Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Koronavírus: műanyag-újrahasznosító vállalkozások mehetnek tönkre az olajárak esése miatt

  • 2020. május 22.
  • Gyuri

Egy, az Egyesült Királyságban működő műanyag-újrahasznosító vállalkozás elmondása szerint „valós a veszélye”  annak, hogy a koronavírus járvány nyomán lezuhant olajáraknak köszönhetően  a cég lehúzhatja a rolót. Az alacsony olajárak miatt az újrahasznosított műanyag ára ugyanis nem versenyképes a szűz polimerekével.

A figyelmeztetés egy héttel az után érkezett, hogy az európai műanyag-újrahasznosítók csoportja (Plastics Recyclers Europe, PRE), amely az újrafeldolgozó vállalatokat képviseli, kijelentette, hogy ha a jelenlegi helyzet ellenőrizetlenül folytatódik, az újrahasznosítás nem lesz nyereséges, és ez az egyébként újrahasznosítható hulladék tömeges lerakásához vezet majd Európában.

Steve Spencer, a Bright Green Plastics ügyvezető igazgatója az ENDS-nek nyilatkozva elmondta: „csakúgy, mint az újrahasznosított műanyagvegyületek más gyártóitól, tőlünk is azt várják, hogy csökkentsük az árainkat, ha versenyezni akarunk a piacon az alacsony olajárak miatt jelenleg nyomott árú szűz polimerekkel.”

Az olajár azonban alig befolyásolja az újrahasznosítható háztartási műanyag hulladék árát, jegyezte meg Spencer, hozzátéve: „ez pedig azt jelenti, hogy jelentős veszteséggel tudnánk csak értékesíteni, és a hosszú távra tervező vállalkozásaink jövőjét kockáztatnánk”.

Oroszország és Szaúd-Arábia március eleji vitája oda vezetett, hogy megszűnt az olajkitermelés korlátozása, így a napi kitermelés globális szinten több millió hordóval nőtt. Az ezután megjelenő koronavírus járvány hatására a világ országai betiltották az utazást és leállították a vállalatok működését, ezáltal éppen akkor csökkent az üzemanyag iránti kereslet, amikor a kínálat soha nem látott magaslatokba szökött.

„A valódi veszély most az, hogy nagyon sok egyesült királyságbeli újrafeldolgozó szűnhet meg amiatt, hogy nem tudnak az olajágazattal versenyezni. – mondta el Spencer.

Koronavírus: műanyag-újrahasznosító vállalkozások mehetnek tönkre az olajárak esése miatt

Ha ez bekövetkezik, annak „drámai hatása” lehet majd, amikor a kormány által javasolt műanyagadót bevezetik – tette hozzá.

„Nemcsak a ténylegesen újrahasznosított műanyagot gyártó vállalatokból lesz még nagyobb hiány, hanem a szűz műanyagok beszállítói, akik az újrahasznosított termékek piacára beléptek, mesterségesen megnövelt árakon értékesítik majd termékeiket – magyarázta.

Spencer ezért azt javasolja, hogy az adó bevezetését hozzák előbbre, és a kormány „pénzügyi támogatással segítse az ágazatot, hogy az lábra álljon, mielőtt az olajárak ismét megemelkednek, és felkészülhessen a műanyagadó bevezetése utáni újra megnövekedett keresletre.”

A pénzügyminisztérium április végén bejelentette, hogy a műanyagadó – eredetileg 2022-re tervezett – bevezetéséről szóló konzultációt három hónappal meghosszabbítja, hogy biztosítsa, azoknak a szereplőknek is legyen lehetősége véleményt nyilvánítani a lehetséges adóváltozásokról, akiknél a Covid-19 fennakadásokat okozott.

 

Forrás: ENDS

Képek forrása: Pexels

Fordította: Vígh Krisztina