Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kidobott levegő

  • 2008. július 10.
  • humusz
fenykepzsgy_120Rengeteg a PET-palack, s csaknem mindegyik a szemétben végzi. A gondosan rátekert kupak miatt a bezárt levegõt megtartja, ezért tekintélyes térfogatot foglal el a kukákban, és persze késõbb a lerakókon is. Zsombok György írása

Embertársaim kupakzáró gondossága elképesztő. Személyes tapasztalataim szerint tíz közül kilenc humanoid szinte kéjjel csavarja vissza a kiürült PET palackokra a kupakokat – aztán irány a kuka! Egy 120 literes kukába – elvileg – 60 db 2 literes, vagy 80 db 1,5 literes PET-palack férne. De csak akkor, ha minden hézagot kigyömöszölnénk. Ha ez sikerülne, a kukát nagyrészt levegővel töltenénk dagadtra. Ugyanígy hulladéklerakóink hasznos térfogatának egy részét is PET-palackokkal töltjük ki.
Gyakorlatban persze – „hála!” más hulladékainknak, a kukát nemcsak PET-palackokkal tömjük tele. Ezért egy 120 literes edényben a PET-palackokba zárt kidobott levegő „csak” 10-30 liternyi. Kézenfekvő az igény: hagyjuk abba a kukák levegővel bélelését, és tömörítsük a PET palackokat. Hogyan? Az alábbiakban egyszerű, mindenki által végrehajtható gyakorlatot ismertetek:.

A kidobott levegő mennyiségnek csökkentésére irányuló gyakorlat:
1. pont (Autogén tréning)
Kezdjük egy autogén tréninggel! Reggel, felkelés után, még álomittasan vegyünk 2-3 mély lélegzetet és mondjuk el lassan, tagolva, félhangosan: „Ma legalább egy alkalommal megállom, hogy nem tekerem vissza a kupakot a kiürült PET-palackomra!” (Szükség esetén ismételjük meg!) Figyeljük meg az eredményt: csoda! Egy, maximum két hét múlva minden bizonnyal már sikerekre is vissza tudunk emlékezni. Igen, elindultunk a helyes úton, nem tekerjük többé a kupakokat vissza! Egy komoly szenvedélyünkön úrrá lettünk!
2. pont (Agressziónk csökkentése vagy szenvedélyünk kiélése)
Különböző tevékenységek, de mindkettő kellemes következményekkel járhat: a. agressziónk levezetése b. vásárlási szenvedélyünk csillapítása.
Az első változathoz helyezzünk esténként ágyunk mellé egy – előzőleg gondosan kupaktalanított! (ld. 1. pont) – PET-palackot. Amikor reggel az óra édes álmunkból felébreszt, dühösen ugorjunk ki az ágyból és – vérmérsékletünktől függően „Kitaposom a szuszt is belőled!” vagy „Kinyomom a beledet!” kiáltással tiporjuk meg az odakészített palackot. Érezni fogjuk, hogy elönt a győzelem érzése, és sokkal derűsebben megyünk morcos arcú, ébredező szeretteink közé. (Naná, hogy morcosak, ők nem vezették le reggeli agressziójukat).
A második változat eszközigénye komolyabb: rendelkeznünk kell néhány fölösleges ezerforintossal. Ezeket egy alkalmas helyen „PALACKZSUGORÍTÓ BERENDEZÉS”-re (a továbbiakban a rövidség kedvéért PB-re) válthatjuk át. Hogy hol tudjuk ezt a konverziót megejteni? Legyen titok, mert ha elárulnánk, akkor éppen a vásárlás ízét-élményét csorbítanánk, amely pedig tudvalevőleg ezen változat „kellemes velejárója”. Ezzel a PB-vel ugyancsak reggel (álmosan és morcosan, mint a többiek? vagy ragyogó arccal, mert értelmes célja lett a korai kelésünknek?) elektromos áram felhasználásával kivégezhetünk egy-egy PET-palacot… Térfogatának tizenketted részére zsugoríthatjuk.
3. pont (Haladóknak!) – Eltévedés..
Egy idő után a lelküktől így vagy úgy megfosztott PET-palackjainkkal megindulunk lakásunkból kifelé – és útközben eltévedünk! Nem a kukát találjuk meg, hanem a HULLADÉKGYŰJTŐ SZIGET-et, ahol a papír, a fém, és az üveg feliratú konténerek mellett külön edény várja műanyag-táplálékát.
4.pont (A profi)
Ezt a pontot a teljesség kedvéért iktattam csak be. A profi ugyanis mindezeket a lépéseket PET-palackok nélkül is meg tudja tenni. Ezért már meg sem veszi... Erre a szintre azonban csak kevesek jutnak el! Komoly munkát és belátást igényel ezen utolsó fokozatra jutás. Ha profivá szeretnél válni, szívesen segítünk – s még keresel is rajta!
Ha harc, legyen harc!
Utóbbi időben összecsaptak az agresszivitásukat kiélők (AK-csoport) a vásárlási szenvedélyüket csillapítókkal: (VSZ-csoport). Mindkét csoport azt állítja, hogy az ő megoldása az igazi! Különféle negatívumokat vágnak egymás fejéhez, miközben saját maguknak tulajdonítanak előnyösebbnél előnyösebb vonásokat. Furcsa, nem? Vagy mindig így csináljuk?
Az alábbi táblázatban foglaltam össze az AK- és a VSZ-csoport érveit, külön feltüntetve a „mérkőzés állását” – a közvetítés majdnem „on-line”.


AK-érvek

VSZ-érvek

állás

A környezet védelme érdekében, a szelektív gyűjtőkbe (laposra taposott) PET-palackokat teszünk.

A környezet védelme érdekében, a szelektív gyűjtőkbe palackzsugorító berendezéssel (PB-vel) zsugorított PET-palackokat teszünk.

1:1

A taposás „nem kerül semmibe"*, az áram viszont igen. (A szalonnával bevitt energiát nem számítjuk. 

Igaz, de az árammal zsugorított palackok hatásosabban tömöríthetők, kevesebb helyet foglalnak el.

2:2

Hmmm...... 

A kevesebb hely miatt a szállítási költségek kisebbek és természetesen kevesebb CO2 kerül a levegőbe

2:3

Hajaj...... 

A taposást nem mindenki végzi el, ezért a ti térfogatotok ugyanannyi palack esetén nagyobb!

2:4

De a begyűjtött kemény zsugordarabok darabolása a továbbfeldolgozáshoz több energiát igényel!

Nektek pedig bálázógépre van szükségetek, sőt a hatékony bálázáshoz még perforálógéppel ki is kell lyukasztani a palackjaitokat! Ez energiát igényel...

3:5

Hűha!!...... 

...és pénzt is!

3:6

Rendben, de a Ti eljárásotokhoz mindenkinek meg kell vennie a PB-teket! Az is pénz! (A PB által fogyasztott energiát az 1. összecsapásnál már figyelembe vettük.)

Hmmm...... 

4:6

A PB maga is szemétté válik, kb. 10-20 ezer zsugorítás után.

Brrrr...... 

5:6

S a számításotokban is van egy apróbb hiba, ami miatt nem lesz annyira kedvező a mérlegetek.

Grrrr!!! 

6:6

S ha külön begyűjtő rendszert dolgoztok ki, akkor az mindenképpen drágább és a környezetet inkább terheli, mint egy egységesített szisztéma!

Igen, de a rendszerünk ösztönzi a PET-ek kiválogatását és külön kezelését!

7:7

 

Körülbelül így áll az elektromos PET-zsugorítók és a taposva tömörítők meccse. A részletesebb számítások alapján az AK-
csoport egyértelmű pontozásos győzelmét hirdetném ki. De nincs értelme. Miért?
Mert a profik csak nevetnek rajta – gyerekek játszadozásának tekintik az egészet, viccnek, vagy egyáltalán nem tartják szükségesnek. Ugyanis ők, ha csak lehet, nem használnak PET-palackot, azért a néhányért, ami mégis becsúszik a háztartásukba, egyáltalán nem érdemes PB-t venniük.
Szóval ha a bajnokságba a „profik” is beszállhatnának, biztos, hogy ők győznének. Ezért aztán az illetékesek próbálják elérni, hogy a pályán kívül maradjanak.