Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kizsákmányolt erdélyi kisgyerekek tömik a kindertojásokat

  • 2016. november 23.
  • Bogi
Gondolkodott már azon, hogy hogyan kerül a kindertojásban lévő kis sárga műanyag tojásba a kis játék, amit össze lehet rakni, hogy aztán nemsokkal később elvesszen a kanapé alatt vagy rálépjen valaki? A Sun nevű hírhedt brit bulvárlap most kinyomozta: nyomorgó román családok rakosgatják őket össze napi 13 órában, éhbérért, szülők és gyerekek közösen, nem messze a magyar határtól. 
Mint a lap kiderítette, a Kindert gyártó olasz Ferrero román beszállítója, egy bizonyos Romexa egy alvállalkozón keresztül megoldotta oldja meg minél költséghatékonyabban a kindertojások töltését: azt nem egy gyárban végzik, ahol ezt szerződéssel bíró felnőtt emberek csinálnák, hanem a tojásalkatrészeket nagy zsákokban kiszállítják a családokhoz a Tasnád és Kispér környékén lévő falvakba, hogy aztán a papa, mama és a gyerekek összerakják őket otthon. 
A családok minden 1000 összerakott kis sárga tojás után 20 lejt, vagyis kicsit kevesebb mint 1400 forintot kapnak, ami a lap szerint családtagra és órára lebontva 22 pennys, vagyis 79 forintos órabért jelent. A Sunnal beszélő család szerint leginkább rabszolgamunkának érzik, amit csinálnak, úgy érzik, lassan beleőrülnek és már álmukban is kis műanyagjátékokat látnak, de nincs igazán más választásuk. A családban  hat és tizenegy éves gyerekek pakolgatják a játékokat a tojásba az anyukán és apukán kívül.
 
A lap riportere megkereste a játékokat és sárga műanyag tojásokat gyártó Prolegis nevű cég vezetőjét, aki viszont nemhogy nyilatkozni nem volt hajlandó, de visszaszaladt az üzembe a riporter elől és magára zárta az ajtót.
A családnál, ahol a Sun a riportját készítette, nemsokkal később megjelent egy taxi, hogy visszavegye a kiszállított műanyagokat, és megmondja a családnak, hogy nem igénylik többet a munkájukat.
A cég később szóvivőjén keresztül azt közölte, hogy ők biztos nem adtak ki családoknak alkatrészeket, azok valahonnan máshonnan kerültek a családokhoz. A Romexa, amelynek alvállalkozója a Prolegis, pedig azt közölte, fogalmuk sem volt arról, hogy az alvállalkozója kiszervezi a munkát. A Ferrero egy közleményben azt írta, szigorúan tiltja a gyerekmunkát és megköveteli a beszállítóitól, hogy legalább minimálbért fizessen a dolgozóinak. 
 
Szerkesztői megjegyzés: a fentieken túl probléma még a kindertojással, hogy a játékok tetemes része szépen illeszkedne a Fölösleges Áruk Fóruma kiállításunkba, hiszen legtöbbjük tökéletesen hasznavehetetlen, a tojásokkal járó hulladéktermelésről nem is beszélve! Ráadásul egyes források szerint még a csokoládéja is rákkeltő!