Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megéri közösségi naperőműbe fektetni

  • 2013. október 19.
  • Pauló Gergő

Úttörő módon, a lakosság „tőkerészesedésével” kezdte meg működését a napokban Ausztria Karintia tartományában két naperőmű. Bécsben már több közösségi naperőmű üzemel.

A részesedés formája, hogy a létesítmény napelem-paneljeit Villach, illetve Ebendorf polgárai vásárolták és adták a szolgáltatónak, amelyik cserében nekik – mintegy 200 háztartásnak – áramot, és az értékesített áramért pénzt biztosít. Nem keveset: a két közösséget kiszolgáló naperőmű-egységet egy nagy villachi bútorkereskedelmi cég épületének tetején helyezték el, a berendezés Villach lakosainak 130 ezer kWh, Ebendorf lakosainak 500 ezer kWh áramot állít elő egy év alatt.

A tudósítás aláhúzza, hogy az osztrák állam is kivette a részét a karintiai beruházás sikeréből, ugyanis a kedvező áramvásárlási tarifát ő garantálta a befektetőknek, évi 3,6 százalékos megtérülést biztosítva 13 éven keresztül. A polgárok beszállási költsége panelenként 600 euró volt, aki tehát mondjuk 30 ilyen panelbe fektetett, annak kezdeti befektetésként 18 ezer eurós összeget kellett áldoznia. A tőkerészes a tőkét részben az eladott áram értékével nyeri vissza fokozatosan.

A részvényesi rendszerhez hasonló konstrukció, illetve az, hogy a napenergia-rendszer tulajdonosa nem a saját ingatlanán üzemelteti a szolár berendezést, lehetővé teszi, hogy bárki akár el is adhassa részesedését.

Jön az 5. bécsi közösségi naperőmű

A pályaudvarnak is helyet adó Wien Mitte épületegyüttes tetején építik meg az osztrák főváros következő közösségi naperőművét. A városlakók anyagi hozzájárulásával megvalósuló erőmű ősszel kezdi meg működését és 160 háztartást lát majd el zöld energiával.

Töretlen sikernek örvendenek a közösségi naperőművek Bécsben, amelyek részvényeit tavaly 26 óra alatt kapkodták el, idén pedig csak várólistáról lehet hozzájuk jutni. Bécsben egyelőre négy ilyen erőmű működik – Donaustadtban, Floridsdorfban, Liesingben és Simmeringben – és 800 háztartást látnak el ökoárammal. A következő erőmű a pályaudvar, metrómegálló, bevásárlóközpont és irodaházként is funkcionáló Wien Mitte épületegyüttes tetején kap helyet és ősztől 160 környékbeli háztartást lát majd el zöld energiával.

Teljes cikk és forrás: greenfo.hu