forintnyi állami Zöld Forrásból egy morzsa jusson számukra. 116 millió forint a 2011-es költségvetési kiadások 0,0007%-a. Betűvel kiírva: hét milliomod része: egy sikeres vállalkozó egy évi nyeresége… A Nemzeti Civil Alapprogramra való pályázhatóságot kedvezőtlenül érintő tervek napvilágot láttakor a hazai civil szektor ismételten hallgatott. Feltehetően nem sokat számít már manapság egy civil szervezet számára, hogy évente vagy három évente támogatja meg az állam a működését pár százezer forinttal. Demagógia lenne azt írni, hogy a 2012-től 40%-al emelkedő cégautó adó már egy szervezeti gépjármű esetében is elviszi az NCA támogatást.
A hallgatásunk kétfelől válik eggyé: legtöbben nyeljük a könnyeinket a közös teherviselésre gondolva, hiszen a múlt tékozlásai és a világgazdasági kedvezőtlen helyzet, stb… értjük és megértjük, mindenkinek áldozatot kell hoznia, miért éppen a természetvédelem lenne a kivétel (bár el lehetne magyarázni, hogy miért éppen…). Másfelől van itt egy sokkal zavaróbb hallgatás. Az, amelyik nem emeli fel a hangját az etikátlan, szakmaiatlan, nehéz időkben is elfogadhatatlan döntések és módszerek ellen. Az, amikor már nemcsak a kormányzati telefonvonalban, de a privát e-mailezésben és a saját mobiltelefonunkban sem merünk szólni.
2011. október 23…
Forrás: greenfo.hu
